Messzebbre látott a földi lét határainál

Öt esztendeje, életének ötvenötödik évében hunyt el Csontos János József Attila-díjas, valamint számos más elismeréssel kitüntetett író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő, filmrendező és kultúraszervező. Három alappilléren – szépirodalom, újságírás és filmművészet – nyugvó, szerteágazó munkásságát és rendkívüli tehetségét a hozzá közel álló munkatársak, barátok és testvére idézték fel a róla szóló emlékesten.

Csontos János-est Fotó: Mirkó István Fotó: Mirkó István

A visszaemlékezések sorából nem hiányozhatott az Angyaldekameron sem. A vaskos kötetben megjelent regény ahhoz a fajta formai fegyelmezettséghez, számmisztikai ihletettséghez kapcsolódik szervesen, amely költészetében is markánsan jelen volt. A száz fejezet mindegyikét pontosan tízezer betű alkotja, a teljes szöveg tehát kereken egymillió betűből áll. Mindezt már a szintén ózdi származású Toót-Holló Tamás elevenítette fel, aki maga is a Magyar Napló szerkesztője volt Csontos Jánossal együtt; kettejük kapcsolata itt indult, nem sokkal később pedig már a Provincia Nostra címet viselő, ózdi írók írásait összegyűjtő antológiában szerepeltek együtt. Véleménye szerint az Angyaldekameron a magyar próza egyik gyöngyszeme, melyben „olyan mértékű gazdagsággal törnek fel a történetek, hogy az ember nem győz álmélkodni; ugyanakkor jelen van a szerző költészetére jellemző játékosság is, miközben a textúra mégis megmarad komolynak.”

Az Angyaldekameron volt egyébként a címadója annak a filmnek, amely Csontos János halála után, rá emlékezve készült. A forgatókönyvet Orbán János Dénes írta, a szerkesztő Erős Kinga, a rendező-operatőr Szabó Mihály volt, a visszaemlékezők között pedig megszólalt Toót-Holló Tamás is.

Ez a dokumentumfilm mély csöndeket és erős, sziklákat is megrepesztő mondatokat tartalmaz. Bemutat egy embert, akinek volt hite, világnézete, tartása, igazságérzete és nem utolsósorban temérdek tehetsége. Bemutat egy embert, akit nagyon lehet szeretni, egy szerény óriást, aki azért született jó korban, mert rossz korban született. A szerény óriások feladata ugyanis az, hogy jobbá tegyék a világot.

– olvasható lapunk beszámolójában, amely a 2019-es ősbemutatót követően jelent meg. Csontos János 1994-től 2015-ig volt a Magyar Nemzet publicistája, mely tevékenységére éppúgy jellemző volt a karakterekben való gondolkodás, mint szépirodalmi munkásságára. Toót-Holló Tamás szerint azért volt a vélemény-újságírás területén annyira erős, mert a véleményét szabatosan megfogalmazva, mindig stabil minőségben adta közre, pontosan az adott karakterszámban, és sokszor a szoros időhatárra is figyelemmel; a vitaszituációkban kizökkenthetetlen volt, mindenre érdemben és szellemesen reagált. „Az egyik legnagyobb magyar publicista volt” – jelentette ki a főszerkesztő, aki azt is elmondta, hogy amennyiben Csontos még élne, vállt vállnak vetve küzdenének együtt a Magyar Nemzetben.

Csontos János életének, munkásságának harmadik pillérét a filmkészítés jelentette. László Tamás elmondása szerint riportjaiban az építészeti kérdések is költészeti magasságokba emelkedtek. „Sokáig egyeduralkodó volt számomra a filmezésben az építészeti téma, és az irodalom csak kullogott utána.” – vallotta egy ízben ő maga. Építészeti újságíróként, filmesként Kós Károly-díjjal, az Ezüst Ácsceruzával, Dercsényi Dezső-díjjal, és a Magyar Urbanisztikáért díjjal is kitüntették. Kálmán Ernő az emlékesten elmondta, hogy éppen egy korszak lezárásának vagyunk a tanúi, amelynek Csontos János meghatározó egyénisége volt. A tömörítés eszközét nem csupán írásaiban, de a filmkészítésben is zseniálisan alkalmazta, miáltal ebben a gyorsan változó, rohanó világban is képes volt átadni a valós üzeneteket. „Húsz percben komplex módon be tudott mutatni teljes életműveket” – mutatott rá az építész, aki – többek között – a Magyar építészek Kínában című dokumentumfilm kapcsán dolgozott együtt vele. A művészeti ágak közötti átjárhatóság lehetősége sarkallta közös munkára húgával, Csontos Györgyi építésszel, aki háláját fejezte ki azért, hogy a bátyja partner volt a kísérletezésekben.

Rájöttünk, hogy nagyon hasonló struktúrák létrehozásával foglalkozunk – ő az irodalom, én pedig az építészet területén

– fejtette ki a testvér, akivel a közös munka eredményeként született meg a Tizenkét kőmíves című ismeretterjesztő sorozat, valamint az azonos címet viselő interjúkötet.

Csontos János élete utolsó interjúját Zsille Gábornak adta a Magyar Naplóban, ahol egyik legközelebbi barátja az Istennel való viszonyáról is kérdezte, melyről megható őszinteséggel vallott:  „Mintha a temérdek háborgás után némiképp megbékéltünk volna egymással. Mintha egyértelművé vált volna, hogy a halál, a túlvilág is a terv része. Ülünk egymás mellett, és nagyokat hallgatunk. Van idő bőséggel. Csakis idő van.” Számára csupán ötvenöt esztendő adatott e földi létben, amely alatt azonban kimagasló és értékálló életművet alkotott, mely személyét pótolhatatlanná tette.
 

Borítókép: László Tamás, a XV. kerület volt polgármestere, országgyűlési képviselője az est moderátoraként Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével és Toót-Holló Tamással, a Magyar Nemzet főszerkesztőjével beszélgetett (Fotó: Mirkó István)