A Django Feszt Budapest fellépőinek névsora a műfajt ismerők számára ismerősen cseng: Angelo Debarre ft. Aurore Voilqué Trio, Roby Lakatos, Leó Ullmann, Dejan Krsmanovic Balkan Gypsy Jazz Quartet, Még egy kört! Gypsy Jazz Band, Emmet Ray Experience. Ez bizony nemzetközi fellépőgárda, francia, német, szerb és magyar muzsikusokkal. S ha dzsessz, akkor improvizáció. A Jazzmanouche.hu Jam Színpadon Illés Ferenccel, a Budapest Gipsy Swing zenekar vezetőjével, valamint a Valami Swing és a Canarro tagjaival bárki „örömzenélhet”.
A műfajról pedig így vall a fesztivál két főszervezője, Kádár Dávid, a Valami Swing gitárosa és Wizner Balázs trombitás: „A Jazz Manouche. Életigenlés, humor, improvizáció, zenéje összetört szíveknek és gondtalan létezésnek.”
A gitárosok és a dzsesszrajongók álmukból felriasztva, csukott szemmel darálják, ki volt Django Reinhardt, aki bal keze három ujjával olyan virtuóz módon szólózott s akkordozott, amire egészséges kézzel is kevesen képesek. Ha már félálom, a django cigány szó, ami azt jelenti: ébren vagyok. Mert Jean-Baptiste Reinhardt szintó cigány volt. A szintók a Nyugat-Európában vándorló romák.
Django szüleivel vándorszíntársulatban élt, így iskolába nem járt, nem tanult meg írni-olvasni sohasem. Édesanyja táncolt, apukája muzsikált, csodagyerekük pedig már kiskamaszként bendzsózott és gitározott a párizsi éjszakában. Nagykorúságát lemezfelvétellel ünnepelhette. Noha az ünneplésre kevés ideje adatott, tudniillik kigyulladt a lakókocsi, amelyben feleségével éltek, s Djangó fél oldalát felemésztette a tűz. Bal keze kis- és gyűrűsujja odalett, lábát az orvosok amputálni akarták. A muzsikus nem hagyta. Tizennyolc hónapon át lábadozott egy szanatóriumban, ahol kifejlesztette azt a játékmódot, amely mutató- és középső ujjára épült.
Öt esztendővel később ismerkedett össze Stéphane Grappelli hegedűvirtuózzal, s kezdődött a csoda, amikor megszületett a manouche jazz, másként a francia cigány swing. Legendás zenekarukban a Quintette du Hot Club de France-ban kettőjük mellett Django öccse, Nin-Nin ritmusgitározott, illetve Roger Chapu gitározott és Louis Vola bőgőzött. Mint látják, kizárólag húros hangszerek szólaltatták meg az amerikai swing és a francia cigánymuzsika egyedülálló keverékét.
Habár Grapelli szintén nélkülözésben nőtt fel, zeneakadémiát végzett, a hegedülés mellett szaxofonozott, harmonikázott, zongorázott az utcán, bárokban, mozikban. Kora híres virtuózaként 1971-től duetteket játszott Yehudi Menuhinnal.
Történt, hogy 1975-ben az Abbey Road Stúdióban rögzítette a Pink Floyd Wish You Were Here lemezét – amely felvételre váratlanul betoppant a zenekar egykori zeneszerzője, a zaklatott szellemű Syd Barrett. A szomszédos stúdióban a Menuhin–Grappelli duó dolgozott. A Floyd zenészei felkérték a két legendát, csatlakozzanak hozzájuk. Grappelli ezt megtette. Annak ellenére, hogy óriásit improvizáltak, a lemezre nem került fel a hegedűjáték. Az csupán 2011-ben került nyilvánosságra.
Időzzünk még cseppet 1975-ben, ekkor született ugyanis Dotschy Reinhardt, Michaela néven, a gitárlegenda unokája, aki maga híres énekesnővé érett! Egyébiránt a nagy elődhöz hasonló módon, lakókocsiban vándorló szintó cigány közegben nőtt fel, igaz, az ő szülei nem muzsikálással keresték a kenyérre valót.
Következzék Roby Lakatos, akinek Yehudi Menuhin volt a mestere, akivel Grappelli közvetítésével ismerkedett össze! A brüsszeli Ateliers de la Grand Ile nevű étterembe, ahol Roby Lakatos muzsikált, Stéphane Grappelli invitálta Menuhint.
Bátran kijelenthetjük, nincsenek véletlenek. Így az sem véletlen, hogy életre szóló élménnyel gazdagszik, aki ellátogat a Kobuci Kertbe, hogy megismerje a manouche swinget.
Borítókép: a fesztiválon (Fotó: Fodor Benjamin)
