Történetek Erdély históriájából

Gyöngyössy János legendák iránti elköteleződése széles körben ismert.

Különleges és a maga nemében hiánypótló könyvet írt és illusztrált Gyöngyössy János, akinek elsősorban az erdélyi várak, az erdélyi legendák iránti elkötelezettsége széles körben is ismert, több korábbi kötetében foglalkozott velük, egyedi és jól felismerhető rajzolói stílusával ábrázolva a leírtakat. Legújabb kötetében huszonkét megrázó, jópofa, elgondolkodtató, példamutató történetet dolgoz fel és illusztrál rövid képregényekben.
A történelemírás igen érdekes, és végleg soha ki nem aknázható lehetősége a nagy személyiségek melletti – elképzelt vagy valóságos – kisemberek sorsának felelevenítése, akiknek sajátos szemüvegén keresztül a „nagytörténetekre” és a „nagy emberekre” egészen újszerű perspektíva nyílik, előjönnek és megmutatkoznak a hétköznapok, és emberközelivé válnak a súlyos történelmi jelenlétek. Gyöngyössy János ezt a tudást keresztezi a minden fejezet elején gondosan jelölt forrásanyag-megjelöléssel, és kezdődhet is a móka (amely sokszor természetesen tragikus, tekintve történelmünket, de valahogy mégis pozitív kicsengésű a történetek nagy része – lásd alább).

Babonák, hiedelmek és tények keverednek igen kellemes elegyben, ehhez jön még hozzá a tömör és élvezetes szöveg meg az illusztrációk – tényleg olyan könyv születik így, amely alkalmas (mint a hátlapszöveg fogalmaz) „gyermekeinknek, unokáinknak és az utánuk jövőknek” is.
 

A történetek sorrendje követi a történelmi időrendet, nyelvezete helyenként kellemesen archaizál („Ide figyelj, te konyhakukac! Száz arany dukát üti a markodat, ha ezt a kis fűszert belekevered az urad ételébe”, „Szekérszámra kellett kihordanunk a sok élést a törököknek, hogy békén hagyjanak”, vagy: „Utóbbi, bár rangban nem ért fel a többivel, értékes és tréfás ember lévén, admittáltatott a társaságba.”), a huncut oláh meg a szorongó szász erdélyi történetekhez híven sokszor előfordul, az illusztrációk pontosak és szépen kiegészítik, színezik a történeteket, és bár az egyik szöveghez választott, Mózes könyvéből vett mottó („Hoz az Úr ellened vad tekintetű népet, messzünnen, a Földnek széléről”) önmagán túlmutató jelentéssel és jelentőséggel bír, afféle magyar sorstragédia-metafora is lehet, a kötet végkicsengése pozitív, mert a bátor ősök és a furfangos elődök szavatolni látszanak a megmaradást.
A kötet végén két rendhagyó történet is szerepel (az egyik a Maderspach család több generációjának eseményeit meséli el, a másik – Énekesék feltámadása – Tamási Áron Rendes feltámadás című novellája alapján képzeli el a földihez képest a túlvilágon sem sokat változó életet), ezek különleges színfoltját képezik a könyvnek.
Gyöngyössy János eddigi munkái alapján is jól látható módon az életét tette fel rá, hogy az utókornak minél többet átmentsen az épített nemzeti hagyatékból: ehhez irálya, rajztudása, elhivatottsága és játékra hajlamos komolysága is megvan – ez az újabb kötet is ennek bizonyítéka: megérdemli a figyelmet.
Gyöngyössy János: Erdélyi képes krónikák, azaz huszonkét emlékezetes történet Erdély históriájából. Molioris Kiadó, Fenyéd, 2021.

Borítókép: Gyöngyössy János (Fotó: Legendárium)