Az alkotókat, közreműködőket – kit személyesen, kit munkája révén – ismerem, és bár voltak fenntartásaim, végül is a jelenlétük ebben az előadásban győzött meg arról, hogy – amit nemigen szoktam – megelőlegezzem a bizalmat. Mivel a dalciklus zenekari feldolgozását Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző készítette el, szólt ez a bizalom egyben a kortárs zeneművészetnek és Hámori Máté karmesternek is.
Szemenyei János nem először volt főszereplője olyan darabnak, ahol eredeti, német nyelven énekelt a Danubia Zenekar kíséretében, kiegészítve némi színészi játékkal és állóképek, illetve filmrészletek vetítésével. Franz Schubert Winterreise (Téli utazás) című dalciklusával korábban sikerrel mutatkozott be itthon és külföldön egyaránt. Mivel annak az előadásnak a kerettörténetét a migránsválság adta, még inkább kíváncsi voltam, hogy Robert Schumann Dichterliebe-jét vajon miként köti össze a mával az író-rendező Horvát Lili. Az ő neve is ismerős lehet a kedves olvasónak, hiszen a tavalyelőtt bemutatott Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmdrámáját minden bizonnyal sokan látták, és talán még arra is emlékeznek, hogy az alkotást nevezte Magyarország a 2021-es Oscar-díjra a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. A főszereplő (Stork Natasa, aki a mostani filmben is feltűnik) szerelmes nő fejében összecsúszik a valóság és a képzelet.
Mivel a mostani előadással kapcsolatban is tudni lehetett már előre, hogy egy elképzelt szerelem adja majd a kerettörténetet, amire a Dichterliebe (Egy költő szerelme) dalait felfűzik, joggal merült fel a gyanú, hogy itt is álom és valóság határán fog egyensúlyozni az író-rendező. Ezt a gyanút erősítette az is, hogy a dalciklus 16 részének szinte mindegyikében előfordul az álom, az álmodás, a valóságosként elfogadható elemek bőven keverednek a képzelet szülte képekkel. Az előadás aztán be is bizonyította, hogy a különböző műfajok ütköztetése a külső és belső világ egymásnak feszülését emeli ki. Itt jegyzem meg, hogy maradt egy valós hiányérzetem a rendezést illetően: bátrabban kellett volna egymásra tenni a történéseket a filmvásznon és a színpadon, kissé unalmas volt az egy filmrészlet váltogatása egy-két dal zenekari kísérettel.
Összegezzünk: van egy minden ízében mai kisfilm, ami önmagában is megállná a helyét, van a német zeneszerző, Robert Schumann legismertebb dalciklusa, amit Heinrich Heine (1822-ben írt) szövegére komponált (1840-ben) és van a Danubia Zenekar. A kisfilm főszereplője Koroknai Tamás (Szemenyei János), egy zenekar meghasonlott csellistája, aki éppen recepciósként tengődik, a munkahelyén az oktatók pihenőszobájában húzza meg magát. Egy majdnem egyéjszakás kalandba keveredik az új balett-tanárnővel, Hirsch Magdával (Wrochna Fanni). Miközben az eleve furcsán viselkedő Magda A tizenkét óriás című német mesét olvassa fel neki, Tamás elalszik, reggel pedig egyedül ébred a lepukkant lakásban, ahol Magda még ki sem csomagolt. A naiv néző azt hiszi, hogy Magda titkának felfejtése, az ő megtalálása a film lényege, de nem így van. A történet hőse Tamás. Ő indul el egy Schumann-nal/Heinével párhuzamos úton. Ő képzeli bele magát egy valójában nem létező vagy pontosabban egyszereplős szerelembe, keveredik bele egy olyan érzelmi spirálba, amelyikben egyedül él meg minden magasságot és mélységet.
Emlékeznek, ugye, hogy az előadás címe Dichterliebe – A tizenkét óriás. A dalciklusban is szerepel a tizenkét óriás. Ennyi kell, hogy a tengerbe ereszthessék a nagy koporsót: „Nehéz és nagy koporsó / s miért, megmondhatom! / Szerelmem fekszik benne / s mellette bánatom.” (Bódy László fordítása). Ám a tizenkét óriásnak más szerep jut a mesében. Hogy mi, az kiderül az előadásból, amelyet ma este megnézhetnek az Átrium színpadán.
Borítókép: Tamás (Szemenyei János) és Magda (Wrochna Fanni) a film egy jelenetében (Fotó: Szemenyei János hivatalos oldala)
