Az öt legjobb Stallone-film – Rambo – Első vér

Minden idők egyik legjobb akciófilmje, ami még Reagan szívét is elrabolta.

Fotó: Képernyőkép - Youtube.com

A Sylvester Stallone filmjeit bemutató mini toplistánk ezüstérmeséhez érkeztünk. Egy kultikus sorozat első epizódjára esett a választás. A Sly-sorozat indulásakor, csak az volt a kérdéses, hogy első vagy második lesz majd a végén ez az alkotás. Végül a második lett, de ez nem von le semmit a nagyszerűségéből.

Az ikonikus, vérbeli akcióhős, Rambo története nyerte az ezüstérmet. A Rambo-saga egy öt részből álló sorozat. Mindegyik epizódnak megvan a maga előnye és hátránya, de az első rész, ami az Első vér címet kapta felülmúlja a többi epizódot, ezért ezúttal csak ezt az 1982-ben bemutatott filmet fogjuk tárgyalni, ami elindította John J. Rambót, a vietnami veteránt a világhírnév felé. Megítélésem szerint ezt a nyitóepizódot teljesen külön, önálló filmként kell kezelni. Egyrészt azért, mert ez a többi résszel szemben (talán az utolsó befejező részt leszámítva) nem csupán akciófilm, hanem egy társadalmi kérdéseket feszegető dráma is, másrészt pedig azért, mert színészileg is ebben a részben kellett a legtöbbet nyújtania Stallonénak.

2. Rambo – Első vér (1982)

A filmet Ted Kotcheff rendezte, a producerei pedig Mario Kassar, Buzz Feitshans és Andy Vajna voltak. A forgatókönyvet Michael Kozoll, William Sackheim és maga Sylvester Stallone írta, aki teljesen a saját képére gyúrta Rambo figuráját. A mozi David Morrell 1972-es Első vér (First Blood) című regénye alapján készült. Morell egyetemi tanárként sok vietnami veteránt is tanított, így nagyon jól ismerte a poszttraumatikus stressz jeleit, amit nagyszerűen sikerült a könyvében megírnia. A könyv sokkal drámaibb, mint a film, sokkal több emberáldozat van benne és sokkal részletesebben vannak a jellemek is kibontva. Ráadásul Rambo is meghal benne végén, amit ugye a filmben mindenképpen el akartak kerülni, mert így elestek volna a folytatásokban rejlő anyagi lehetőségektől. A filmes jogokat a Paramount vásárolta meg, 380 millió dollárért, de mintegy 26 forgatókönyv készült, mire végül Vajnáék el tudták készíteni a végül filmvászonra kerülő változatot. A film rendezője a bolgár–kanadai származású Ted Kotcheff, ezen a filmen kívül jobbára huszadrangú akciófimeket és vígjátékokat rendezett. Az ő nevéhez fűződik például az 1978-as Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (Who Is Killing the Great Chefs of Europe?), illetve a Hóbortos hétvége (Weekend at Bernie's) 1989-ből. 

Fotó: Mafab.hu

A történet arról szól, hogy John J. Rambo (Sylvester Stallone), a vietnami veterán miután hazatért a háborúból nem találta a helyét Amerikában, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Az a sok szenvedés és halál, amit átélt a fronton, mind a lelkét terhelte és ezeket a szörnyű élményeket nagyon nehéz volt feldolgoznia. Főként úgy, hogy az amerikai társadalom egy része ellenségesen viselkedett a vietnami háborús veteránokkal. Rambo, miután felkereste egy volt katonatársát – és szembesült azzal, hogy sajnos a barátja meghalt –, gyalog indult tovább mindössze egy hátizsákkal, míg eljutott a beszédes Hope nevű amerikai kisvárosba, ahol a város seriffje, Will Teasle (Brian Dennehy) nem nézte jó szemmel a hosszú hajú, gyakorlóruhás egykori katonát. El akarta távolítani a városából, de Rambo önérzete ezt nem engedte, hiszen úgy gondolta, hogy egy szabad országban él, oda megy, ahova akar. A seriff ezért őrizetbe veszi. Erőszakkal ujjlenyomatot vesznek tőle és tűzoltótömlővel megfürdetik. A rendőrségi tortúra során Rambónál elszakad a cérna, előtörnek belőle a régi fogolytábori emlékek, és – padlóra küldve az összes zsarut – elmenekül a rendőrségről a közeli erdőbe. A rámenős, hatalommániás Teasle seriff hajtóvadászatot indít a szökött katona után. Rambo azonban olyan kiképzést kapott, hogy igazi gyilkológépként felveszi a harcot a rendőrökkel, majd szinte az egész kisvárost romba döntve, beveszi magát egy épületbe. Kénytelenek hívni Rambo régi parancsnokát, Samuel Trautman ezredest (Richard Crenna), hogy beszéljen a lelkére és fékezze meg. Rambo a film zárójelenetében zokogva meséli el, hogy nem találja a helyét, minden barátja meghalt, teljesen egyedül van. Megható jelenet, még úgy is, hogy gyakorlatilag az egész város lángokban áll a háttérben. Komoly társadalmi problémákat feszeget ezzel a film, hiszen a leszerelő katonáknál a poszttraumás stressz sok esetben vezetett erőszakhoz és öngyilkossághoz is. Rambo – a kemény küzdelme ellenére – ebben a filmben egy esendő, sérült ember. 

