időjárás 3°C Adél 2023. január 29.
logo

Tamási Áronról a belülről látás képességével

Nagy Koppány Zsolt
2022.09.19. 19:00 2022.09.20. 13:07
Tamási Áronról a belülről látás képességével

Ma van Tamási Áron születésének a 125. évfordulója, de az egész 2022-es esztendő megemlékezik róla. Az emlékévnek a jegyében adták ki újra Izsák József Tamási Áronról szóló kismonográfiáját, amely 1969-ben jelent meg először Bukarestben. A mind a mai napig teljes egészében vállalható monográfia igen alapos munka, és szerencsésen nélkülözi a legújabb korok irodalomelméleti és irodalomtörténeti diskurzusának stílusát, origóit és fókuszpontjait.

A szerzőre koncentrál, aztán a művekre, kontextusba helyezi, árnyalja és helyreigazítja a róla kialakult képet, mégpedig úgy, hogy a korabeli szocialista elvárásoknak is megadja – ugyan szőrmentén –, amit muszáj megadni, de érezhető, hogy ezek a passzusok tényleg csak a cenzúra kedvéért kerültek bele a szövegbe. Amúgy sokkal nagyobb léptékű, ívű és igényű elemzések ezek annak obligát bizonygatásánál, mennyire megfelelt a kommunista irodalmi elvárások elveinek a farkaslaki szerző, így aztán ezek a nyilvánvaló kényszerűségből tett kompromisszumok sem hatnak zavaróan.

Izsák József – maga is székely – a belülről látás és megmutatás képességével elemzi Tamási Áront és műveit, az írói pályakezdésre, majd annak szakaszaira koncentrál, ezt követően a novellista, a regény- és a drámaíró szerzőt vizsgálja meg a művein keresztül, az Ábel-trilógiának és a Ragyog egy csillagnak egy-egy nagyobb külön fejezetet is szentelve.

Erénye a könyvnek, hogy sehol nem száraz, unalmas és tudományoskodó, hanem már-már maga is ihletett irodalmi szöveg.

Farkaslaka közelebb esett az irodalom-alatti mélyrétegekhez, mint a vonaton-autón-repülőn száguldó modern kor teremtette civilizációs vívmányokhoz és a világtörténelmi gondokhoz. Talán évszázadok óta érett lakóinak a szomorú bölcsessége, szikrázó humora, élénk képzelőereje méhében az író, aki átugorta a világtól elzárt falu bérceit és tetőit, s elvitte édes-szomorú szavú üzenetüket minden égtáj fel

– írja például a bevezetőben, viszont mikor irodalomtörténeti elhelyezés válik szükségessé, akkor rendkívül pontos, érvényes és okos: „Objektíve – nagy írók esetében már többször előfordult – többet és egyetemesebb jelentőségűt mondott, mint amennyit szubjektíve szándékozott.” Vagy pedig: „Ciprián és Vikárius, a doktor vitái és érvei a naiv bölcselet vagy inkább bölcselkedés színvonalán folynak három felvonáson át.” 
Mint a második idézetből is látható, a szerző egyáltalán nem elfogult Tamásival, és ha hibát vél felfedezni, nem kíméletes. Mégsem válik soha bántóvá vagy lekezelővé. Nézzük meg, amint szinte egyetlen bekezdésben sikerül összefoglalnia mindazt, ami Tamási műveivel kapcsolatban esetleg mások számára is zavaró lehet:

Vállalkozásának vitathatatlan érdemei mellett látnunk kell buktatóit is: bölcseleti elképzelései és társadalmi törekvései közötti eltéréseket, alkatának profetikus túláradását, amelynek pátoszában az érzelmek nem töltik ki mindig a szavak fedezetét, a nagy érzelmi és gondolati vívódások a megfoghatatlan űrben vesznek el, s így a nyelvi kifejezés, az állandó magastenor bármennyi érzékletes költői szépséget is kínál, itt-ott modorrá válik.

Ugyanakkor feltűnő könnyedséggel azonosítja és szálazza szét Tamási bűvös nyelvezetének és világának összetevőit: „A Szűzmáriás királyfi nyelve se nem tájnyelv, se nem népnyelv, hanem ezek költői stilizálása, mégpedig az expresszionizmus jegyében. Tamási az avantgardisták merészségével bízta magát a képzelet korlátlan hatalmára, engedett szabad utat a lélek »mélyrétegeiben« élő titkos sugallatoknak, a látomásoknak és jelenségeknek”.

Máskor meg szemet gyönyörködtető eleganciával védi meg Tamási Áron művét mindazoktól, akik Ladó Lajos (akinek a történeteit Tamási Áron felhasználta az Ábel írása közben) érdemeit túlbecsülik: „Időtlenség lenne azonban ezek alapján kétségbe vonni a regény eredetiségét, Tamási művészi, írói alkotó munkájának felsőbbségét, szuverenitását a mű végső megformálásában. Hogy közismert és iskolás példánál maradjunk: a Tamási-regény úgy viszonylik a Ladó Lajos írásbeli vagy szóbeli közléseihez, mint Arany János Toldija Ilosvai széphistóriájához.” 
Azt lehet mondani, hogy Izsák József számos megállapítása mind a mai napig érvényes, és ne feledjük el, hogy mindezt egy olyan korszakban sikerült megtennie, amikor – mint az utószót jegyző Izsák Balázs (a szerző fia) írja:

– A ma embere elképzelni sem tudja a rendszerváltás előtti korszak közhangulatát, a homályba burkolt intézkedések szövevényét, amely gyakran még azt sem tette átláthatóvá, mi az, ami szabad, és mi az, ami tiltott.

Mindez tehát tovább emeli a kismonográfia rangját és értékét, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ha csak egy könyvet olvasnak el ma Tamási Áronról, kedves olvasók, akkor ez legyen az.

Borítókép: Tamási Áron (Forrás: Mma.hu)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.