– Vissza fogok hozni egy halottat a túlvilágról – mondja Krisztián, akiben fel sem merül, hogy akár kudarcot is vallhat. A Bárnai Péter által alakított fiatal férfi éjjeliőrként kezd el dolgozni egy hullaházban, s már az első nap rájön, búcsút mondhat a csendes és nyugodt, egyedül töltött éjszakáknak, sőt még a nappaloknak is. A két világ között rekedt lelkek társaságában ugyanis megannyi feladat vár Krisztiánra. Rátalál a szerelem is, amikor véletlenül összeütközik a kissé szétszórt Ágival (Rujder Vivien), ám a kávéház helyett a munkahelyén találkozik újra kiszemeltjével. Ha azonban nem derítik ki, miért nehéz a lelke, az idő lejárta után a boncmester (Kulka János), egy nagy hatalmú démon kaparintja meg azt.
A főhőseink tehát versenyt futnak az idővel, ahogy sajnos sokszor a film készítői is, amit néhol setesután és kapkodva abszolválnak.
A hullaházi szellemek mellett a fiataloknak e világi segítőjük is van, méghozzá a fiú boszorkány nagynénje (Kútvölgyi Erzsébet), illetve egy Lidérc névre hallgató kecske és egy fekete holló. Ágit és Krisztiánt csak az egymást iránt érzett szerelmük mentheti meg, még akkor is, ha tudjuk, ez a kapcsolat csupán a hullaházi randevúkon mélyült el. Mégis már a kezdetektől értik és érzik a másik rezdüléseit, s nem kiegészítik egymást, hanem teljesen hasonlítanak. Életszövetségesek, a szó legnemesebb értelmében. A vissza-visszatérő, mindenki által jól ismert kő-papír-olló játék először gyerekesnek tűnhet, de valójában jól bemutatja, Ági és Krisztián mindig egyre gondolnak.
A film a szerelem erején kívül tanulságos leckét ad a küzdésből is: szilárd hittel lehetséges a vesztes pozícióból győztesként távozni, ha az alvilágban a három próbát férfi főhősünk kiállja.
Az alkotás bővelkedik a kaszkadőrjelenetekben, különösen látványos, amikor Ági szabadulni próbál a Rubik-kockába rejtett labirintusból.
Érdemes még szólni a néha infantilissá vált dialógusokról, melyek sajnos gyengítik a mozit, ám éppen ezért érdemes inkább a főszereplők érzékien kiművelt gesztusait figyelni. A film intelligens humora azonban jól simul a történet szövetéhez: főhőseink mellett például még őszintén megmosolyogtató a Galla Miklós által alakított hullaházi igazgató, de feledhetetlen perceket okoz harsány személyiségével a jóságos boszorkány is.
A bájos horror stílusával egyedül egy rövid időre feltűnő celebkarakter nem egyeztethető össze, akit Árpa Attila – kétség sem fér hozzá – rendkívül hitelesen alakít.
Az Átjáróház talán az év egyik legjobb magyar filmje lett, melynek alkotói egy sajátos mesevilágot teremtettek úgy, hogy az élet-halál mezsgyéjén az első perctől az utolsóig kézen fogva vezetik a nézőket.
Borítókép: jelenetfotó az Átjáróházból (Fotó: InterCom)
