Szájról szájra, lélektől lélekig

Amikor 2020 végén Jelenczki István Magyar Örökség-díjas, és immár a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával elismert filmrendezőt, az MMA rendes tagját az akkor még bemutatás előtt álló Tria­non-filmjéről kérdeztem, szóba került a magyarság jövője is, melynek kapcsán azt mondta: ma a kérdés nem kevesebb, mint hogy feladjuk-e a Kárpát-medencét vagy sem. Azóta eltelt másfél év, amely ahhoz ugyan nem elegendő, hogy ezt a kérdést eldőlni lássuk, ahhoz azonban igen, hogy a trianoni gyalázat századik évfordulóján – a Covid-járvány miatt – online bemutatott alkotás utóéletét összegezzük, hatásait elemezzük.

Fotó: Picasa

Ahogy Bagdy Emőke megfogalmazta – aki a rendező több művében megjelenik szakértőként –, Jelenczki István Trianon-filmje nemzettudat-formáló jelentőségű. Az alkotó dokumentumfilmjein keresztül már több mint négy évtizede küzd a magyarság valódi öntudatra ébredéséért a valós történelem bemutatása által, a nemzet ellen elkövetett igazságtalanságok részletes feltárásával, az ok-okozati tényezők és a következmények konzekvens ábrázolásával. Ahogy alkotásainak nagy része, úgy a Trianon-film is a hivatalos támogatási rendszeren kívül készült el, mégis talán az egyetlen átfogó és alapos dokumentumfilm, amely az 1920-as nemzettragédiánkról született. Vajon miért nem tűzi műsorra egyik televíziós csatorna sem?
– A Trianon-filmem esetében nem az én személyemet, hanem az igaz­ságot hallgatják el, amelyet egyébként a mai napig nem lehet kimondani – állítja a rendező, aki alcímként II. Rákóczi Ferenc fejedelem jelmondatát választotta, miszerint „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”. – Mi sem bizonyítja e mondat igazát jobban, mint a magyar történelem, mely során számtalanszor próbálták kiirtani népünket, sikertelenül – hangoztatja. – Ez a törekvés Tria­nonnal érte el az egyik csúcsát, mely nem is nemzetgyilkossági kísérlet volt, mint arra Vecseklőy József könyvében rámutatott, hanem egyenesen nemzetgyilkossági gyakorlat – szögezi le Jelencz­ki István, aki szerint ez a gyakorlat a mai napig is zajlik a háttérben. Már korábban is említette az általa „csak azért is és mégis” magatartásként jellemzett alapállást, amely a magyarságot mindezek ellenére megtartotta a Kárpát-medencében, hiszen – ahogy fogalmaz – ez az, ami szembemegy mindennel, ami a világban folyik. Úgy véli, ez nemzetünk sorsa, azonban látványosabb lenne a megmaradásunk folyamata, ha minél többen ráébrednének arra, hogy az országot nem a pártok – melyek képviselői a nemzet szolgái –, hanem az állampolgárai tartják meg. Makovecz Imrét idézi, aki építészhallgatóinak címezte az intést egy dokumentumfilmben: „Akkor lesz Magyarország, hogyha megcsináljátok.”
Azonban nem mindegy, hogy miféle lelkületben történik az erkölcsi értelemben vett országépítés. Hogy az ember milyen szellemiséget képvisel életében, az többnyire a családban és az iskolában dől el. Utóbbira jó példának tartja az 1920-ban kiadott egyszerű irkafüzetet, melynek első és hátsó borítója Jelenczki István Trianon-filmjének plakátjára és DVD-borítójára is felkerült. Ábrázolja ugyanis a történelmi és a csonka ország térképét egymásra vetítve, Papp-Váry Elemérné Hitvallását, a hátlapján pedig egy statisztikai adatsor szerepel arról, mit vettek el az országtól a békediktátum következményeként. – Akkoriban a kisiskolás napjában legalább egyszer kivette ezt a füzetet a táskájából; neki nem kellett elmondani, hogy mi az a Trianon – mondja a filmrendező, aki szerint az ’56-os nemzedék jelentős része ebben a „Hiszek egy” szellemiségben és erkölcsiségben nőtt fel, ezért szállt szembe az akkori Európa legnagyobb szárazföldi hadseregével. Szóba kerül a vidék is ennek kapcsán, melyet Jelenczki István az istenáldotta jelzővel emleget, mivel szerinte mindig a vidék tartotta meg az országot. Most is. 1956-ban pedig nem fegyverrel állt a harcokban tevékenykedő fiatalok mellé, hanem élelmiszerrel segített, hátországot biztosított, de ami még fontosabb: három napon belül önerőből fölálltak az önkormányzatok. – Ez is azt bizonyítja, hogy a magyarságban mélyen kódolva létezik az önrendelkezés, az önfenntartás. Rákosi és Kádár ezért irtotta és pusztította ki azt a földmívesréteget, amely nem évszázados, de évezredes tudást hordozott – fejti ki.
 

