Both Miklós a kérdés kapcsán elsősorban arra mutatott rá, milyen mélyen rétegzett, komplex rendszerek, építik föl azt az összetett struktúrát, amit összegződve nemzeti kultúrának látunk. Mennyiféle kulturális hagyomány, identitáselem épül egymásra évszázadok alatt, mennyi mindent alakít magához a nemzeti kultúra, mire eljutunk odáig, hogy például a szecessziós épületekre ránézve egy sajátos magyar műveltség alapján tudjuk értelmezni azt a motívumkincset, amit látunk.
Demeter Szilárd másképp közelítette meg a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy mivel ezeket az épületeket szerte a Kárpát-medencében egy időben és egységes szellemi- kulturális közegben építették meg, jelenlétük otthonossá teszi a Kárpát-medencét. A huszadik század elején még fennálló – és egyebek mellett az épített környezetben és tükröződő – kulturális egység azonban széttöredezett.
Az a nemzetfogalom, amit kartográfiai és mentális határok választanak el egymástól, nem fog működni.
– Az elmúlt harminc évben azzal küzdött a nemzetegyesítés folyamata, hogy vannak kartográfiai határaink, amelyek mentális határrá merevültek. Anyaország, határon túliak… Nem tett jót nekünk. Ezeket a határokat azonban felülírták a kereskedelmi televíziók. Kulturális kódjaink megint összehúzódtak, ugyanazt a kevésbé magas, ámde szórakoztató kultúrát néztük Pozsonytól Csíkszeredáig, ugyanazok lettek a celebjeink. Emiatt aztán elkezdtünk ugyanazon a nyelven beszélni. Kicsit leépült az a romantizáló mítosz, ami a külhoni magyarok irányában korábban megfogalmazódott. Fellazultak a korábbi határok, könnyebbé váltak az átjárások. Fontos, hogy ezt természetesnek vegyük. Fontos, hogy a Kárpát-medencét belakjuk, mi, magyarok – szögezte le az irodalmi múzeum vezetője.
A Hagyományok Házának főigazgatója a nemzeti kultúra egységesülésének és átalakulásának folyamatait elemezve egészítette ki Demeter Szilárd gondolatait. Elmondta, hogy a tradicionális népi kultúra elsősorban lokális jellegű volt, szinte minden faluban, minden kistérségben másféle hagyományok éltek. Másrészt ez a kultúra folyamatosan változott, hiszen csupán az emberi emlékezetben élt. Ugyanarra a jelenségre, mondjuk egy népballadára, mindenki másképp emlékezhet, de van példa arra is, mesélte, hogy az adatközlő egyik nap így, másik nap úgy adta elő a balladát, s váltig állította, hogy ugyanazt énekelte.
Sokan azt gondolják, hogy a néphagyomány statikus, mozdulatkan, homogén rendszer. A valóságban azonban elképesztően sok divat formálta, elképesztően sok féle-fajta hatás ment rajta keresztül. Jöttek-mentek a divatok. Bizonyos hatásokat azután közösség megragadott, átformált és beillesztett a maga kultúrájába – magyarázta.
Ezt a sokféleséget szüntette meg azután a modern, kottákban, könyvekben, képekben rögzített nemzeti kultúra, amely nemcsak felszívja és kiterjeszti, de egységesíti is a sokféle rétegkultúrát, amiből összeáll. Hogy ez a folyamat nem befejezett, hanem nagyon is eleven, arról a táncházmozgalmat hozta példának.
Amikor a városokban újra felfedezik a népzenét, néptáncot újra egyfajta egységesülés jön létre, és a helyi hagyomány bekerül a nemzeti kultúrába – fogalmazott.
Ebben a keretben lehet azután megragadni a kulturális intézmények feladatait is – folytatta a Hagyományok Háza főigazgatója. – Két dolgunk van – mutatott rá. – Egyrészt őriznünk kell múltunkat. A kultúránkról összegyűjtött meglévő tudásokat kutatók kezelik, ápolják, és tudományos keretek között újra és újra feldolgozzák. Ezt folyamatosan fejleszteni kell, művelni, újragondolni. De közben figyelnünk kell azokat a mozgásokat is, amelyek organikusan elindulnak az emberek között. Látni kell azokat a műhelyeket, alkotókat, akik ezeknek a hagyományoknak a felhasználásával valami nagyon izgalmasat csinálnak. Figyelni kell, hogy hogyan segítheti őket az intézményrendszer.
Azt is elmondta az intézményvezető, hogy a közművelődés két életkorban tud igazán hatékony lenni: a fiatal és az idős korban. Klasszikusan a gyerekeket és a nyugdíjasokat tudja nagy hatékonysággal megszólítani a közművelődés.
Demeter Szilárd a anyák szerepét hangsúlyozva egészítette ki beszélgetőpartnere szavait. Egy korábbi kutatásra hivatkozva beszélt arról, hogyan tartják kézben az asszonyok a családi művelődés egész rendszerét.
– A könyveket az anyák vásárolják. Apa akkor megy színházba, ha anya megveszi a jegyet és elviszi. Anya dönti el, hogyan töltik szabadidejüket a gyermekek, milyen rendezvényekre járnak, hol lesznek biztonságban, hol tölthetik tartalmasan az időt, azaz hol válnak jobbá. Emiatt érdemes rájuk fókuszálni a kulturális kérdésekben. Az anyákon keresztül elérhetjük az egész családot. És az anyákon keresztül átadhatjuk a gyerekeknek azt az értékvilágot, aminek alapján már meglesz az a szabadságuk, hogy el tudják dönteni, mi a jó és mi az értékes.
Borítókép: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Horváth Szilárd, az M5 műsorvezetője és Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója (Fotó: Scruton)
