Életigenlő rock ‘n’ roll a Volbeat budapesti fellépésén

A frontember megjelenésében és a Volbeat dallamvezetésében is felsejlik a Király hatása. Ugyanakkor kétségtelen a Metallica szeretete is. A budapesti koncerten már az első ütemek hallatán bizonyossá vált, hogy a dán zenekar stílusában továbbra is a psychobilly és a dallamos metál keveréke a leginkább karakteres elem. A rock ‘n’ roll speciális válfaját mesterien űző formáció stabilan építkezik a gyökereit jelentő zenei alapokból.

Szaniszló Hajnalka

2022. 11. 06. 8:15

Servant of the Mind címmel 2021-ben jelent meg napjaink egyik leginkább széles körben fogyasztható rock ‘n’ roll formációja, a Volbeat nyolcadik stúdióalbuma. A lemez Európa-turnéja, a Servant of the Road november 5-én érkezett a budapesti MVM Dome-ba.

Végre, ennyi távollét után, nagyon örülünk, hogy egy igazán jó kis Volbeat-turnéval lephetjük meg a rajongókat Európában és az Egyesült Királyságban. Nagyon izgatottak vagyunk, és alig várjuk, hogy mindenkivel találkozhassunk

mondta a frontember, Michael Poulsen énekes a turné 32 állomásos európai szakaszáról.

Az előzenekarok a Bad Wolves és a Skindred voltak, így a program már egészen korán, 19 óra körül kezdetét vette. A Volbeat nem sokkal 21 óra előtt lépett színpadra. A húsz dalból álló koncert tetemes részét – öt szerzemény formájában – az új lemez alkotta. De ugyanennyi dalt játszottak a Seal the Deal & Let’s Boogie című korongról is, amely a zenekar 2016-os kiadványa. Ennek a lemeznek

a leginkább fülbemászó dala volt a koncertnyitó is: a The Devil’s Bleeding Crown.

A top 4 Volbeat-dal között szerepel a Lola Montez című dal. Ez volt az egyetlen a koncerten, amelyet a műsorlista első szakaszában hallhattunk. Persze az ülőhely ellenére a lábainkat táncra serkentő dallamokból így sem volt hiány. Az új lemez egyik slágere, a Temple of Ekur vagy az idén 12 éves, de még mindig zseniális, nagyívű Fallen című dal már az este felénél visszarepített a zenekar szélsebes debütálásának korszakába. Ennek ellenére

csupán a fináléban élvezhette a közönség a Volbeat megaslágereit és volt lehetősége teljes erőbedobással élvezni az utolsó taktusokat

– a koncert tetemes részében ugyanis csupán közepes mértékben mozdult meg az egyébként szép számban összegyűlt rajongótábor. A két legnépszerűbb sláger, az utolsóként felcsendülő For Evigt és a Still Counting voltak.

Az este felénél köszöntötték a születésnapos gitárost, Rob Caggianót, majd egy metálosabb blokk következett. A Shotgun Blues, a Seal the Deal vagy a The Devil Rages On alkották azon dalok gerincét, amelyek kifejezetten sok metál zenei elemet tartalmaztak. Ezt azonban lágyította és dallamossá, könnyen befogadhatóvá tette az énekes végtelenül kellemes, pozitív csengésű hangszíne. Ezeket a dalokat praktikusan egy csokorba gyűjtötték a koncerten, így a kevésbé heavy metálos irányvonal kedvelői tarthattak egy kis szünetet, és az MVM Dome kifejezetten kulturált, jól működő büféjében juthattak frissítőhöz.

További Kultúra híreink

New wave – új életérzés, új hangzás, legendás korszak

A hangzás nem volt makulátlan, s ez olykor az ének rovására ment. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a zenekar tagadhatatlan hatásai között a rock ‘n’ roll mellett a Metallica is szerepel, talán megbocsátható az olykor szikár, nyers megszólalás.

A helyszín impozáns méreteire és homlokzatának kialakítására jól reflektál a belső közeg: szintén eleganciát sugároz. Minden szempontból tiszta és rendezett, friss illat kering a levegőben, és annak ellenére, hogy nem itt rendezik a legtöbb zenei eseményt a fővárosban – egyelőre –, a koncert is kifejezetten élvezetesen volt mind a hangzás, mind pedig a látvány tekintetében. Ez utóbbi talán hangsúlyosabb is volt. Három sorban elrendezett fények a hatalmas színpad felett – amelyek a térérzékelés maximális élményét nyújtották – és óriási kivetítő a háttérben.

A helyszín különlegessége, hogy míg a koncerthelyszínek nagy részénél a színpad két oldalán helyezkedik el a kivetítő, itt a teljes színpad háttere projektorként funkcionált, olyan hatást keltve ezzel, mintha moziban ülnénk, és egy gigantikus vásznon néznénk a filmet.

Egy jól komponált koncertfilmet, melynek minden képkockája és taktusa hozta a megtervezett papírformát. Az előzetes információk szerint az életigenlő muzsikájáról híres Volbeat egyébként olyannyira lelkesedett a helyszínért, hogy egy monumentális, külső körkifutós színpadot építettek fel a koncert napján. A hatalmas és látványos fényekkel megvilágított kifutó körbeölelte a VIP-jegyet vásárlók szűk csoportját, akik így a főszínpad és a V alakú kifutó között kaptak helyet, és többnyire hátulról látták a zenekari tagokat.

Hiába volt azonban látványos a fénytechnika, a füstfelhő, az óriási léggömbök és a többszöri konfettieső is, a Volbeat koncertje nem tartogatott hatalmas meglepetéseket. Minden dal közel azonos sémára épül, már-már sablonosnak nevezhető. Azonban van ebben a formációban – és főként Poulsen hangjában – valami, ami a zenekart elsőként felfedezőkkel is azt mondatja, hogy ez egy 10/9-es koncertélmény volt.

A Volbeat azt a fajta show-t nyújtja, amelyet rendkívül széles korosztály ért és értékel. Mert az előadó hiteles, és mert nem akar több lenni, mint ami.

Életigenlés. Ez a kifejezés több alkalommal is felsejlett bennem a koncert közben. És mégsem fordult át hurráoptimizmusba. Az a korosztály, amely a hetvenes években élte kamaszkorát, biztosan emlékszik még a sulidiszkóra. Szólt a rocky, repültek a szoknyák és szálltak a masnik a lányok hajában, a zselé pedig stabilan tartotta a fiúk séróját – ahogyan akkoriban mondták. Psychobilly-vel és rock ‘n’ rollal, valamint dallamos metállal fűszerezve ennek lehetett tanúja a közönség Budapesten. Egy ködfelhős, esőcseppes novemberi estén, amikor kifejezetten jóleső érzés volt elmerülni a pozitív dallamvezetésű slágerek hullámaiban: egyszerűen csak felhőtlenül élvezni a zenét. És ez a kellemes hatás azokat is átjárta, akik még nem is éltek a rockabilly születésének hajnalán.