időjárás 3°C Melinda , Vivien 2022. december 2.
logo
Miklósa Erika rengeteg emberhez eljuttatja a minőségi zenét

Szerep, amelyre születni kell

Petrovics Gabriella
2022.09.29. 06:11
Szerep, amelyre születni kell

Az Éj királynője tette nemzetközileg ismertté, amelyet ötszáz alkalommal adott elő, legutóbb pedig Erzsébet királynéként egy lélekemelő áriát énekelt el, amibe beleremegett a közönség szíve. Miklósa Erika opera-énekesnő életében a zene, a tehetséggondozás és a sport is központi helyet foglal el. Minderről és a nemrég átvett Magyar Szent István-rend kitüntetésről is beszélgettünk.

– „Megcsináltam a karrierem, ám mindvégig sportoló maradtam. Mindegyik előadás olyan, mint egy verseny, amit meg kell nyernem, vagy legalábbis a legjobbat kihozni magamból!” – művészi hitvallásaként is értelmezhetjük a honlapján olvasható sorokat. Mit adott önnek a sport?
– A sport és a művészi pálya is szorgalmat, hitet és sok erőt kíván. Ha profi sportoló lennék, a zene támogatná a lelki egyensúlyomat, s ez fordítva is igaz: a sportolói múltam és a jelenlegi amatőr sportéletem rengeteget hozzátesz a színpadi tevékenységemhez mind fizikailag, mind mentálisan. A sport karbantart, testi-lelki egyensúlyt ad, nevel, ezért igyekszem a szűkebb-tágabb környezetemet arra ösztönözni, hogy sportoljon. Emellett sok ­energiát fordítok a tehetségek támogatására a sport területén is: foglalkoztam már paralimpikonokkal, látássérült sportolókkal, jelenleg a székesfehérvári atlétikai utánpótlás-akadémián végzek karitatív munkát.

– Beavatna a tehetséggondozás területén végzett munkája hátterébe?
– A tehetséggondozás sok mindent magában foglal. A Virtuózok már szinte mozgalommá nőtte ki magát, és boldog vagyok, hogy az indulás óta részese lehetek. Ez a komolyzenei tehetségkutató verseny jó példa arra, hogyan lehet egy nemzet önbizalmát növelni. 

A műsorban szereplők a „mi ­gyerekeink”, védjük és támogatjuk őket, s bár később nem mindenkiből lesz profi zenész vagy világhírű művész, mindaz, ami a lényükből árad és ahogy a komolyzenét prezentálják, példaértékű. Hiszen azt az üzenetet közvetítik, hogy a zene által mennyivel gazdagabb, színesebb lett az életük. 

A Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramban pedig kezdettől instruktor vagyok, nem mellesleg Novák Katalin kért fel erre, aki akkor még nem volt a legfőbb közméltóság, de már akkor is szívügyének tekintette a tehetséggondozást, ahogyan én is.

– Térjünk át az operaénekesi karrierjére! Mozart Varázsfuvolájának Éj királynője tette világhírűvé, amelyet ötszáz alkalommal énekelt el a világ neves operaszínpadain Párizstól New Yorkig. Hogyan tekint e kulcs­szerepre?
 

– Az Éj királynője szimbolikus erőt jelent számomra, nagyon különleges szerep, amelyre szerintem születni kell. A világ egyik legnehezebb operaszerepe, sőt teljesen más kategóriát képvisel, mert nemcsak jól kell tudni énekelni, hanem hosszú távon kell hibátlanul előadni. 

Az énektanárnőm, Maday Lilla szembesített azzal, hogy mi van a torkomban. Azt mondta, én lehetnék a világ egyik legjobb Éj királynője. Ez a szerep egy kitörési lehetőség volt a kiskunhalasi létemből, hiszen már gyerekkoromban, nyolc-kilenc évesen az foglalkoztatott, hogy bizonyítsam: egy kis mezővárosból magasra juthat az ember, ha van tehetsége. Az Éj királynője hozzásegített ahhoz, hogy elérjem az álmaimat. Az az erő, szakmai tapasztalat, amit e szerep által szereztem, új perspektívákat hozott az életembe.