Túl azon, hogy film minden idők talán legjobb akciófilmje, jelentős volt a közéleti szerepe is. Hiszen nagyon sokat segített ez a filmszerep, ez a figura, és a szintén 1982-ben Washingtonban átadott vietnami emlékmű (Vietnam Veterans Memorial) a katonák társadalmi megítélésének. Arról nem is beszélve, hogy az akkori republikánus elnök, Ronald Reagan egyenesen úgy fogalmazott, hogy csodálja Rambót. Azt kevesen tudják, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy a magyar mozikba is eljusson a Rambo első része. 

Ugyanis a mondanivaló –  a vietnami háború elítélése – beleillett a szocialista világképbe, azonban a bürokrácia kerekei lassan őröltek, így közben elkészültek a folytatások is, ahol viszont már a baráti szovjet katonákat is rendesen ritkította Sly, ezért végül nem került soha magyar mozikba a Rambo. Ráadásul szinkront is csak 1995-ben kapott a fim, addig feliratosan lehetett látni csak.

Eredetileg Samuel Trautman ezredes szerepét Kirk Douglas játszotta volna, de Douglas azt akarta, hogy a film Rambo halálával érjen véget. Mikor ezt nem voltak hajlandók teljesíteni, kiszállt a produkcióból. Érdemes megemlíteni a film nagyszerű zenéjét. Az első három rész zenei betétjeit Jerry Goldsmithnek köszönhetjük. Az ő főtémájára írta Dan Hill az It’s a Long Road című dalt, amelyet az első rész zárószámaként hallhattunk. A Rambo hatalmas sikere még további négy részig kitartott. A második rész rekordokat döntött a kasszáknál, de valamennyi epizód sikeres volt a maga nemében. Sorrendben így következtek az epizódok: Rambo II. (1985), Rambo III. (1988), John Rambo (2008), Rambo V. – Utolsó vér (Last blood, 2019).

Végezetül engedjenek meg egy idekívánkozó személyes történetet. Soha nem felejtem el, amikor összegyűltünk a nyolcvanas évek közepe felé egyik osztálytársunknál, akiknek volt már képmagnója és törökülésben együtt néztük meg egy meglehetősen gyenge minőségű videókazettán a Rambót, a mai fiatalok által már-már sci-finek tűnő, alámondásos verzióban, a vendéglátónk édesanyja által készített habos kakaót iszogatva. Hazafelé természetesen mindannyian olyanok akartunk lenni, mint Sly, bátor, erős és igazságos. Akármikor megnézem az első Rambót, mindig eszembe jut ez az emlék, és a számban érzem az akkori kakaó ízét. Így nem is lehetett vitás az ezüstérem.

Idővonal: A Rambo – Első vér című filmet 1982-ben mutatták be, abban az évben amikor A Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines 1982 januárjában bejelentette és szeptemberben ki is adta 595 dolláros áron a Commodore 64 (C64, CBM 64, néha a vállalat logója után C=64-nek is írják) számítógépet; kezdetét vette a Falkland-szigeteki háború; Szendi József székesfehérvári kanonok vette át a veszprémi egyházmegye irányítását mint apostoli kormányzó; Magyarország aláírta a Világbank alapokmányát; bekapcsolták az elektromos hálózatba a paksi atomerőmű első, 220 megawattos generátorát; a Győri Rába ETO nyerte az NB1-et. Ez volt a klub második bajnoki címe, a spanyolországi labdarúgó-világbajnokságot Olaszország nyerte meg, mivel a döntőben 3-1-re legyőzte az NSZK válogatottját.

A jövő héten kiderül, hogy melyik Stallone-film szerezte meg az első helyet a toplistánkon.

Borítókép: John J. Rambo, a vietnami veterán nem találja a helyét a világban (Fotó: Képernyőfotó/YouTube)