Máskor meg szemet gyönyörködtető eleganciával védi meg Tamási Áron művét mindazoktól, akik Ladó Lajos (akinek a történeteit Tamási Áron felhasználta az Ábel írása közben) érdemeit túlbecsülik: „Időtlenség lenne azonban ezek alapján kétségbe vonni a regény eredetiségét, Tamási művészi, írói alkotó munkájának felsőbbségét, szuverenitását a mű végső megformálásában. Hogy közismert és iskolás példánál maradjunk: a Tamási-regény úgy viszonylik a Ladó Lajos írásbeli vagy szóbeli közléseihez, mint Arany János Toldija Ilosvai széphistóriájához.”
Azt lehet mondani, hogy Izsák József számos megállapítása mind a mai napig érvényes, és ne feledjük el, hogy mindezt egy olyan korszakban sikerült megtennie, amikor – mint az utószót jegyző Izsák Balázs (a szerző fia) írja:
– A ma embere elképzelni sem tudja a rendszerváltás előtti korszak közhangulatát, a homályba burkolt intézkedések szövevényét, amely gyakran még azt sem tette átláthatóvá, mi az, ami szabad, és mi az, ami tiltott.
Mindez tehát tovább emeli a kismonográfia rangját és értékét, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ha csak egy könyvet olvasnak el ma Tamási Áronról, kedves olvasók, akkor ez legyen az.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!