A La Traviata, Verdinek az egyik legjobb és az operaénekeseknek a legnagyobb kihívást jelentő darabja meghaladta a korát, de az operában felvetett erkölcsi kérdések ma is aktuálisak. A szegedi előadás hangsúlyossá tette, hogy a modern ember az állandóság és az unalom elől menekül, és csak a saját önzőségét, valamint az élvezetek illúzióját kergeti.
– A Traviata cselekménye, benne a karakterek drámai útja, mindez Verdi csodálatos zenei alkotásában annyira szenvedélyes és magával ragadó, hogy a rendezőnek nincs más feladata, mint ezt hitelesen megmutatni a nézőknek, és akkor a katartikus hatás bizonyosan átjárja a nézők lelkét. Ez a cél vezet, amikor e gyönyörű opera színpadra állításán dolgozom a fantasztikus szereplőgárdával és alkotótársaimmal – mondta Juronics Tamás rendező a bemutató előtt.
A főszerepben Kolonits Klára Liszt- és Kossuth-díjas operaénekes először lépett fel a Dóm tér színpadán, partnerei a világot bejáró Alexandru Agache, László Boldizsár és Vajda Júlia voltak. Az előadáson a Szegedi Szabadtéri Játékok énekkarát és a Szegedi Szimfonikus Zenekart Dinnyés Dániel vezényelte. Verdi operája Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regényéből készült tragikus szerelmi történet. A La Traviata (jelentése: „A helyes útról letért”) címet Verdi utólag adta az operának, utalva főhőse, Violetta Valéry kurtizán múltjára. Hazugságok és fondorlatok világa tárul fel előttünk, önző érdekek vezérlik a szereplőket, olyan világot látunk, ahol nincs múlt vagy jövő, csak a jelen van.
Kolonits Klárának a Violetta a legtöbbet játszott szerepe. Több mint tizenkét rendezésben énekelte a tragikus főhősnő dalait, ráadásul húsz évvel ezelőtt a férjét is a La Traviata révén ismerte meg, aki a mostani szegedi előadáson a zenekart vezényelte. Az énekesnő különleges vokális adottságait ebben a szerepben tudta eddig a legjobban megmutatni, festői érzékenységgel keverve saját hangját. Hol illékony, hol határozott, szép hajlításaival lenyűgözte a szegedi előadás közönségét. Hangbéli adottságaiból fakadóan nemcsak a bel canto és lírai szoprán énekesi technikát hozta az operában, hanem spinto szopránként olyan könnyedén tolta fel még magasabbra a hangját, hogy az első felvonás drámai csúcspontján a néző is visszafojtott levegővel hallgatta végig a Sempre Libera áriáját.