A La Traviata, Verdinek az egyik legjobb és az operaénekeseknek a legnagyobb kihívást jelentő darabja meghaladta a korát, de az operában felvetett erkölcsi kérdések ma is aktuálisak. A szegedi előadás hangsúlyossá tette, hogy a modern ember az állandóság és az unalom elől menekül, és csak a saját önzőségét, valamint az élvezetek illúzióját kergeti.
– A Traviata cselekménye, benne a karakterek drámai útja, mindez Verdi csodálatos zenei alkotásában annyira szenvedélyes és magával ragadó, hogy a rendezőnek nincs más feladata, mint ezt hitelesen megmutatni a nézőknek, és akkor a katartikus hatás bizonyosan átjárja a nézők lelkét. Ez a cél vezet, amikor e gyönyörű opera színpadra állításán dolgozom a fantasztikus szereplőgárdával és alkotótársaimmal – mondta Juronics Tamás rendező a bemutató előtt.
A főszerepben Kolonits Klára Liszt- és Kossuth-díjas operaénekes először lépett fel a Dóm tér színpadán, partnerei a világot bejáró Alexandru Agache, László Boldizsár és Vajda Júlia voltak. Az előadáson a Szegedi Szabadtéri Játékok énekkarát és a Szegedi Szimfonikus Zenekart Dinnyés Dániel vezényelte. Verdi operája Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regényéből készült tragikus szerelmi történet. A La Traviata (jelentése: „A helyes útról letért”) címet Verdi utólag adta az operának, utalva főhőse, Violetta Valéry kurtizán múltjára. Hazugságok és fondorlatok világa tárul fel előttünk, önző érdekek vezérlik a szereplőket, olyan világot látunk, ahol nincs múlt vagy jövő, csak a jelen van.
Kolonits Klárának a Violetta a legtöbbet játszott szerepe. Több mint tizenkét rendezésben énekelte a tragikus főhősnő dalait, ráadásul húsz évvel ezelőtt a férjét is a La Traviata révén ismerte meg, aki a mostani szegedi előadáson a zenekart vezényelte. Az énekesnő különleges vokális adottságait ebben a szerepben tudta eddig a legjobban megmutatni, festői érzékenységgel keverve saját hangját. Hol illékony, hol határozott, szép hajlításaival lenyűgözte a szegedi előadás közönségét. Hangbéli adottságaiból fakadóan nemcsak a bel canto és lírai szoprán énekesi technikát hozta az operában, hanem spinto szopránként olyan könnyedén tolta fel még magasabbra a hangját, hogy az első felvonás drámai csúcspontján a néző is visszafojtott levegővel hallgatta végig a Sempre Libera áriáját.
László Boldizsár Alfredo Germon szerepében elnyerte a vágyott nő szerelmét, ezt követően azonban minden hibát elkövetett, amit egy férfi nővel szemben elkövethet. Viszont a számára a legnagyobb kihívást jelentő Stretto áriában elhittük neki, hogy ő az a férfi, aki küzd a nő szerelméért.
Alexandru Agache világhíres énekes, negyven éve játssza a Traviatában Giorgio Germont szerepét a világ nagy színpadain. Páratlan adottságú hangjának köszönhetően igazi Verdi-bariton, akiben nincs semmi mesterkéltség. A „Di provenza il mar, il soul” áriájában olyan lelkiismeretre ható dalt adott elő, hogy a néző is átérezte egy apa fájdalmát.
Juronics Tamás a La Traviata-rendezésében a mai világ morális kérdéseit, a társadalmi konvenciókat, a talmi csillogást és a valódi értékeket a szerelem tükrén keresztül mutatja be. Allegóriáival a cinikust állítja szembe az ártatlansággal, a szeretve lenni illúzióját az igazi szerelemmel. Tóth Kázmér a díszletek lenyűgöző központi elemeként egy óriási mozgatható csillárt alkalmazott, ami Violetta gyermekkorának ártatlan emlékeit és a vészjósló jövőt egyaránt szimbolizálta. Juronics balettos rendezéseit idézi az a jelenet, amikor a főhősnő a múltba réved, és egy táncos egy kötélen lógva a mozgásával vizualizálja a hangulatának változásait. A halál hófehér színű figurájának újszerű megjelenítésével az emberi élet elkerülhetetlen, néma végzetét szimbolizálja.
A La Traviata grandiózus látványvilágával és modern, újszerű előadásával Szegeden is bizonyította, hogy örök érvényű darab, amiben a nemeslelkűség és a szerelem nem tragikus és szomorú véget ér, hanem a boldogságért igazán küzdő nő és férfi együttes pillanatát adja a nézőnek. Látjuk, hogy érdemes hinni a szerelem erejében.
Borítókép: részlet az előadásból (Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/ Németh György)
