Akinek a lehetetlen nemcsak lehetséges, de természetes is

A közelmúltban – új, teljes fordításban – megjelent a Gabo kiadó Arsene Lupin-sorozatának negyedik kötete, A 813-as szám rejtélye, melyet a kritikák az egyik leghosszabb, legösszetettebb Lupin-regényként emlegetnek. De vajon hogyan hat napjainkban egy több mint száztíz éves történet? És mit köszönhet a bűnügyi (és szórakoztató) irodalom a főszereplő karakterének?

A regény felütésében megismerjük Rudolf Kesselbachot, a gyémántkirályt, aki egy augsburgi üstfoltozó fiaként látta meg a napvilágot, ám Afrikában mesés vagyonra tett szert. A férfi a feleségét, Dolorest várja Monte-Carlóból, de gondolatai leginkább egy bizonyos Paul Leduc körül forognak, akit mindenképpen meg szeretne találni. Ez elengedhetetlen soron következő, meglehetősen nagyratörő tervének sikeréhez, ám a fiatalember holléte egyelőre ismeretlen előtte. 

Másnap aztán holtan bukkannak rá a milliomosra: szíven szúrták a lakosztályában. Mivel a holttestén lévő ingre Arsene Lupin névjegyét erősítették, a rendőrség abból indul ki, hogy csakugyan ő az elkövető. Csupán a párizsi bűnüldözés feje, Lenormand van meggyőződve róla, hogy valaki más az emberük – Lupin betörésre és tolvajlásra specializálódott, nem gyilkosságra. A kopó szerint inkább a közeli szobák egyikében megtalált, L. M. monogrammal ellátott cigarettatárca vezethet el a tetteshez.

Eztán kibontakozik Lupin és a titokzatos gyilkos párharca. A történetben fontos szerephez jut egy iratcsomó, egy óra, és persze Kesselbach már említett terve, amely – megvalósulása esetén – átformálhatja Európa térképét.

A 813-as szám rejtélye tehát egy bűnügyi történet, egy geopolitikai kérdések körül bonyolódó thriller és egy rejtvényfejtős-kincskeresős kaland érdekes keveréke, melyből persze sem a szerelmi szál, sem Sherlock Holmes már említett feltűnése nem hiányzik. Már ezek alapján is sejthető, hogy kissé zsúfolt regényről van szó, és olvasás közben kiderül: mindez nemcsak a koncepciójára, de belső világának „berendezésére” is igaz: kissé túlbonyolított; a szöveg bizonyos pontokon dagályos és túlírt, bizonyos pontokon meg feltűnően szikár, mintha egy rendezői utasításokra és párbeszédekre korlátozódó színdarabot olvasnánk. 

És ha már itt tartunk: a dialógusok helyenként csikorgóak és túlnyújtottak. (Hogy csak egy példát idézzünk ennek igazolására:

„– Főnök, főnök… – dadogta Gourel elcsukló hangon. – Vízben áll a lába.

– Nocsak, tényleg... de hát mit akarsz… majd a napon megszárítkozunk.

– De hát nem látja?

– Mit?

– Emelkedik, főnök, emelkedik...

– Mi emelkedik?

– A víz...”

Az adott szituációban a napnál is világosabbnak kellene lennie a kérdező számára, hogy nem a láza, avagy részvényeinek tőzsdei árfolyama emelkedik, hanem a víz szintje. Mintha a szerzőt elsősorban az vezette volna, hogy amit három sorban meg is lehetett volna írni, azt hét sorra duzzassza.)

A regény azonban e gyengeségek és fogyatékosságok ellenére is képes végig fenntartani az olvasó érdeklődését. Ebben nemcsak az egyre összetettebbé váló bűnügy kibogozásának, az újabb és újabb rejtvényeknek, a különféle tervek és ellentervek alakulásának van szerepe, de a központi karakter alaposabb megismerésének is. 

Kezdetben úgy tűnik, Lupin szervező- és tervezőzseni, aki rendre több lépéssel a bűnüldözés és legalább eggyel további ellenfelei előtt jár. A lehetetlen nemcsak lehetséges, de majdhogynem természetes is számára – az olvasó legalábbis így érzékeli. Ám amint előrébb halad a történetben, több érdekességre is felfigyelhet a címszereplővel kapcsolatban.

Az első: Lupin alighanem valamennyi bűnözőtársánál jobban tisztában van az imázs fontosságával, ahogy azzal is, hogy a sajtó nemcsak tájékoztatni, de manipulálni is képes a tömegeket. Így a mai celebritások előfutárát üdvözölhetjük benne – egy napjainkban játszódó történetben bizonyára jelentős követőtáborral rendelkező sztárbűnöző, a bulvársajtó által ajnározott „rosszfiú” volna.

A második: az álcák és fedőszemélyiségek használatában utolérhetetlen mestertolvaj a szintén rejtőzködő popkulturális ikonok egyik európai elődje. Ha a képregények szereplőinek nem rójuk fel, hogy nem veszik észre, hogy a szemüveges Clark Kent okuláré nélkül maga Superman, akkor a Lupin átváltozásaival előálló „valószínűtlenségi pontokat” sem kell felróni Leblanc-nak – ebben a regényben is akad belőlük, legalább egy. (A megtévesztő maszkok használata pedig máig a kalandtörténetek eszköztárának bevett része – gondoljunk csak a Tom Cruise nevével fémjelzett Mission: Impossible című moziszériára.) 

Végül a harmadik: Lupin nem marad meg a jót a rossztól elválasztó, mégoly keskeny mezsgyén. Jelen történetben például két mellékszereplővel is olyannyira érzéketlenül viselkedik, hogy az már taszító. Mindemellett távolról sem az a szellemes riposztjaival sziporkázó, önmagát sem feltétlenül komolyan vevő, könnyed és sármos úriember, aminek egyes feldolgozások láttatják. Van egy sötétebb énje is: a regényből egy önmagát felértékelő megszállott, egy narcisztikus akarnok portréja rajzolódik ki. 

Nem arról van tehát szó, hogy alapvetően pozitív figura lenne, épp ellenkezőleg: nyilvánvaló hibái ellenére érzünk iránta némi szimpátiát – leginkább azért, mert meg is kapja a magáét a sorstól (pontosabban életre hívójától, Leblanc-tól). Ennek következtében a végén nem mindig ő a győztes. Ilyen hozzáállással nem is lehet mindig az. Olykor veszítenie is kell, hogy ne veszítse el a számára legfontosabbat: az olvasó rokonszenvét. 

Összegezve tehát: A 813-as szám rejtélye élvezhető, fordulatos kalandregény. Aki egy klasszikusnak kijáró tisztelettel veszi kézbe, meggyőződhet róla, hogy a korabeli kritikák nem ok nélkül emlegetik elismerőleg. Aki azt keresi, mennyiben tér el a múlt században íródott bűnügyi regények többségétől, több olyan elemre is felfigyelhet benne, melyek alapján a korban hozzánk közelebb állónak hat. Így vagy úgy, Lupin végül ismét igazolja benne, hogy legalább annyira jó detektív, mint amennyire leleményes tolvaj – és alighanem ez a lényeg.

Maurice Leblanc: Arsene Lupin – A 813-as szám rejtélye. Gabo kiadó, Budapest, 2022

Borítókép: Részlet a 2004-es mozifilm plakátjából