Csontos János művészetének alapvonása volt, hogy a realitásból transzcendens magasságokig emelte az írásait – emlékeztetett László Tamás, a XV. kerület volt polgármestere, országgyűlési képviselője, aki az est moderátoraként két irodalomtörténésszel: Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével és Toót-Holló Tamással, a Magyar Nemzet főszerkesztőjével; valamint két építésszel: Csontos János testvérével, Csontos Györgyivel, illetve Kálmán Ernővel, a Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány elnökével beszélgetett a tegnapi Csontos-emlékesten. A kezdetekre emlékezve felmerült a ’60-as évek végén megalakult Kilencek költőcsoport, akikről Csontos János később interjúkötetet és dokumentumfilmet is készített. Tagjai olyan karakteres alkotók voltak, akik elzárkóztak az akkori a Kádár-korszak kultúrpolitikájának szemléletétől, mint Oláh János, a Magyar Napló folyóirat egykori főszerkesztője, a Magyar Napló Kiadó vezetője, akihez Csontos János száz szállal kötődött; több műve is megjelent a kiadó gondozásában, és a folyóirat szerkesztésében is részt vett.
Olyan alkat volt, aki ügyek élére tudott állni, megvolt a határozott véleménye a világról, annak folyásáról, az irodalmi életről és értékeiről. Jó ízlésű és nyakas, nem könnyen eltántorítható ember volt – emlékezett vissza Erős Kinga, akivel – többek között – közösen – Szabó Mihály együttműködésével – készítették a Hazatérők című, ’56-os emigráns magyar írókról szóló dokumentumfilmet, és az interjúk bővebb anyagából létrehozott, Fogadd el számadásom című kötetet. – A halála előtti időszakban szoros munkakapcsolatban álltunk, inspiráló személyiség volt, rendkívüli ötletekkel, amelyeknek megvalósítására is képes volt – elevenítette fel az író, publicista alakját a Magyar Írószövetség elnöke, majd irodalmi munkásságára is rátért. Mint mondta, egészen sajátos költői világot hozott létre, mind tartalmilag, mind pedig formailag. – Formaművész volt, viszont ez soha nem öncélú magamutogatás volt részéről, hanem természetesen áradt belőle. Sajátos, Csontos János-i hanggal rendelkezett, témától függetlenül írásaiban mindig megjelent maga az ember; önmaga elemzése, és a környezet szemlélése – fejtette ki, valamint rávilágított arra is, hogy művészetében tetten érhető a távlatosság; olyan valaki volt, aki messzebbre látott a földi lét határainál. Élete végén, súlyos betegségével küzdve írta meg Delta című kisregényét, amelyet Erős Kinga ínyenceknek való csemegeként jellemzett, melyben a szerző magával ragadja az olvasót és a képzelet, valamint a valóság peremén létező világba viszi. – Életének utolsó időszakát tulajdonképpen egy szellemi játékkal töltötte a Delta írása során, melynek szabályait ő maga találta ki – zárta emlékező gondolatait az irodalomtörténész.
A visszaemlékezések sorából nem hiányozhatott az Angyaldekameron sem. A vaskos kötetben megjelent regény ahhoz a fajta formai fegyelmezettséghez, számmisztikai ihletettséghez kapcsolódik szervesen, amely költészetében is markánsan jelen volt. A száz fejezet mindegyikét pontosan tízezer betű alkotja, a teljes szöveg tehát kereken egymillió betűből áll. Mindezt már a szintén ózdi származású Toót-Holló Tamás elevenítette fel, aki maga is a Magyar Napló szerkesztője volt Csontos Jánossal együtt; kettejük kapcsolata itt indult, nem sokkal később pedig már a Provincia Nostra címet viselő, ózdi írók írásait összegyűjtő antológiában szerepeltek együtt. Véleménye szerint az Angyaldekameron a magyar próza egyik gyöngyszeme, melyben „olyan mértékű gazdagsággal törnek fel a történetek, hogy az ember nem győz álmélkodni; ugyanakkor jelen van a szerző költészetére jellemző játékosság is, miközben a textúra mégis megmarad komolynak.”
Az Angyaldekameron volt egyébként a címadója annak a filmnek, amely Csontos János halála után, rá emlékezve készült. A forgatókönyvet Orbán János Dénes írta, a szerkesztő Erős Kinga, a rendező-operatőr Szabó Mihály volt, a visszaemlékezők között pedig megszólalt Toót-Holló Tamás is. Ez a dokumentumfilm mély csöndeket és erős, sziklákat is megrepesztő mondatokat tartalmaz. Bemutat egy embert, akinek volt hite, világnézete, tartása, igazságérzete és nem utolsósorban temérdek tehetsége. Bemutat egy embert, akit nagyon lehet szeretni, egy szerény óriást, aki azért született jó korban, mert rossz korban született. A szerény óriások feladata ugyanis az, hogy jobbá tegyék a világot. – olvasható lapunk beszámolójában, amely a 2019-es ősbemutatót követően jelent meg. Csontos János 1994-től 2015-ig volt a Magyar Nemzet publicistája, mely tevékenységére éppúgy jellemző volt a karakterekben való gondolkodás, mint szépirodalmi munkásságára. Toót-Holló Tamás szerint azért volt a vélemény-újságírás területén annyira erős, mert a véleményét szabatosan megfogalmazva, mindig stabil minőségben adta közre, pontosan az adott karakterszámban, és sokszor a szoros időhatárra is figyelemmel; a vitaszituációkban kizökkenthetetlen volt, mindenre érdemben és szellemesen reagált. „Az egyik legnagyobb magyar publicista volt” – jelentette ki a főszerkesztő, aki azt is elmondta, hogy amennyiben Csontos még élne, vállt vállnak vetve küzdenének együtt a Magyar Nemzetben.
