Tudtuk-e, hogy Eduard Sacher, a máig világszínvonalú bécsi Hotel Sacher alapítója a felvidéki Zselízen látta meg a napvilágot? Szülőháza a két világháborút követően, majd a kommunista és szocialista évtizedek alatt méltatlan állapotba került, s vele együtt helytörténeti jelentősége is szinte feledésbe merült, pedig a szerteágazó, titkokkal és misztikummal átszőtt Sacher-kultusz a magyar vonatkozásaival megér egy misét.
Éppen csak belelapozok a családot, a kultikus édességet, illetve mindezek zselízi kapcsolódásait regényes módon bemutató, nemrég megjelent kötetbe, és rögtön magával ragad a századforduló miliőjét megidéző nosztalgikus hangulat.
A boldog békeidőkben járunk, az Osztrák–Magyar Monarchia a fénykorát éli; az arisztokrácia és a kor mágnásai kifinomult urak, a társaság hölgytagjai elegáns dámák, a kulináris luxus pedig éppúgy kiemelt helyen szerepel életvitelükben, akár a nagyvonalú gesztusok, a látványos párbajok vagy a fényűző estélyek.
Persze a külcsínhez ekkor még belbecs is társul; az adott szónak súlya van, a megállapodáshoz elég egy kézfogás, és a gerincek is egyenesek még többnyire. Ebben a korszakban tett szert hírnévre a Monarchiában, majd Európa-szerte a Sacher család.
A Csokoládéba öntött isteni adomány címet viselő könyv felvonultatja a família legkiemelkedőbb tagjait, akik megalapozták, majd később sikerre vitték és gyarapították a patinás névvel fémjelzett birodalmat, kezdve idősebb Franz Sacherrel, a Monarchia egykori főszakácsával, aki később
gróf Esterházy János Károly szolgálatába szegődve érkezett Zselízre feleségével, Veininger Rózival, ahol Eduard nevű fiuk született.
Pályafutása az évek során felfelé ívelt, és szakácsból sikeres üzletemberré vált, akiért a felső tízezer versengett; neve összefonódott a kifinomult vendéglátással, a luxussal és persze az általa megálmodott tortával, amelyért egyenesen rajongott a korabeli elit. Ezzel kapcsolatban fogalmazza meg híres jelmondatát is, melyet a következőképpen lehet magyarra fordítani: „nem hízlalni, inkább izgatni”. Később, a századforduló körül már napi négyszáz darab Sacher-tortát készítettek a Hotel Sacher konyháján, amelyeket akár Berlinbe vagy Londonba is kézbesítettek. Franz Sachert maga a császár tüntette ki a Ferenc József-rend keresztjével, Széchenyi István pedig a Nemzeti Kaszinó éttermének a vezetését is rábízta.
Édesapjához méltó, nagy formátumú személyiséggé és remek üzletemberré vált Eduárd is.
A Sacher-birodalom általa gyarapodott a legnagyobb mértékben, vendégül látta Európa legjelentősebb uralkodóit is, de – ahogy a könyvben olvashatjuk – a „gáláns és bizalmas üzletfilozófia tette gazdaggá és közkedveltté az arisztokrácia körében”.
A magyar urak, miniszterek, főhivatalnokok törzsközönségnek számítottak hoteljében és vendéglátóhelyein. A kezdetekben a Hotel de l’Opera nevet viselő szállójában elsőként gróf Apponyi Albert vendégeskedett. „Gerinces ember volt, minden kötelezettsége ellenére soha senki előtt nem hajlongott. Modora nem egy pincéré, hanem egy úriemberé volt. Mosolya egy főhajtással ért fel. Így állt a walesi herceg, a koronaherceg és a szerb király előtt is” – olvasható személyéről egy korabeli forrásban. A kor emberének erkölcsi nagyságát mutatják az olyan történetek, mint hogy heteket, hónapokat, de akár éveket is türelmesen várt arra, hogy a dzsentrik kifizessék számlájukat, akik szintén nagyvonalúak voltak, mikor végre pénzhez jutottak, hiszen előfordult, hogy a tartozás dupláját is megtérítették. „A Sacherben elég volt felírni, majd a megfelelő alkalommal fizetni” – ez volt a módi akkoriban.
A bécsi arisztokrácia titkainak tudója és egyben bölcs őrzője is volt. Ami Sacher asztalainál és falai között történt, az ott is maradt
– olvashatjuk.
Persze kivételek akadtak, amikor minden diszkréció ellenére mégis kiszivárgott az úri magánélet néhány pikáns részlete, melyekre rögtön lecsapott a sajtó. A könyv az ilyen történeteket sem rejti véka alá; egy olyan világba avat be, ahol a kulináris élvezetek és a luxus mellett a Sacher-randevúk fogalommá váltak, a puha szőnyegek és kényelmes kanapék pedig elnyeltek minden titkot. Ugyanakkor megtudhatjuk a Sacher-házaspárok egymásra találásának és életük alakulásának kedves anekdotáit is, kiderül továbbá, hogyan lépett frigyre a Sacher-torta és a Krúdy Szindbádja által is olyannyira kedvelt Tafelspitz, és megtaláljuk mindkét étel autentikus receptjét. Megismerkedhetünk a „vendéglátás Mária Teréziájával”, vagyis Eduard feleségével, Annával, aki férje halálát követően francia bulldogokkal körbevéve, valamint szivarfüstbe burkolózva öregbítette tovább a család hírnevét. A háború aztán „nemcsak a Monarchiát ölte meg, hanem a hotel törzsvendégeinek számító arisztokráciát és magát a szálloda lelkét is. Eltűnt egy kor és egy embertípus is.”
A Sacher család zselízi emlékezete, a szintén helyi Esterházy szellemi örökséggel együtt azonban feltámadóban van, hála a Csemadok helyi szervezetének.
A romos Sacher-házat felújították, mégpedig törekedve arra, hogy a korabeli állapotokat a lehető leginkább visszaállítsák; autentikus színek, formák, anyagok köszönnek vissza az épületről kívül és belül egyaránt, amely 2010 óta rendezvények sokaságának; konferenciáknak, kiállításoknak, koncerteknek és fesztiváloknak ad otthont. 2016-ban itt alakult meg a Sacher Polgári Társulás is, melynek hála megkezdődött a Sacher-kultusz újbóli felvirágoztatása. Csonka Ákos és Kepka Márk, a társulás két történész tagja jegyzi a Csokoládéba öntött isteni adomány című könyvet is, mely a [email protected] elektronikus címen rendelhető meg.
Borítókép: Könyvborító
