A történetek sorrendje követi a történelmi időrendet, nyelvezete helyenként kellemesen archaizál („Ide figyelj, te konyhakukac! Száz arany dukát üti a markodat, ha ezt a kis fűszert belekevered az urad ételébe”, „Szekérszámra kellett kihordanunk a sok élést a törököknek, hogy békén hagyjanak”, vagy: „Utóbbi, bár rangban nem ért fel a többivel, értékes és tréfás ember lévén, admittáltatott a társaságba.”), a huncut oláh meg a szorongó szász erdélyi történetekhez híven sokszor előfordul, az illusztrációk pontosak és szépen kiegészítik, színezik a történeteket, és bár az egyik szöveghez választott, Mózes könyvéből vett mottó („Hoz az Úr ellened vad tekintetű népet, messzünnen, a Földnek széléről”) önmagán túlmutató jelentéssel és jelentőséggel bír, afféle magyar sorstragédia-metafora is lehet, a kötet végkicsengése pozitív, mert a bátor ősök és a furfangos elődök szavatolni látszanak a megmaradást.
A kötet végén két rendhagyó történet is szerepel (az egyik a Maderspach család több generációjának eseményeit meséli el, a másik – Énekesék feltámadása – Tamási Áron Rendes feltámadás című novellája alapján képzeli el a földihez képest a túlvilágon sem sokat változó életet), ezek különleges színfoltját képezik a könyvnek.
Gyöngyössy János eddigi munkái alapján is jól látható módon az életét tette fel rá, hogy az utókornak minél többet átmentsen az épített nemzeti hagyatékból: ehhez irálya, rajztudása, elhivatottsága és játékra hajlamos komolysága is megvan – ez az újabb kötet is ennek bizonyítéka: megérdemli a figyelmet.
Gyöngyössy János: Erdélyi képes krónikák, azaz huszonkét emlékezetes történet Erdély históriájából. Molioris Kiadó, Fenyéd, 2021.
Borítókép: Gyöngyössy János (Fotó: Legendárium)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!