Az eltelt századok során a történelmi múltú család státusvesztése egyre súlyosabb következményekkel járt, annak ellenére, hogy Slachta Kálmán világosan látta a dualizmus korát átalakító liberalizmus versenyszellemének árnyoldalait, és fogékony volt az új eszmékre, könnyen lelkesedett értük. Az apa nyitott és biztos eszmét kereső szellemisége, valamint az anya családszeretete a cseperedő Margitnak meghatározó példát jelentett, aki a vallásosságban – a keresztény világképben találta meg a számára kijelölt utat. A fiatal tanárnő egy rövid ideig a győri Orsolyitáknál tanított, ám miután megismerkedett Farkas Edith (1877–1942) mozgalmával és a Szociális Missziótársulat alapításának tervével, az Országos Katolikus Nővédő Egyesületnél kötelezte el magát, majd 1908-ban a Misszióstársulat egyik alapítótagja lett.
Az első magyar női szerzetesi közösség célja a krisztusi szellemiségű szociális és karitatív tevékenység a kor igényei szerint az egyház és a haza szolgálatában.
Az adott korban ez főként a társadalom kiszolgáltatottabb részének – a nőknek megsegítését jelentette, de rajtuk keresztül elértek a szegényekhez, a fogvatartottakhoz és egyéb peremlétre szorultakhoz. Az ezt megelőző időszakban a – különösen a vezető szerepében megingatott katolikus – egyházi körök próbáltak rávilágítani a liberalizmussal terjedő (érdekvezérelt) materializmus veszélyeire és kíméletlenségére, de csekély sikerrel, ugyanis a hitélettől való elfordulást sem tudták megfékezni. Azonban a XIX. század végére, a XX. század elejére a keresztény közösségekben mégis beérett az önszerveződés igénye a társadalmi gondok orvoslására. Slachta Margit és társai nemcsak azt ismerték fel, hogy a nők helyzetének javításához felvilágosító munkára, oktatásra és nevelésre van szükség, hanem azt is, hogy nyílt közéleti – akár politikai – szerepet is kell vállalni ahhoz, hogy a jogalkotást kedvezőbb irányba tereljék a nők választójogáért, s megszületett a keresztény feminista mozgalom.
Az Országos Katolikus Nővédő Egyesület lapja, az Értesítő 1915 márciusától Keresztény Nőre, majd 1918 márciusától Magyar Nőre változtatott címmel, Slachta Margit szerkesztésében jelent meg. Az újságban a szerkesztőnő pontosan kifejtette a keresztény feminizmus és a radikális feminizmus lényegét, és a két irányzat közti különbséget, továbbá maga is sorozatosan közölte írásait. Mindemellett Margit nővér járta az országot, előadásokat tartott, ahol tudásának, lebilincselő stílusának és magával ragadó egyéniségének köszönhetően kivívta többek között Prohászka Ottokár (1858–1927) és Apor Vilmos (1892–1945) elismerését.
A keresztény nőmozgalom növekvő erejére szép példa, amikor a Tanácsköztársaság bukása után, a román megszállás alatt az antanthatalmak Sir George Clerket (1874–1951) küldték Budapestre, hogy pártegyeztetéses úton alakítsa meg az új kormányt, a magyar hölgyek nevében méltányosságért folyamodtak Slachta Margit vezetésével: „Mi, egy maroknyi mártír nemzet asszonyai felemeljük szavunkat a szabad angol nemzethez: mi tudunk szenvedni és bűneinkért vezekelni, tudunk hazánkért meghalni, mint ahogy tudtak anyáink, a hős magyar asszonyok, de élni CSAK MINT KERESZTÉNYEK, MAGYAROK ÉS SZABADOK TUDUNK. Angliának szabad fia, a letiport magyar nemzet rab asszonyainak kiáltása hozzád: Megértést! Igazságot! Szabadságot! Több millió magyar nő nevében A »MAGYAR NŐ«.” A diplomata a 27 percig némán vonuló, 15-ös zárt soros menet láttán megüzente, hogy „ténylegesen nézi ezt a tüntetést, amilyet még nem látott, de még elképzelni sem tudott”.
Slachta Margit számára innen egyenes út vezetett a politikába, ahol elmondhatta, „hogy nincs külön női és férfi érdek, mert a kettő a családban egy.
Nem lehet elhanyagolni a nő érdekét anélkül, hogy a férfi érdeke ne szenvedjen. […] Őrület nemzetboldogításról beszélni, őrület, farizeizmus államboldogításon dolgozni, ha elsősorban lelkünkben s családunkban nincs meg a boldogság, nincs meg a harmónia…” A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának kötelékében 1920. március 25-én nemzetgyűlési képviselővé választották, s e tisztséget 1922. február 16-ig töltötte be. Ám Margit nővér további politikai pályafutását főnökasszonya nem támogatta, és a Misszióstársulatból is távozott.
1923 májusában létrehozta a Szociális Testvérek Társaságát, majd 1924 után két évet tölt Amerikában, ahol rendkívül sikeres előadó és szervező munkát végzett, és a nemzetközivé terebélyesedő szervezet irányítását 1963-ig látta el. Továbbá a munkásnők összefogásán is dolgozott, ezért 1933-ban megalapította a Szentlélek Szövetségét, 1934-ben pedig elindította a Lélek Szava című lapot, amelyben többször is elutasította a fajelméletet.
Emellett szociálismunkás-képzésen fáradozott, valamint országszerte világnézeti felvilágosító tevékenységet folytatott. A II. világháború alatt részt vett az embermentésben.
1946-tól 1949 nyaráig ismét országgyűlési képviselő lett. Slachta Margitnak ekkor már a lélekért kellett szót emelnie, ezért, egyebek mellett, elvetette a csak materiális szükségleteken nyugvó „emberanyagban” számoló tervgazdálkodást, és figyelmeztette politikustársait az egymást kizáró világértelmezés tarthatatlanságára: „Egyszerűen egy új fogalom keletkezett; van jobboldali igazság és baloldali igazság. Ha baloldalon áll valaki, akkor minden elintéződik úgy, ahogyan ő akarja. […] Az igazság elvesztette abszolút mivoltát, abszolút parancsoló voltát”. Szembesülnie kellett a keresztény világkép háttérbe szorulásával, ezért tiltakozott az egyházi iskolák államosítása ellen, és elfogadhatatlannak tartotta a köztársasági államformát, mert ez egyenlő volt a Szent István-i fundamentum, a nemzet egységét kifejező Szent Korona-eszme, azaz a természetjogi alapok, Isten létének és felsőbbségének megtagadásával.