Ahhoz, hogy az ember valóban embernek nevezhesse magát, úgy véli, elengedhetetlenül szükség van az önismeretre és az alázatra, mert mindaddig, amíg ezek hiányzanak, csupán egy bio­lógiai massza. – Meg kell nézni, hogy a nyugati társadalmak hova züllesztették saját magukat. Anticivilizációknak nevezem őket, hiszen hol vannak a majákhoz vagy a szkítákhoz képest? – teszi fel a költői kérdést, amely vissza is terel a magyarsághoz. Mint mondja, amíg van Kárpát-medence, van remény is, hiszen a mi műveltségünk és történelmünk nélkül Európa sem létezne.  

Meggyőződésem, hogy a Jóistennek célja van a magyarsággal. Az a feladatunk, hogy képviseljük az igaz­ságot, valamint a teremtő Isten és a szeretetet megfogalmazó mester, Jézus minőségét.

Mi nem Káin és Ábel népe vagyunk; ha semmi mást nem tanítanának az iskolában, csak a mellérendelés elvét, amin a nyelvünk és a műveltségünk, a Szent Korona-tan és a történeti alkotmány is nyugszik, az a bizonyos ráébredés jóval nagyobb létszámban megtörténhetne. A filmrendező szerint a szakralitás maga a rend, de a rend maga a szakralitás; a kettő nem létezhet egymás nélkül. Nemzeti küldetésünkkel kapcsolatos nézeteit – melyeket elmondása szerint öt évig tartó munka során a családállítás vagy rendszerállítás pszichológiai módszerének segítségével, pszichiáter feleségével, Zseni Annamáriával tárt fel – az Ön-Tér-Kép című filmjében adta közre 2016-ban. Úgy fogalmaz, hogy a magyar néplélek gyógyulásához két elem elengedhetetlenül szükséges: a magyar nemzet, a szakralitás és a rend egysége, természetes jelenléte, valamint a múlt igazságtalanságainak, a bűnöknek, rémtetteknek feltárása és feloldása.
A Trianon-film jelentőségét éppen abban látja, hogy a magyarság ellen elkövetett legnagyobb igazságtalanságot tárja fel, s így a megismerés gyógyszerét kínálhatná a nemzet lelkének, amennyiben minél többen megnéznék. Ehhez nagyban hozzájárul Kásler Miklós döntése, melynek köszönhetően a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elkészült a Trianon-filmből háromszáz DVD, melyből az elképzelések szerint minden állami fenntartású középiskola az országban kap egy példányt. – Ez a gesztus engem arról biztosított, hogy az emberi erőforrások minisztere is képviseli azt a szellemiséget, amely Klebelsberg Kunó vagy Hóman Bálint a két világháború közötti kultúr- és oktatáspolitikáját jellemezte – fejtette ki a filmrendező, aki azt is elárulta, hogy a biológiai háború előtt – ahogy a Covid-járványt nevezi – filmjeinek híre a legeldugottabb falvakig eljutott, hiszen – mint fogalmaz – szájról szájra, lélektől lélekig terjedt a hírük. – Utat törtek maguknak, mint egy érpatak az erdőben – mondja. Lelki hatásukat pedig jól példázza a számtalan néző által megfogalmazott gondolat, miszerint másképp távoztak, mint ahogyan érkeztek. A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját azért tartja értékesnek, mert – ahogyan a Magyar Örökség-díj is – mentes a kultúrpolitikai háttértől, a művészkollégák elismerésének jele.
 

Arra a kérdésre, hogy miről, illetve kiről szól majd a következő alkotás, azt válaszolja: még keményebb fába vágja a fejszéjét, mint a Trianon-film esetében, hiszen egy olyan államférfit kísérel meg rehabilitálni, a ráhordott hazugságoktól megszabadítani, és egyedülálló érdemeit felmutatni, aki pontosan tudta, hogy mit takar a Szent István-i állameszme, a szerves magyar műveltség, valamint a szakrális földrajz. Már életében világhírű geopolitikussá tették kvalitásai; az Egyesült Államokban éppúgy ismerték szakmai tevékenységét, mint Japánban. Tudta, hogy az ifjúság fogja megtartani a csonka országot, ezért tartotta rendkívül fontosnak a cserkészetet, amely magyarságra, istenhitre, fegyelemre, rendre és egymás megbecsülésére tanít. Kétszer is miniszterelnök volt a Horthy-korszakban, magát mégis a nemzet tanítójaként jellemezte. Teleki Pálról van szó, aki kiemelkedő államférfi, példakép volt a magyarság előtt, és újra annak kell lennie.

Borítókép: Jelenczki István filmrendező (Fotó: MMA)