Ray Cooney a nevettetés nagymestere. Nem véletlenül játsszák három színdarabját is a magyar színházak. Ha vígjátékaihoz megfelelő ritmusérzékkel megáldott színházi rendező nyúl, akkor általában nem marad el a siker, a nézők igencsak jókedvűen mehetnek haza. Így történt ez a Miskolci Nemzeti Színházban, ugyanis Keszég László rendezését dicséri, hogy a vígjátékban elrejtett temérdek mennyiségű helyzetkomikum és geg szinte mindegyike érvényesült. Fontos megemlíteni, hogy
a színészek és a rendező közös bravúrja, ha maximalizálni tudják a poénokat egy-egy előadás során.
Mert minden egyes poén vagy geg időzítés kérdése. Ha az időzítés elcsúszik, a néző is inkább csak kínjában nevet. A miskolci A miniszter félrelép című előadás során viszont a nézők nem kínjukban nevettek, hanem éppen hogy azokon a tréfákon, amelyeket láttak a színpadon.
A miniszter titkárát Fandl Ferenc játszotta, ő a darab abszolút főszereplője. A figura érdekessége, hogy a darab során fejlődésen megy keresztül, amelynek ábrázolása nem is olyan könnyű feladat egy vígjáték esetében, ahol nem az elhangzott mondatok súlya alakítja a karaktert, hanem a helyzetekből adódó tanulságok rakódnak rá a figura jellemrajzára. A nagyon görcsös és kényszeres titkár némiképp elkezdi könnyedebben látni az életet, a megpróbáltatások súlya alatt nemhogy összeroppan, hanem megtanul túlélni. Mindez leginkább úgy sikerül neki, hogy megpróbál mindenkit a tisztesség útjára terelni, vagy mondjuk ki konkrétan, megpróbálja a veszélybe kerülő párkapcsolatokat megmenteni.
Minden Ray Cooney-színdarab tartogat nagyon fontos tanulságokat.
A miniszter félrelép legfontosabb tanulsága az, hogy akkor tudjuk igazán megbecsülni mindazt az értéket, ami körbevesz minket, amikor felmerül, hogy mindent elveszíthetünk.
Akkor értékeljük a legjobban a párkapcsolatunkat, amikor azt látjuk, hogy akár el is veszíthetjük. Régi műsor az, hogy ahol férfi és nő egy légtérben van egy ideig, ott hamar kialakulhatnak flörtök, románcok. Ráadásul itt arról is szó van, hogy más a politikai világszemlélete a nőnek és a férfinak, ami egyébként szerelmi ügyekben inkább nagykoalíciót szokott eredményezni, mintsem kemény azonnali kérdések óráját.
A Miskolci Nemzeti Színház parádés előadásának másik tanulsága, hogy felesleges a családba bevinni a politikát. Teljesen felesleges végeláthatatlan vitákat folytatni világnézeti kérdésekről egy családon belül, mert úgyse adja fel senki az elveit, de az biztos, hogy elromlik a hangulat. Sokkal fontosabb, ha nem világnézeti alapon közelítenek egymáshoz a családtagok, hanem felfedezzük egymásban az embert, és megpróbáljuk tisztelni és szeretni egymást. Ha pedig valaki hibázik egy családban, akkor nem az a módja, hogy elítéljük a másikat, hanem az, hogy segítünk rendbe tenni a dolgokat.
