– Mindketten Kárpátalján születtek. Ott nőttek fel, ott tanultak, ott élnek a rokonaik, barátaik. Milyennek ismerték meg Ukrajnát?
Vihula Mihajlo (V. M.): – Huszton születtem, édesapám Vihula Mihajlo Olekszandrovics nagyszőllősi, édesanyám Vihula Valentina Ivanyivna észak-nyugati, Volynj megyei születésű, emiatt én kárpátaljai ukrán vagyok. Először ukrán, később magyar közösségben nőttem fel, mindkét kultúrát megismertem. Ukrajna nyitott, európai gondolkodású, vendégszerető ország, és ezek a tulajdonságok bele vannak kódolva a népdalaiba, a zenéjébe, az irodalmába.
Bernáth Ferenc (B. F.): – Én Kistégláson nőttem fel, magyar közösségben, a rokonaim Kárpátalján élnek. A helyi kultúrházban, ahol édesapám igazgató volt, több hagyományőrző ének- és hangszeres csoport is működött, köztük a Rózsa Népdalegyüttes, amelynek produkciói időként gitáron kísértem. Majd Ungvárra kerültem, a művészeti szakközépiskolába, meghatározóan ukrán közegbe. Mivel rendszeresen részt vettünk népzenei fesztiválokon, amelyeken a Kárpátalján élő nemzetiségek hagyományőrző együttesei is felléptek, betekintést nyertem az ő folklórkincsükbe is. Később Harkovba, Észak-Kelet Ukrajnába jártam egyetemre, Vladimir Dotsenko gitárművész osztályába. Ez az ország legerősebb gitáriskolája. Itt már kőkeményen beleástam magam az ukrán kultúrába, a PhD-képzésre is ide jártam vissza Magyarországról. A háború előtt rengeteget turnéztam, sok barátra tettem szert országszerte.
– Hogyan találtak egymásra?
V. M.: – Én már akkor hallottam Feriről, amikor még az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola diákja voltam. Jó híre volt! Az egyik órán Szmericskó Ferenc tanárom azt mondta: kiosztottam Ferkónak Bach Chaconne-ját, mert Ungváron még senki nem játszotta. Évekkel később a nyíregyházi vasútállomáson ücsörögtem, amikor valaki rám köszönt. Felnéztem. Feri volt az! Ebben a pillanatban született meg a Kettős Parafrázis! A Kárpátaljai kamarazene című könyvemben, ami idén jelent meg, Feriről is írok, de kitérek a gitárduó sikerének „titkára” is.