Pogrányi Lovas Miklós elmondása szerint Molnár Tamás azért aktuális a magyar nagyközönség számára, mert munkássága az előttünk álló évtizedekben aligha fog elavulni.
A progresszió, a közösségeinket szétziláló utópikus gondolkodás az emberi természet lényegéből fakad, ezért állandó jelenség, csak az alakja változik. Molnár pedig radikális volt: a jelenség gyökereit tárta fel
– mutatott rá az esszéista.
Mint mondta, Molnár Tamás nem pusztán a liberalizmust, hanem annak előfeltételeit is kritizálta. Magát a modernitást, ami a politikai téveszmék létrejöttét lehetővé tette.
Három évtizeddel ezelőtti írásainak ereje most is sodró, észrevételei látnokiak
– hangsúlyozta az esszéista, hozzátéve: Molnár előre jelezte, hogy a franciák középtávon elveszítik európai politikai súlyukat. Voltaképpen megjósolta a Brexitet is, hiszen megírta, hogy a britek az európai integráció kerékkötői lesznek az európai érdekként feltüntetett német terjeszkedés miatt. Rámutatott, hogy közös érdekeink ellenére az oroszokkal való együttműködésben komoly problémák lesznek, mégpedig az amerikai nyomásgyakorlás miatt. A nyolcvanas évek amerikai tapasztalataiból számos helyes következtetést levont: az őszinte beszéd eltűnik. Nem lehet majd kimondani, hogy az USA – amellett, hogy Európa szövetségese – sok tekintetben a riválisa is.
Az interjúban szóba került az is, hogy Molnár Tamás vajon mit gondolhatott a posztmodernről? Pogrányi Lovas Miklós szerint Molnár ultrakonzervatív volt, és hangsúlyosan katolikus. Ebből a nézőpontból a posztmodernitás egy ellenkultúra. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy voltak értékelendő meglátásaik és lényegbevágó kritikáik például a fogyasztói társadalmat illetően.
Az esszéista rámutatott, hogy Molnár írásaiból rengeteget lehet meríteni, de ő sem szisztematikus gondolkodó, nincsenek „molnáriánusok”.
Georges Bernanos francia filozófusról írt doktori értekezése tudományos igényességű, szisztematikus filozófiai munka. De végül nem ezt a irányt követte, inkább az esszé műfajában alkotott maradandót. Visszatérő témái a tekintélyvesztés bírálata, a vallás valósága és történetisége, a világtörténelem legfontosabb intézményének tartott Katolikus Egyház szerepe és persze a modernitás kritikája, különös tekintettel a felvilágosodásra
– sorolta.
Számos konzervatív filozófus a felvilágosodást tekinti a sokat bírált liberalizmus origójaként, mások pedig a reformációt. Molnár világosan kimutatta, hogy maga a felvilágosodás a reformációban gyökeredzik. Egyfajta szemérmesség okán ezt az összefüggést ritkán hangsúlyozzuk. A katolikus konzervatívok nem akarják megsérteni protestáns barátaikat és ezért leértékelik Luther Márton gesztusának történelmi súlyát.
De hogy jutunk el a reformációtól a liberalizmusig?
Mi a reformáció lényege? Az, hogy én döntöm el, miként értelmezem a Szentírást – nem pedig a püspökök testülete. Az egyház intézményesülésének korai szakasza óta konszenzus volt arról, ki jogosult interpretálni az Írást. Egy egész intézményrendszer épült ki erre a célra. Aztán jött Luther, aki azt mondta, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy neked igazat adjak
– fejtette ki az essztéista, majd hozzátette: ez egy rendkívül nagy hatású, forradalmi tett volt, mert ezzel az egyén hatáskörébe helyezi annak megítélését, mi helyes és mi nem, mi igaz és mi nem.
A liberalizmusnak ugyanaz a lényege, autonómia. Auto nomos, saját magamnak adom a törvényt. Molnár szerint innen datálható az a szellemi fejlődés, amelynek egyik következménye a hagyományos társadalmat szétziláló liberalizmus. A nagy szétbomlásra ellenreakció érkezett, a társadalmat újra egységesíteni kívánó szocializmus. Molnár a fenti okfejtésével tulajdonképpen egyfajta szellemi zárványba zárta magát, hiszen a protestáns konzervatívok emiatt szelektíven olvassák az életművét. Ugyanakkor Luther védelmében el kell mondani, hogy megújulási kezdeményezése nem állhatott volna saját lábra, ha nem találkozik politikai érdekekkel. Ebben benne volt a kor politikusainak és a katolikus egyház akkori vezetőinek gyarlósága is
– foglalta össze Pogrányi Lovas Miklós.
A teljes interjút itt olvashatják.
