– Nem szeretem, hogy nem látom az alját – mondja, ám hamarosan komolyabb témák is szóba kerülnek. A film születésével kapcsolatban Lajos Tamás megemlíti, milyen sokáig kellett győzködni Katinkát, míg sikerült rávenni. Az úszó meg is magyarázza, miért:
– Hosszasan mérlegeltem, felírtam egy papírra, hogy mi szól a film mellett és mi ellene, és az utóbbinál jóval több dolog volt. Belegondoltam, hogy milyen nehéz lesz a folyamatos forgatás, miközben javában zajlik a felkészülés az olimpiára. Ráadásul akkor még nem volt Covid-járvány, sínen volt az egész felkészülési menetrendem.
Később arról beszél, mennyire nehezen szokta meg a filmesek jelenlétét.
– Egy olimpiai felkészülés mindent kivesz az emberből. Minden idegszálat arra kell összpontosítani, hogy a végső cél sikerüljön, minden nap, minden egyes óra számít, fontos, hogy mennyit alszom, mit eszem, hogyan osztom be az energiámat. Egészen más úgy edzeni, ha öt ember ott van körülöttem, mint ha egyedül vagyok.
Végül a nagy elődről, Egerszegi Krisztináról szóló film emléke győzte meg.
– Nagy hatással volt rám gyerekkorom filmélménye: vagy ezerszer láttam az Egerszegi Krisztináról szóló dokumentumfilmet. És ezzel nem csak én vagyok így; ha bármelyik úszót megkérdeznénk az én generációmból, biztos, hogy nem egyszer, hanem százszor látta Egér filmjét. Megerősített bennünket abban, hogy megéri a sok munka és lemondás, láttuk, hogy hozzánk hasonlóan neki is voltak nehéz pillanatai, álmos-fáradt hajnalai és így tovább. Sokunkat inspirált; ez erős indok volt, hogy belevágjak.
Mindebből sejthető, de az interjúban ki is mondja: úgy nőttünk föl, hogy Egér volt a példaképünk.
A producernek természetesen más szempontjai voltak. Azt akarta megmutatni, hogy a munka és a szorgalom elnyeri méltó jutalmát.
– És ez is lett az üzenete a filmünknek. Hogy egészen elképesztő munkával születik meg az a kivételes teljesítmény, amit Katinka elért – fogalmaz Lajos Tamás.
A beszélgetés legizgalmasabb részei azok, amelyekben háromszoros olimpiai bajnokunk arról beszél, mennyire nehezére esett megnyílni filmesek előtt, miközben a járvánnyal kapcsolatos szabályozás is gyökeresen átalakította a felkészülési terveket.
– A film végigkövette a koronavírus-járvány időszakát, a kamera előtt zajlottak az események. És mivel alapvetően senki nem tudta, hogy mi fog történni, folyamatosan jöttek a kérdések. Mi lesz a felkészüléssel, mit fogok csinálni, hogy érzem magam? És hát hirtelen nem is tud az ember mit mondani. Egyik nap így érzem magam, a másik nap meg el vagyok veszve, azt sem tudom, hogy mitévő legyek. A családom is aggódva nézett rám, hiszen hároméves korom óta az úszás volt a mindenem, és egyszer csak kicsúszott a lábam alól a talaj – meséli az interjúban Katinka, sőt, azt is elmondja, hogy még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja. Korábban is voltak időszakok az életemben, amikor úgy éreztem, elegem van az úszásból, most is megszólalt bennem egy ilyen hang.
Őry Krisztina interjújában reményeiről és lemondásairól is őszintén beszél a sportoló. Az elhalasztott olimpiával kapcsolatban megtudjuk, hogy a kemény felkészülés dacára nem nagyon bízott a sikerben.
– Legbelül tudtam, hogy nem fog összejönni. Éreztem, hogy nem abban a formában vagyok, és fejben sem vagyok olyan fókuszált, mint amilyen Rióban voltam. A film, a figyelem, a nyomás rajtam volt, de mindig mondtam, hogy ez már az ötödik olimpiám, és szerencsés vagyok, hogy 2016-ban sikerült. Úgy gondolom, ha két évvel később van az olimpia, akkor megint sikerül. Kellett volna még idő, hogy megismerjem az új önmagamat. A járvány után hirtelen megpróbáltam visszaállni a robotüzemmódba, de az már nem ment. Éreztem, hogy nem az igazi, akadt a rendszer, de újat nem mertem már kipróbálni, ahhoz nem volt elég idő, túl nagy lett volna a rizikó. A megszokotthoz próbáltam fordulni, ám az már nem úgy működött.
Hogy mennyire fontos lett volna az önbizalom, az akkor derül ki, amikor az úszónő amerikai élményeiről beszél. Kiderül, hogy az Egyesült Államokban eltöltött idő rengeteg önbizalmat adott a fiatal sportolónak.
– Emlékszem, amikor lementem az első edzésre tizenkilenc évesen Los Angelesben, és húztam magam után a sportzsákomat, a csapattársaim egyből rám szóltak: mi az, hogy húzom a földön, hisz az az én felszerelésem! Itthon abban nőttünk föl, hogy muszáj úszni, hideg a víz, ez a baj, meg az a baj, ott pedig arra koncentrálnak, hogy milyen klassz, hogy edzhetnek. Az uszodában mindenki úgy érezte, kiváltság, hogy ott lehet és edzhet. Olyan önbizalommal állt oda mellém egy amerikai lány versenyezni, hogy azt hittem, világcsúcsot fog úszni; erre kiderült, hogy alig tud úszni. Ebből rájöttem: ha én állnék oda úgy, vajon mi lenne abból? Tényleg világcsúcs lehetne!
A magyar kultúrához, a magyarok személyiségéhez sokat hozzátenne, ha volna elég önbizalmunk. Ha valamit nem tudunk, kérdezzünk, tanuljunk, álljunk ki magunkért! Fontos, hogy elhiggyük, ebből a kicsi országból igenis győztesek tudunk lenni. – teszi hozzá végül, s ezzel bizonyára a filmhez is sokaknak kedvet csinál.
Az interjút itt olvashatják.
Borítókép: Hosszú Katinka és Lajos Tamás (Fotó: Földházi Árpád)