– És rövid időn belül ismert, sikeres lett.
– Sokszor eszembe jut, hogy 1987 novemberében kezdtem el éneket tanulni, 1990 szeptemberében a Magyar Állami Operaház nyilvános meghallgatásán részletet adtam elő az Éj királynőjéből, és 1992-ben már kint voltam Németországban, Mannheimben a legjelentősebb repertoárszínházban, ahonnan elindult minden. Ezután Philadelphiába, majd Milánóba kaptam ösztöndíjat, és elkezdődött a nemzetközi karrierem.

– Erre mondják azt, hogy a tehetség utat tör magának.
 

– Megvoltak a sajátos elképzeléseim az utamról, s ebbe nem fértek bele azok a konvenciók, amik azzal jártak, hogy valaki operaénekesnek tanult. Más volt az utam, ezt ösztönösen éreztem. Később engem igazolt az élet.

Ezért azt szoktam mondani a tanácsért hozzám forduló fiataloknak, hogy bárhogy döntenek is a pályájukkal kapcsolatban, jó döntést hoznak. Míg a velük foglalkozó mestereknek azt szoktam tanácsolni, hogy figyeljenek azokra is, akik nem a megszokott úton haladnak.

– Az opera mellett a musical, az operett, a könnyűzene, a dzsessz és a népzene világában is otthonosan mozog. A különböző zenei műfajok közvetítése is egyfajta misszió az életében.
– A kilencvenes években megjelent egy dupla lemezem, amelyre operadalokat és régi slágereket énekeltem fel, míg a legutolsó albumon dzsessz és argentin tangó csendült fel.

De én voltam Magyarországon az első operaénekes, aki óriásplakáton hirdette a klasszikus zenét a következő szlogennel: Mikor hallgatott komolyzenét utoljára? Komolyan. 

Ez egyfajta katalizátorként működött, sokakhoz eljutott, de a nagyközönség talán leginkább a Zámbó Jimmyvel közösen elénekelt világ­sláger, a Time to say goodbye magyar verziója által ismert meg. Emiatt persze sok támadást kaptam szakmai berkekben. 

Ám Gregor József, néhai mentorom azt mondta, azt kell szem előtt tartanom, hogy operaénekesként rengeteg emberhez eljuttathatom a minőségi zenét bármilyen műfajban. 

Onnantól leperegtek rólam a támadások.

– Legutóbb a Kőszívű – A Baradlay-legenda című musicalben láthatta a közönség Erzsébet királyné szerepében, aki a darab végén elénekel egy lélekemelő áriát. Mi fogta meg a darabban és a karakterben?
– A Kőszívű – A Baradlay-legenda musical egy komoly történelmi időszakot dolgoz fel, s a végén elhangzó ária valójában a darab konklúziója, ami azt taglalja, hogy amíg léteznek olyan történelmi alakok, mint a Baradlay fivérek, addig egy nemzetnek nincs gondja. Ez az ária elképesztően nehéz. Szente Vajkot óriási dicséret illeti a rendezésért, ahogy mindezt színpadra álmodta.

Eleinte nem tudtam elképzelni, hogyan kerül Erzsébet királyné a darabba, aztán kiderült, noha csak pár percig van a színpadon, emlékezetes helyzetet teremt. Szabó László, a musical producere mondta nekem, hogy ez a szerep kicsit az Éj királynője is.

– Több mint harmincéves pályája során számos díjjal jutalmazták már, az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából vette át a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Hatalmas megtiszteltetést, amivel az eddigi életutamat ismerték el. A díj morális és szakmai felelősséget ró az emberre. Amikor a kitüntetés értesítéséről szóló e-mailt este elolvastam, fel sem fogtam, hogy mi ez. Lefeküdtem aludni, majd másnap reggel még egyszer elolvasva a levelet sírtam örömömben a meghatottságtól, hogy rám gondoltak.

Ez a díj elvárás is, hogy amit eddig tettem, azt még komolyabban kell folytatnom. Nincs hibázási lehetőségem, ezt a szolgálatot életem végéig tovább kell vinnem. A mai napig nem tudtam még feldolgozni azt a rengeteg pozitív üzenetet, szeretetáradatot, amit az emberektől azóta is folyamatosan kapok. Igazán jólesik, hogy az utcán vagy az üzletben megállítanak, megkérdezik, hogy megölelhetnek-e. Nekem ez rengeteget jelent. Teret engedtem a szívemben az embereknek, s ezt meg tudom élni. Minden, amit teszek, értük teszem.

Borítókép: Miklósa Erika opera-énekesnő (Fotó: Teknős Miklós)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.