Az egész onnan kezdődött, hogy két magyar kutató, Sántha István és Somfai Kara Dávid 2017 és 2019 között – a magyarokkal és kunokkal rokon népeket keresve – elindultak az Ural-hegység déli lejtőitől, és az Aral-tó, valamint a Turáni-alföld érintésével a Tien-san északi részéig bejárták a vidéket. Céljuk az volt, hogy betekintést nyerjenek az itt élő különböző népcsoportok – baskírok, karakalpakok, orosz óhitűek, özbekek, kazakok és kirgizek – zenei kultúrájába, annak is a legbelső, mély rétegeibe. Hiszen eredetileg nem színpadra szánt produkciót kívántak összeállítani a gyűjtésből, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy a maguk mágikus-archaikus hagyománya szerint hogyan gyógyítanak vagy szelídítenek gyógynövényeket a dalaikkal a helyiek.
Somfai Kara Dávid elmondása szerint az anyagot először bakeliten rögzítették, majd mikor a Nemzetközi Török Kulturális Szervezet, a Türksoy tudomást szerzett a projektről, felkarolta azt, így született meg a Turkesztán hagyományos epikus zenéit felvonultató album török, illetve magyar nyelvű melléklettel, amely a kutatás dokumentációját is magában foglalja, valamint a közép-ázsiai török népek hagyományos zenéjéről tartalmaz ismertetőt. Ebből kapott ízelítőt a közönség a Hagyományok Házában, ahol karakalpak, kirgiz, tuva és altaji hőseposz részletek csendültek fel két belső-ázsiai muzsikus, valamint Somfai Kara Dávid előadásában.
Az Üzbegisztánhoz tartozó Karakalpak földről érkezett Szalamat Ajapov hagyományos karakalpak regös énekstílusban és kyl-kobyz hangszeren muzsikált, Bakyt Csütürbajev Kirgizisztánból pedig kyl-kyiakon játszott. Hozzájuk csatlakozott különféle dzsessz-dallamokkal Pándi Balázs dobon, valamint Ágoston Béla fúvósokon. A szokatlan összetevőkből végül kellemes elegy állt össze, amelyet Arany János Rege a csodaszarvasról című költeménye koronázott meg. Ehhez azonban tudni kell a történetet, amely Vámbéry Árminról, valamint a hozzá 1863-ban csatlakozott Iszhák molláról szól. A korabeli kutatócsoport Szamarkand felé tartott, amikor Kumrátban társult hozzájuk az eredetileg Mekkába tartó Iszhák, majd Budapestre is eljött velük; megtanult magyarul és az Akadémia alkalmazásában lett könyvtári segéd. Ő volt az, aki üzbégre fordította Arany János eposzát a költő közreműködésével. Somfai Kara Dávid magyarul, Szalamat Ajapov pedig a fordításban énekelte el, tradicionális keleti, török hangzással, amelyet éppen annyira hozott közel a nyugati dzsesszes dallamegyüttes, hogy itt találkozzanak középen, Magyarországon.
Ahogy a Türksoy főtitkára, Sultan Raev mondta köszöntő beszédében, minden nagy hatású történet két módon indult: vagy egy utazással, vagy egy idegen felbukkanásával.
Az utazás, amelyre a magyar kutatók vállalkoztak, nemcsak egy nagy hatású történetet jelent, de projektjükkel gazdagították a mi történetünket is
– fogalmazott a főtitkár, aki szerint minél több ember osztja meg a tapasztalatait, és minél több művész folytat eszmecserét, annál nagyobb az esély arra, hogy a tudásátadás az elkövetkezendő nemzedékeknek működni fog.
