Csontos János művészetének alapvonása volt, hogy a realitásból transzcendens magasságokig emelte az írásait – emlékeztetett László Tamás, a XV. kerület volt polgármestere, országgyűlési képviselője, aki az est moderátoraként két irodalomtörténésszel: Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével és Toót-Holló Tamással, a Magyar Nemzet főszerkesztőjével; valamint két építésszel: Csontos János testvérével, Csontos Györgyivel, illetve Kálmán Ernővel, a Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány elnökével beszélgetett a tegnapi Csontos-emlékesten. A kezdetekre emlékezve felmerült a ’60-as évek végén megalakult Kilencek költőcsoport, akikről Csontos János később interjúkötetet és dokumentumfilmet is készített. Tagjai olyan karakteres alkotók voltak, akik elzárkóztak az akkori a Kádár-korszak kultúrpolitikájának szemléletétől, mint Oláh János, a Magyar Napló folyóirat egykori főszerkesztője, a Magyar Napló Kiadó vezetője, akihez Csontos János száz szállal kötődött; több műve is megjelent a kiadó gondozásában, és a folyóirat szerkesztésében is részt vett.
Olyan alkat volt, aki ügyek élére tudott állni, megvolt a határozott véleménye a világról, annak folyásáról, az irodalmi életről és értékeiről. Jó ízlésű és nyakas, nem könnyen eltántorítható ember volt – emlékezett vissza Erős Kinga, akivel – többek között – közösen – Szabó Mihály együttműködésével – készítették a Hazatérők című, ’56-os emigráns magyar írókról szóló dokumentumfilmet, és az interjúk bővebb anyagából létrehozott, Fogadd el számadásom című kötetet. – A halála előtti időszakban szoros munkakapcsolatban álltunk, inspiráló személyiség volt, rendkívüli ötletekkel, amelyeknek megvalósítására is képes volt – elevenítette fel az író, publicista alakját a Magyar Írószövetség elnöke, majd irodalmi munkásságára is rátért. Mint mondta, egészen sajátos költői világot hozott létre, mind tartalmilag, mind pedig formailag. – Formaművész volt, viszont ez soha nem öncélú magamutogatás volt részéről, hanem természetesen áradt belőle. Sajátos, Csontos János-i hanggal rendelkezett, témától függetlenül írásaiban mindig megjelent maga az ember; önmaga elemzése, és a környezet szemlélése – fejtette ki, valamint rávilágított arra is, hogy művészetében tetten érhető a távlatosság; olyan valaki volt, aki messzebbre látott a földi lét határainál. Élete végén, súlyos betegségével küzdve írta meg Delta című kisregényét, amelyet Erős Kinga ínyenceknek való csemegeként jellemzett, melyben a szerző magával ragadja az olvasót és a képzelet, valamint a valóság peremén létező világba viszi. – Életének utolsó időszakát tulajdonképpen egy szellemi játékkal töltötte a Delta írása során, melynek szabályait ő maga találta ki – zárta emlékező gondolatait az irodalomtörténész.