– Az újraindulás fontos sarokköve, hogy az archívumból kiválasszuk azokat a kiadványokat – e folyamat ma is tart –, amelyekre a közönség még emlékszik, illetve vevő rá
– avatott be a közelmúltban zászlót bontott e-Music kiadó egyik tulajdonosa, vezetője Enyedi Máté, hozzátéve, hogy egyik célkitűzésük a birtokukban lévő régi felvételek mai kornak megfelelő színvonalon történő kiadása, illetve terjesztése.
Magyarország első független hanglemezkiadójának története 1984-ben kezdődött, amikor Enyedi Ernő nyugat-európai utazásai során szerzett szakmai tapasztalatok alapján az egyik külkereskedelmi vállalat, a Holdex segítségével államilag engedélyezett lemezkiadásba fogott. Szívós munkával és külföldről megvásárolt speciális gépekkel felszerelkezve három évvel később megalapította a Proton kiadót, amely évi negyvenkét vinil hanglemezt állított elő és értékesített, s amellyel maga mögé utasította az addig monopóliumot élvező Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV). – Aczél György lemondását követően Erdős Péter komoly hatalmi pozícióból irányította a magyar hanglemezgyártás és -kiadás politikáját – emlékeztetett Enyedi Ernő, felelevenítve a szocialista éra egyik legfőbb kulturális jellemzőjét, miszerint komoly összefonódásokat tapasztalhattak a Belügyminisztérium, az MHV, valamint a politikai-kereskedelmi struktúrák között. Hozzátette: – Ebben a helyzetben nem maradt más választásom, mint egy saját, ügynöki rendszerben működő kereskedelmi hálózat kiépítése.
Enyedi a hazai zenefogyasztói igény kielégítésre az MHV-val karöltve kívánta volna megszerezni az Európa-szerte óriási népszerűségre szert tett Modern Talking-lemezek licencjogát, ám az ötlet Erdős doktor ígérete ellenére fiókban maradt. Látva a lemezgyári szerencsétlenkedést az agilis kiadó-alapító saját kezébe véve a dolgokat, a szükséges engedélyek birtokában valóra váltotta elgondolását, amely soha nem látott mennyiségű hanghordozó gyártását, értékesítését eredményezte. – Ebből aztán Erdős úrral különböző konfliktusaim – nyomásgyakorlás, házkutatások, zaklatások – keletkeztek – tette hozzá némi keserűséggel Enyedi Ernő.
Ugyanakkor jó érzékkel nyúlt bele a zeneileg kevésbé igényes, ám a szélesebb közönségigény kielégítését szolgáló mulatós zenék, mint a 3 + 2 zenekar terjesztési folyamatába is, amellyel – az amerikai Warner Brothers kiadó nyomdokain – az értékes, fajsúlyos, ám forráshiányos magyar zenei produkciókat támogatta. A rendszerváltozást követő vadkapitalista durva viszonyok a Protont is próbára tették, ahogy Enyedi Ernő aposztrofálta: a kilencvenes évek elején beköszöntő gátlástalan, szabályozatlan gazdasági berendezkedés, a kilátástalan küzdelmek az Erdős Péterrel megélt nem túlzottan kellemes szocialista rendszert is képesek voltak felülmúlni, amelyek az egészségét is kikezdték. Mindezek ellenére az egyre jobban terjedő magnetofonkazetta-hamisításokra reagálva létrehozta a ma is létező Magyar Hanglemezgyártók Szövetségét (Mahasz), amelyből végül éppen az ötletadó-alapítót zárták ki koholt, hamisítási vádak alapján.
A kétezres évek elejétől a digitális technika térnyerése következtében egyre inkább terjedő illegális lemezmásolások a legtöbb kiadó sorsát megpecsételték:
– Elkeseredéssel gondoltam arra, ha az embereket kielégíti, hogy a torrentoldalakról illegálisan letöltik a zenét, majd a tartalmat filctollal ráírva írható CD-re másolják, akkor nincs értelme folytatni – elevenítette fel Enyedi Ernő a húsz évvel korábbi történéseket, majd hozzáfűzte:
– Bízom benne, hogy előbb-utóbb eljön az igazság pillanata, hogy az emberek az eredeti, fizikai hanghordozót értéknek tekintsék.
Az egyre inkább szűkülő lemezpiac kikényszerítette a korábbi kiadói gyakorlattal való szakítást; a Proton ráállt az etnozenék terjesztésére, amelyből négy esztendő leforgása alatt, az ínséges idők ellenére is negyvenezer darabot forgalmaztak.
