Könyv a Kexről, első kézből

Kisfaludy András filmrendezővel, a Kex dobosával a korról beszélgettünk, amelyben a Kex kényszerült alkotni, amely korban nyugaton a Beatles sztár volt, míg Magyarországon először engedtek ki amnesztiával ötvenhatosokat a börtönből.

Üröm, Otthonában Kisfaludy András Fotó: Teknős Miklós

Miközben 1962-ban a Beatles már ismert volt, Magyarországon még akasztottak, az ’56-os forradalom megtorlásaként. Amikor 1963-ban a Rolling Stonesnak megjelentek az első kislemezei, itthon akkor volt először amnesztia.

– Ezt annak idején még nyilván nem látta át.

– Maja fátyol volt a szemem előtt, mint sokaknak. Lehet, hogy azok, akik az ’56-os forradalomban fegyverrel vettek részt, meglátták a történelmi hasadásokat, pálfordulásokat. A könyv korrajz, nem kizárólag zenetörténet vagy Kex-monográfia. Arról szól, képzőművészeti középiskolásként, majd főiskolásként hogyan kerültem bele abba a körbe, amely magában hordozta a beat és a rock nyugati szellemét. Tizenhat évesen én már jampec voltam, így vezetett az út a Kexbe.

– Dobolni tudott?

– Gimnazistaként még nem. 

A korszak legjobb magyar dzsesszdobosát, Kőszegi Imrét kértem meg, hogy tanítson, 

elsősorban amerikai kottából. Ő rendszeresen járt jamelni a koncertjeinkre, onnan ismertem.

– Akkoriban egyetlen, pártállam vagy állampárt felügyelte hanglemezkiadó működött Magyarországon, lemezt pedig csak a támogatott előadók adhattak ki, a tűrtek nem, a tiltottak számára még fellépés is akadályokba ütközött. Az egyetlen kislemezes Kex tűrt zenekar volt?

–Igen, a tűrt kategóriába tartoztunk, fellépni hagytak bennünket. 

Akkoriban már csak azért is nagyon fontos volt a lemez, mert ahol nem koncertezett egy zenekar, az ország azon részein is hallgathatták, megismerhették. Így nem teljesen ismeretlenül kellett később fellépni.

– Az említett kislemezen az Elszállt egy hajó a szélben és a Család című dal hallható. De mekkora a Kex életműve?

– A legutóbbi Kex Remake című, 2015-ös CD, Tóth János Rudolf hangszerelésével és énekével 15 plusz egy számot tartalmaz, ami a zenekar teljes életművét jelenti.

– Ha nagylemezük nem is volt, filmben szerepelhettek, Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! című alkotásában.

– A film az Illésre épült, ám letiltották őket az angliai turnéjukon BBC-nek adott interjújuk miatt, ezért nemcsak élőben nem léphettek fel, de a filmvásznon sem jelenhettek meg, kizárólag csak hallhatók a számaik. Így kerülhetett be a Kex és a Syrius a filmbe.

– Belügyi hangfelvételek nem maradtak fenn a koncertekről? Állítólag az állambiztonság minden rockbulin tiszteletét tette.

– Erről nem tudok, de jelentések szép számmal készültek. Az első Kex-filmem, az Elszállt egy hajó a szélben című forgatásakor, még a Belügyminisztériumtól kértem ki a rólam szólókat. Ebben a munkában Markó György segített, aki abban az időben a Történeti Levéltár igazgatója volt. 

Összeállt egy besúgók által írt Kex-történet. 

Köztük sajnos Fogarasi János, a kiváló dzsesszzongorista, a Metro tagjának jelentéseivel. A legjobb zongorista volt, autodidaktaként tanulta meg a dzsesszt; megtiszteltetést jelentett, hogy örömzenélhettem vele. Közben pedig jelentett Baksa-Soós Jánosról meg az egész Kexről. Persze saját zenekaráról, a Metróról és az Illésről is.

– Nyilván nem tudtak róla, ha jól dolgozott Gara fedőnéven…

– Megesett, hogy meghívott magához, miután hazajött Ausztriából, ugyanis Udo Jürgens zenekarában zongorázott. Hívott: lesznek márkás italok, hasis, vadonatúj lemezek. Azokat a korszak legjobb lemezjátszóján hallgathattuk. Hajnali négykor indultunk haza. Nyolckor már hívott Balaskó Jenő költő barátom: „András, besúgó van közöttünk” – mondta. Reggel hétkor verte ki ágyából a rendőrség, és bevitték. Mondja el, miről beszélgettek a házibulin. 

Délben már azon gondolkodtunk, ki lehetett közöttünk a besúgó. Sikerült elültetniük a bizalmatlanságot bennünk. A bizalom a legfőbb dolog a barátságban. Ezt a Rolling Stones­nak nem kellett átélnie.

– Baksa-Soós János nyilván nem jókedvében hagyta el az országot, ahogy akkoriban mondták: disszidált.

– Az életét mentette.

– Meg akarták ölni?

– 1971-ben úgy gondolta a belügy: mi lenne, ha nem lenne ez a Baksa-Soós? Meg akarták ölni, autóbalesetnek álcázva. 

Vető János fotó-, képzőművész, zenész, Baksa-Soós János legjobb barátja mesélte, hogy katonai dzsippel hajtottak fel a járdára, kétszer pedig a szó szoros értelmében majdnem agyonverték a nyílt utcán. Az Elhallgatott zenekarok című filmemben több egykori felelős funkcio­náriust, például Lendvai Ildikót – aki a kérdéses időben a KISZ KB kulturális osztályának vezetője volt – kérdeztem, elképzelhetőnek tartják-e ezt. Igennel válaszolt, de hozzátette: ehhez felsőbb utasítás kellett, mert rendőri különítmény nem intézkedhetett a saját szakállára. Akkoriban nem is sejtettem, milyen borzasztó környezetben éltünk. Pedig mit csináltunk? Zenéltünk, amivel ilyen agresszív gesztusokat váltottunk ki a hatalomból.

– A kommunista hatalomból. Ezt csak azért mondom, mert efféle agresszivitás a dokumentumfilm-csatornákon kizárólag a fasisztákról készült filmekben látható.

– Ez a kettős mérce. De azok nem dokumentumfilmek, bár eredeti képi dokumentumokra épülnek. Nálunk is volt ilyen a 60-as 70-es években. Manipulálták a valóságot. Kép és hang nem volt szinkronitásban.

– Propagandafilm…

– Igen, ezek propagandafilmek. Amiket lehetett mutogatni olyan helyeken, ahol nem volt kommunizmus, hogy megirigyeljék.

– Azért a rockzene is kellőképpen internacionalista, amennyiben a szabadság, egyenlőség, testvériség üzenetét hirdeti.

– Ez egy csalóka, eredetileg francia, de adaptált marxista ideológia üzenete. Lehet, hogy a woodstocki nagy egymásra találásban igaznak tűnt, valójában megvalósíthatatlan terv. Új szavak, gondolatok vezettek oda, hogy ma másképp látjuk azt, ami történt. Ennek dacára nem akartam a könyvben mai fejjel véleményt formálni azokról az időkről. Azokról az időkről, amikor megjelent magyarul Herbert Marcuse Az egydimenziós ember vagy David Riesman A magányos tömeg című könyve. 

Mindketten, és persze mások is megpróbálták átpozicionálni a társadalom képét, a művészetet, hogy vegye át a hatalmi erőszak szerepét, persze indirekt módon, a szeretet, a béke jelszavával.

– Talán azért jelenhettek meg magyarul ezek a művek, mert például Marcuse a marxista, frankfurti iskola alapítója, Heller Ágnes mestere volt.

– De ezek a könyvek valamiféle reményt adtak, nem tűntek akkoriban irracionálisnak, baloldalinak. Olvastam Hamvas Bélát, akkor tiltott íróként, gépírásos formában Hermész Triszmegisztoszról a Tabula Smaragdinában nem hatott rám felszabadító erővel. Nehéz olvasmányok, komoly filozófiai gondolatokkal. A Kex baráti körében különböző esztétikai, filozófiai, szocioló­giai írások vándoroltak kézről kézre, nagyon sokszor az újvidéki Új Symposion című művészeti és társadalomkritikai periodikákból.

– Talán ezért lett értelmiségi zenekar a Kex?

– Pauer Gyula szobrászművész barátunk, akinek A cipők: emlékhely Budapesten a Széchenyi rakparton című alkotását százezrek ismerik, amikor az együttesünkről volt szó, mindig azt mondta: „A Kex a mi zenekarunk!” 

Baksa-Soós János zseni volt, akinek nem hagyták, hogy kifussa a saját útját. Végül a menekülés jutott osztályrészül neki, és családjával együtt Nyugat-Németországba menekült. 

Egy évre rá odakint is próbáltak valami Kexhez hasonlót létrehozni, de a németeket nem érdekelte az ő humora. Tragikus dolog, s úgy éreztem, meg kell írnom. Számos olyan szöveg olvasható a kötetben, ami mindösszesen egyetlenegyszer hangzott el tőle a koncerteken, a Citadellában vagy a Bem rakparti művelődési házban. Soha többet nem vette elő ezeket a performanszokat, csak egyszer.

Az Elszálltunk egy hajóval a szélben című könyvről írt recenziónk ITT elérhető.

Borítókép: Kisfaludy András (Fotó: Teknős Miklós)