Az 1943-ban a Nógrád megyei Szirákon született Csiba Lajos trombita szakon végzett a Zeneakadémián 1967-ben, és már általános iskolás korában dobolt az édesapja által vezetett bányász fúvószenekarban Pernyepusztán, a mai Petőfibányán. Aztán később Bélapátfalván, ahol édesapja a művelődési ház igazgatója lett, megcsapta őt is a könnyűzene szele, amikor látta fellépni többi között a Záray–Vámosi házaspárt, Németh Lehelt, Ákos Stefit, Kovács Erzsit vagy az akkori szupersztár zenekarnak számító Holéczy-együttest. Negyedikes gimnazista korában már a Miskolci Filharmonikusokban és a helyi Nemzeti Színházban is játszott trombitán, szabadidejében pedig együttesével dixielanddel és hasonló örökzöldekkel örvendeztette meg a nagyérdeműt, még lakodalmakban és bálokban is elhúzták mindenki nótáját, aki kérte. Aktivitása zeneakadémista korában sem ismert határokat: végzősként Győrben a Zeneakadémia tanárképző tagozatán és az ottani Zeneművészeti Szakközépiskolában is oktatott. Friss diplomásként felvették a MÁV Szimfonikus Zenekarba, és továbbra is lejárt Győrbe tanítani. Mindeközben beugrott az Operettszínházban és az Operában, és egy alkalommal a József Attila Színházban is, kisegíteni a kollégákat. Utóbbi társulatnál Bolba Lajos vezényelt, aki éppen akkor – 1969-et írunk – a Magyar Rádióba keresett zenei szerkesztőt. Innentől kezdve Csiba Lajos sorsa eldöntetett.
Pedig az útja eleinte igencsak göröngyös volt a rádióban. Mivel nem volt párttag, két éven keresztül kéthavonta hosszabbították meg a szerződését, annak ellenére, hogy már ekkor sorra kapta a Magyar Rádióban az elnöki nívódíjakat. Efölött érzett csalódásában 1971-ben megpályázott egy nigériai egyetemi oktatói és zenekari állást, amit el is nyert, és csak az utolsó pillanatban intézte el Török Mária könnyűzenei rovatvezető, hogy felvegyék a Magyar Rádió zenei főosztályára státusba, s így Magyarországon maradhasson. Ez sem akadályozta meg azonban abban, hogy időnként lemenjen a 8-as stúdióba, és fújjon egyet, ha szükség volt rá valamelyik produkcióban. A főállású munkája azonban a zenei szerkesztés volt, amit így összegzett: