Együtt vonultak hadba Bizánc ellen a magyarok és a vikingek

A National Geographic csatornán október 2-án bemutatkozó Vikingek: A dicsőségtől a bukásig című sorozatának is az a legfontosabb célkitűzése, hogy bemutassa, hogyan változtatták meg Nyugat-Európát a VIII. és XII. század között ezek az északi harcosok.

Forrás: Index2022. 09. 17. 9:17
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa a VIII. és IX. században a tenger felől érkező vikingektől, majd a X. században a keletről betörő magyaroktól rettegett. Hogy kapcsolódott össze a két nép?
A Szent István-kard északi származású, de Svédországban is találtak magyar íjakat a régészek. A National Geographic közleménye szerint a Vikingek: A dicsőségtől a bukásig című, október 2-án induló sorozat a két nép találkozásának történetét is bemutatja, amelyet Katona Csete, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének oktatója foglalt össze – olvasható az Index cikkében.

A viking valójában egy foglalkozás

A nyugat-európai történetírásban megörökített viking szó igazából egy foglalkozásra vonatkozott, „tengeri rablót” jelentett. 

Keleten a Skandináviából érkező harcosokra és kereskedőkre ruszként, később varégként, azaz „testőrként” hivatkoztak. 

Meghatározó szerepük volt a Kijevi Rusz megalapításában, is és több szálon is kapcsolódnak a magyar történelemhez.

Egy perzsa történetíró szerint a IX. század közepén az Etelközben tartózkodó őseink portyákkal zaklatták a Kijev körül letelepedő szlávokat és a ruszokat, majd foglyaikat eladták a bizánciaknak. 860-ban a magyarok zavartalanul engedték át a Konstantinápoly megtámadására induló több ezer fős rusz flottát, mely az etelközi szállásterületen keresztülfolyó Dnyeperen haladt dél felé.

A 970-es években egy Bizánc ellen vezetett hadjáratban a magyarok a ruszok szövetségeseiként vettek részt, közös kereskedelmük is prosperált – írja az Index.

A Kárpát-medencéből számos olyan, X. századra keltezhető lelet került elő, amik Skandinávia vagy a ruszok területéről terjedtek el, például balta alakú amulettek, kétélű viking kardok.

Különösen híres lelet a Prágában őrzött Szent István-kard, vagy a Duna medréből előkotort hosszú lándzsa, melynek típusa és díszítése a svédországi Gotland szigetéről ismert példányokkal egyezik. A korai magyarságra jellemző íjak és ezek kiegészítői, süvegcsúcsok és veretes tarsolyok előkerültek Ukrajna, Oroszország és Svédország területeiről is. A svéd Mälaren-tó szigetén létesült Birka leletei között dominálnak a magyaros fegyverleletek és katonai felszerelések maradványai. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.