Hallgatom egymás után a dalokat Ács Gyula Tetratónia című lemezéről, és közben azon veszem észre magam, hogy ezek a négyszólamú alaphangokból álló dallamok valahol belőlem szólnak, a lelkem legmélyéről gyűrűznek elő halkan, hogy aztán a szimfonikus hangszereléssel felduzzasztva zengjék bele a világba a magyar népzene ősiségét, teljességét, világrengető erejét.
Ahhoz, hogy ez a megérkezés-, benső hazatalálás-élmény megszülethessen a zene hallgatása közben, nagyban hozzájárul Török Tilla Junior Príma-díjas előadóművész, aki a magyar népzene motívumai és a hagyományos népi énekmód mellett saját stílusát is finoman beleölti a dalok szövetébe, megidézve a végtelen sztyeppék szabad népének aranykori életérzését. Hangja nyomán szinte érzem a szél süvítését, hallom a vágtató lovakat, és látom a határtalan kék égbolton repülő sólymot. Ugyanakkor nagyon bensőségesek is ezek a dallamok; ugyan nem siratók, de mély érzésű, intim, melankolikus világot teremtenek, amely szintén a magyar néplélek sajátja. Hiszen nincs még egy nemzet, amely olyan szépen tudna dalolni saját fájdalmáról, mint a miénk. Megkaptuk hozzá a tökéletes eszközt is: az ősi, rétegzett, szakrális magyar nyelvet.
A négy hangból építkező, archaikus tetraton dallamvilág még a pentatónia előtti örökségünket őrzi, és a gyimesi, valamint a moldvai csángóság körében maradt fenn, de a Nyitra-vidéken is a nyomára lehet bukkanni – ahogy Török Tilla elárulta, az Arass, rózsám, arass épp egy innen származó dallam. – Az ember azt gondolná, hogy ezeket a nótákat a sarokban búslakodva, magunknak lehet csak énekelgetni – mondja a művésznő, akiben szintén megfogalmazódott a kérdés: mit lehet ezekhez az önmagukban is az univerzum teljességét hordozó dallamokhoz még hozzátenni, hogy ne sérüljön a bensőséges hatásuk? Ács Gyula zeneszerző nem akármilyen választ adott; szimfonikus zenekarra hangszerelte a keletre vezető, ősi magyar zenei réteghez kapcsolódó dallamvilágot. „Gyuszi bácsinak ez is sikerült; az egész zenekar eufórikus hangulatba került attól, amit alkotott” – meséli. Ezt az érzést ígéri a Megyénk virtuózai és zeneszerzői címet viselő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatásával megvalósuló
miskolci lemezbemutató hangverseny is, amelyre március 19-én kerül sor 17 órától a Művészetek Házában
annak apropóján, hogy az Ács Gyula vezényelte Reményi Ede Kamarazenekar fennállásának negyvenéves évfordulóját ünnepli. Az est folyamán két másik zeneszerző is bemutatja alkotását; Kerek Gábor Közeledő tündér rapszódiáját, és Lendvai Péter Ballance című vonós művét is hallhatja a közönség.
Itt azonban nem ér véget a történet, hiszen rögtön szóba kerül Bartók Béla, akit Anatóliáig vitt a tetraton dallamok ősiségének keresése. Innen származó gyűjtését Magyarországon csak nemrég, 2019-ben sikerült kiadni. Török Tilla azonban érdekes történetbe avat be. 2010-ben egy amerikai turné során az egyik koncert után odament hozzá egy hölgy, aki azt mondta; van nála egy CD, amely közel áll a szívéhez, mégis úgy érzi, jobb helyen lesz az énekesnőnél. – És akkor átadta nekem Bartók anatóliai gyűjtését, amelyet az Egyesült Államokban adtak ki. Hallgattam itthon a recsegő felvételt, és egyre csak azt éreztem, hogy van egyfajta tényleges hasonlóság a mi népzenei dallamainkkal, amely Bartók csodálatát is kivívta – mondja Török Tilla. Bartók Béla pedig így ír minderről: „Alig hittem füleimnek: uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna […] a második, Bekirtől hallott dallam – megint csak egy magyar dallam rokona: hisz ez már szinte megdöbbentő.”
Engem is áthatott a csodálat, de még csak zenetudósnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember felismerje, rezonál-e valami a lelkével vagy sem. Én ezt éreztem
– szögezi le a művésznő, majd beavat Bartók Béla törökországi gyűjtésének körülményeibe, amellyel azóta behatóbban is foglalkozik.
A zeneszerző a török nomád yörükökhöz érkezett, hiszen itt volt a legkisebb esély arra, hogy bármilyen külső behatás érte volna a dallamkincsüket. Ahogy a művésznő mondja, Törökországban akkor nem volt köztudatban a népdalgyűjtés tevékenysége, hiszen a népzene szerves része volt a mindennapoknak, ezért is bizonyultak kiváltképp hasznosnak Bartók népdal-rendszerezési elvei és módszere a török népzenekutatók számára is. Gyűjtő munkáját Adnan Saygun segítette leginkább, viszont melléjük rendeltek még két konzervatóriumi kollégát is, aminek Bartók nem igazán örült, mivel tudta, hogy a zárkózott falusiak kevésbé nyílnak meg, ha több embernek kell megnyilvánulniuk. Viszont az újabb kapocs sem jöhetett volna létre múlt és jelen között, valamint két nép kultúrabeli rokonságának ismételt igazolására, ha az egyik jelen lévő zeneszerző; Ulvi Cemal Erkin később nem írja meg a török népdalokra felépített szimfonikus zenekari művét, ami Török Tilla szerint azt igazolja, hogy ugyanazokra a közös gyökerekre nyúlunk vissza, mint ahonnan a Hajladozik nádszál című, Tetratónia lemezen hallható népdal zenei anyaga is táplálkozik. Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútja után, 1976-ban megjelent könyvének előszavában így ír: „A rendelkezésemre álló anyag elegendő bizonyítékot enged meg a legközelebbi rokonságra, vagy ahogy mondanám, mindkét anyag azonosságára. Ez az azonosság megdönthetetlen bizonyítéka ezen dallamok korának, mely utat mutat a Kr. u. VI. vagy VII. századba. Ebben az időben az anatóliai yörükök valahol Európa és Ázsia határán, más törzsek szomszédságában, a magyarok ősei pedig a Kaszpi- és Fekete-tenger között élnek.”
A lemez egyik drámai csúcspontja, az Elmegyek, elmegyek kezdetű népdal pedig éppen úgy folytatódik, hogy „bé Törökországba”… Bartók Béla saját vezéreszméjét egykor a következőképp fogalmazta meg egy levelében: „A népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmből telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!” Kétségtelen, hogy ebből a forrásból merít Ács Gyula, Török Tilla és még számos olyan művész, aki a magyar népi kultúra végtelen mélységeibe kalauzol bennünket.
Én csak közvetítem a nagy egészet, a teljes átszellemülés állapotában vagyok, mikor ezeket a dalokat éneklem
– vallja Török Tilla, aki titkon arra is vágyik – mint a nyelvet beszélő, török hangszereken játszó és a népi kultúrával is foglalkozó előadó –, hogy ezek a szimfonikus hangszereléssel még inkább érzelmi megerősítést nyert tetraton népdalok egyszer törökül is életre keljenek.
Borítókép: Török Tilla (Fotó: Erdinc Tuncbilek)
