Annyira felkavaró az először 1998-ban megjelent Halászóember című verseskötet újabb kiadása, hogy a recenzens nehezen találja a szavakat. A rög gyermekei (Ondrok gödre, Amerikai fürj, Ókontri) című trilógiához készült „előtanulmányok”, „töredékek” önálló kötetként lélegeznek, a könyv nagyszabású mivoltát csak a megrendítőereje múlja fölül, és a szerzőre jellemző, szinte monomániás leírások, a leírásban és felsorolásban fokozódó drámaiság mellett az öregedés, az elhagyatottság, a szülőföld és az ősök számbavétele (és megtartani akarása) jellemzi – az élet elmúlásának méltatlan méltóságáról ilyen erejű verseket senki nem írt magyar nyelven.
Nyár van, délután, / a teraszon ülök, a napernyő alatt, / ötvenegy múltam, és magam vagyok, / most már egészen és visszavonhatatlanul, / anyám és apám a temetőben, / fiam elpártolt tőlem, / húgom más világban él, / unokatestvéreim, rokonságom Kanadában, / és elhagyott az utolsó nő is, kit még képes voltam szeretni,
kezdődik például a Pihenő című vers, de a versekben beszélő hang tulajdonosa nem engedi el magát, nyolc cikluson keresztül veszi számba és lajstromba nem csupán életének állomásait, hanem gyermekkorának szajlai helyszíneit, a falu szinte minden lakóját, a lakók élettörténetét, a saját nagyapja pokoljárását, melynek során Amerikába ment, hazajött, majd ismét visszament, végigtekint önnön életén, minden hibázásról őszintén és kendőzetlenül képes már beszélni, és minden jel szerint még akkor is hisz az írástudó felelősségében, a számadást készítő leszármazott munkájának értelmében, ha közben tudja, hogy minden elmúlik, minden porladásra ítéltetett. Íme például a Windsori temetőben című vers (melyben nagyapja sírját látogatja meg) zárósorai:
Isten veled, nagyapa, / vigyázz a csontjaidra, a hajadra, / arra, ami még megvan belőled, / ne hagyd, hogy szétszórják, / ha egyszer majd kihantolnak, / és megszüntetik a sírkertet, / én vagyok az utolsó látogatód, / senki nem jön többé Szajláról, / most végleg elbocsájt a haza.
Ugyanitt, a nagyapával való képzeletbeli beszélgetések során merül fel a kérdés, amely kibővített formában az egész könyv kétségbeesett kérdezését, kutakodását, szinte megszállott nyomozását jellemzi – az ősökön keresztül keresi magát is a lírai én:
más is elment szerencsét próbálni, / de senki se járt úgy, mint te, / miért fordítottál végleg hátat a földnek, / miért hagytad széthullani a családot, / miért nem sikerült neked semmi, / miért nem igyekeztél jobban, / nem értettél semmihez, vagy hiányzott belőled a kitartás, az erő,/ nem akartál semmit vagy túl nagyot, / kedved szegte valami idő előtt, / elpuhított a városi életmód, a kényelem, a szórakozás, / megelégelted, elfáradtál, / vagy a körülmények is közrejátszottak, / miért nem találta apám helyét a világban, / miért fogtam én tollat, / mi okozta, hogy így elfajzottunk, / miért áldozott le hadunk napja?
A kötetből nemcsak Szajla és lakóinak történetét, földrajzát, helyi jellegzetességeit, a család több generációjának örömeit és főleg bánatát ismerjük meg, hanem a korabeli falusi világ minden oldalát, a háborúk, majd a téeszesítés rettenetét, az újrakezdés s hazaköltözés reménytelenségét, és a leszármazott utódnak az idő múlásával egyre kétségbeesettebb válaszkeresését, amely az állítások helyett is gyakran csak kérdez, és ebből bontakozik ki a narratíva. És talán sehol ilyen kristálytiszta, fegyelmezett fájdalommal és… szépséggel nincs szó az elmúlásról, mint Oravecz Imre verseiben.
Az írástudó utód valós és maga kreálta családi története irdatlan, iszonyatos és felemelő felelősségének dokumentálása a Halászóember, egy olyan feladat megoldásának leírása, amelybe kisebb tehetségű és tudású, hiányosabb vagy sekélyesebb érzelmű szerző bele is pusztulna, annak megfelelni nem tudna – Oravecz Imre fájdalmas és fenséges méltósággal, szép komolysággal és elegáns, mégsem távolságtartó, hanem olvasói-immanens gyötrelemmel oldja meg az emlékezés és az elmúlásra való felkészülés embertelen, mégis egyetlen emberi feladatát. Újra és újra kell olvasni ezt a könyvet, egészen addig, ameddig velünk is megtörténik:
Téli nap lesz majd, szikrázó és derűs, / reggel kilenc óra, vagy még több, / ha megnézi akkor valaki valahol helyettem az időt, / fekszem otthon az ágyon, elnyúltan, hanyatt, / szemem nyitva, testem kitakarva […] és nem jön be senki, / még nem tudják, / hogy hajnalban meghaltam, / csak a kutyák sejtenek valamit, / mert hallgatnak, / és nyugtalanul tekingetnek az ajtó felé, / mely sehogy sem akar kinyílni. (Közelítő nap)
Oravecz Imre: Halászóember. Szajla. Töredékek egy regényhez (1987–1997). Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
Borítókép: Oravecz Imre költő (Fotó: YouTube )
