Újra le kell menni kutyába

Nagy örömmel konstatálhatja a rockzenét szerető hazai közönség, hogy végre teljeskörűen restaurálták és digitalizálták a Szomjas György által rendezett kultuszfilmet, a Kopaszkutyát, amelyben a Hobo Blues Band tagjai és Schuster Lóránt viszik a főszerepet. A Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor Igazgatóságainak együttműködésében véghezvitt munkálat immáron lehetővé teszi, hogy emberi léptékkel számolva örök időkre megmutassák azt az 1981-es filmet, ami oly sok vihart kavart a kádári időkben.

A csütörtöktől a mozikban újra látható film rendezője meglehetősen plasztikusan mutatja be a korabeli viszonyokat, ami a film keletkezésének körülményeit illeti: „Azért kellőképp vigyáztam arra, hogy semmilyen direkt politikát ne vigyünk bele. (…) Nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Viszont Hobóékkal kapcsolatban rájöttem, hogy a hivatalos tömegkommunikáción túl létezik egyfajta alternatív, független csatorna. Számos olyan zenekar működött az országban – például a P. Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band –, amelyek rendszeresen játszottak tízezreknek, miközben nem voltak jelen a médiában és nem jelenhettek meg nagylemezeik. (A film megjelenésekor a Hobo Blues Band már rendelkezett egy 1980-ban kiadott nagylemezzel, és a P. Mobil is összeállíthatta első lemezét 1981-ben.) Persze a kulturális élet  minden területén ott ültek a pántfunkcionáriusok, akiknek legfőbb dolga a rend fenntartása, saját területük szigorú kontrollálása volt. Szerencsénkre a filmes területen ügyködők – mivel más generációhoz tartoztak, a tévében meg nem láthatták őket – egyszerűen nem ismerték a zenészeket. Így a szűrőjükön simán átcsúsztunk. Aztán persze döbbenten látták, hogy a Tabánban harmincezer topis fiatal üvöltözött magából kikelve, és közben egy emberként skandálta a gyakorta kényes szövegű dalokat. De mire eszméltek, már túl kínos lett volna letiltani mindent.” 

Így is lett, a filmet nagy nehézségek árán, de bemutatták 1981-ben. Előtte azonban a pártapparátcsikok futottak még néhány – utólag már látszik, hogy teljesen felesleges – kört először egymással és saját démonjaikkal, majd végül rámondták az áment az alkotásra.

Fotó: Pannonia Entertainment

Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) 1981 májusában írt beszámolójában összefoglalta famulusainak véleményét az opuszról. A cenzorok között szerepelt Bors Jenő, az MHV igazgatója, Gyurkó László író-újságíró-színházigazgató, Köllő Miklós dramaturg, Szabó B. István kritikus-irodalomtörténész, a nemrégiben elhunyt Vitányi Iván, a Népművelési Intézet korábbi, valamint a Művelődéskutatási Intézet akkori igazgatója és Pándi András, a KISZ KB Kulturális Osztályának korábbi vezetője, aki akkor már az MSZMP KB TKKO-n dolgozott, így a potentátok az ő személyén keresztül végső soron saját maguknak jelentettek. A helyzet tragikomikumát növelte, hogy bár a hatalmasok eljátszották azt, hogy ők most nagyon komolyan kimondják a verdiktet a film felett, tudniuk kellett, hogy a filmeket cenzúrázó Filmfőigazgatóság engedélyezte a Kopaszkutya bemutatását. A filmmel kapcsolatban pró és kontra is bőven akadtak érvek, de végül nagy kegyesen a bemutatás mellett döntöttek, mert arra jutottak, hogy ennél a filmnél már jóval rebellisebb mozik is a nézők elő kerültek, arról nem beszélve, hogy Szomjas György műve görbe, de igaz tükröt tartott a magyar társadalom elé, amikor a halmozottan hátrányos helyzetű, kilátástalan helyzetben lévő fiatalokról is szólt. Persze mártírokat nem akartak gyártani a rocksztárokból, akik koncertjeiken elújságolták rajongóiknak, hogy felvettek velük egy filmet.

Ezáltal a rajongók jól jártak, megnézhettek egy olyan filmet, ami róluk szólt, olyan zenészek tolmácsolásában, akik nagyrészt – Hobót leszámítva – közülük jöttek. Velük együtt énekelhették: „Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, ne királyok kutyája!” Valódi, hamisítatlan kelet-közép-európai karriertörténet ez, megspékelve egy kis zenészek közötti vetélkedéssel, a menedzserhiány okozta problémákkal, a kapcsolati tőke építésének nehézségeivel és a siker hajszolásával. A filmről az ominózus gyűlésen a pártpotentátok egy része kétségbeesve állapította meg, hogy a zenészeket méltatlan körülmények között ábrázolják, többek között a lopás és a trágár beszéd verte ki náluk a biztosítékot, de mégis egyfajta szelepszerepet szántak a Kopaszkutyának. Ha már ott volt a csövesek problémája, akkor azon túlmenően, hogy a KISZ reformszárnya is foglalkozott velük, adtak nekik egy filmet. 

Erdős Péter botfülű popcézár azonban nem hagyta annyiban a dolgot, addig járt utána, amíg elérte, hogy a filmet ne a budapesti Corvin moziban mutassák be, mondván, hogy  a külvárosi srácok szétverik a berendezést. Így került Szolnokra az ősbemutató, a négynapos Országos Ifjúsági Filmnapok keretében láthatta először a nagyközönség, akik bár ezen a rendezvényen sok filmet láthattak, de ezek között mindössze négy volt az újdonság, s közülük is kiemelkedett a Kopaszkutya. Ha pedig már úgyis ott volt az a rengeteg fiatal, csaptak nekik egy fergeteges koncertet, még a kordonok csövei is meghajoltak a tömeg nyomásától, miközben Hobo arra biztatta a jelenlévőket, hogy vegyék fel magnóra a koncertet, mert úgysem hallhatják majd lemezen ezeket a számokat. Az énekes-szövegíró jól ráérzett a lényegre, valóban nem látott napvilágot a Kádár-rendszerben a Kopaszkutya című nagylemez, holott ez lett volna a Hobo Blues Band második albuma. Hobo taktikai érzékét dicséri ugyanakkor, hogy néhányat ezek közül a számok közül – Tetovált lány, Enyém, tied, miénk – el tudott helyezni a következő lemezükön, majd miután nagy nehezen liberalizálódott a lemezkiadás, 1988-ban a Ring kiadónál a Tiltott gyümölcs című lemezen lehetett hallani még többet a film zeneszámai közül. De a komplett filmzene már csak 1993-ban, bőven a rendszerváltás után jelenhetett meg. Az idő azonban a zenészeket igazolta, a Kopaszkutya című film és zenéje ma is töretlen népszerűségnek örvend, és ami érdekes, hogy nemcsak abban a korosztályban, amelynek a tagjai a nyolcvanas évek elején voltak fiatalok, hanem a későbbi fiatalok között is. Valahogy sikerült beszüremkednie ezeknek a daloknak az újabb és újabb fiatal generációk tudatába. Ez pedig csak úgy sikerülhetett, hogy minden új felnövő nemzedéknek nyújt valamit, amit csak a legjobbak tudnak: a szabadság élményének katarzisát.

Borítókép: Schuster Lóránt és Hobo a filmben (Fotó: Pannonia Entertainment )