A szakmai díjban azok részesülhetnek, akik legalább huszonöt éve aktívak az előadóművészi pályán, s kimagasló színvonalú művészi teljesítményt nyújtottak, mégsem kaptak magas állami elismerést. A kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek.
Tommy Vig sietett megköszönni az elismerést az MZTSZ főtitkárának, Gyimesi Lászlónak, illetve Zsoldos Béla, Jeszenszky György, Csuhaj-Barna Tibor zenésztársainak, akik soha nem mondtak nemet a közös muzsikálásra, ahogy a dobos fogalmazott: – Ők nem szégyellnek velem játszani, noha a vezetőik kizártak a Magyar Jazz Szövetségből, amikor elmondtam, Amerikában fontosabb a kvalitás, ott nem érdekes, milyen összeköttetéseid, milyen ismerőseid vannak, ott a tehetség számít. Erre annyit mondtak: Tommy, ez nem Amerika.
A kis Vig Tamás kezdetben a konyhában, az edényeken, majd négyesztendős korától igazi hangszeren dobolt, s mindössze hétéves, amikor szólóban fellépett a Zeneakadémián, mint csodagyerek. Édesapja klarinétművész volt, aki a negyvenes években dzsessztörténeti koncertsorozatot tartott a zeneművészeti egyetemen.
Tommy, mint Tamás 1956-ban végzett a konzervatóriumban, s a forradalom leverését követően elhagyta Magyarországot, ahol tiltották a dzsesszmuzsikát, mint imperialista csökevényt.
– Mi pedig azt mondtuk: ez a szabadság zenéje, mire a kommunisták rátromfoltak, hogy az még rosszabb – elevenítette fel a múltat Tommy Vig.
Érdekes, hogy ami nálunk a szabadság zenéjének számított, tulajdonképpen Amerikába hurcolt fekete rabszolgák muzsikájából született. Megjegyzem, az is különös, hogy valaki, akit hazájában csodagyereknek tartanak – s mint ilyen, egyetlen – mégis abba az országba kívánkozik, ahol a különböző korú dzsesszdobosoknak se szeri, se száma.
– Homonnay Tamás sokszoros magyar bajnok rúdugróval 1957-ben találkoztam a Waldorf Astoriában egy magyar rendezvényen, s mondtam neki: mi aztán jó helyre jöttünk, ahol a legjobb rúdugrók és a legjobb dzsesszdobosok vannak – idézte fel a muzsikus, aki kisvártatva a legjobbak közül az egyik legjobb lett.
– Hollywoodban a stúdióban vagy elsőre tökéletesen lejátszottad a kottát, amit eléd tettek, vagy csak egyszer jártál a stúdióban – mesélte Tommy Vig.
Az a döntő, tudod-e beszélni a dzsessz nyelvét, a bebopot vagy sem. Ezt messziről nem lehet megtanulni, ahhoz ott kell élni, s azokkal játszani, akiknek ez az anyanyelvük.
Dobosként olyan világsztárokat kísért, mint Frank Sinatra, Tony Benett, Judy Garland, Michael Jackson, Elvis Presley, Diana Ross, játszott Henry Mancini és Quincy Jones zenekarában.
– Nem is tudtam, hogy Elvisszel vagy Michael Jacksonnal muzsikáltam, mert nem jöttek be a stúdióba, amikor mi feljátszottuk a zenét, de mind a mai napig küldik a jogdíjat, amikor újra kiadják valamelyik lemezüket – árulta el Tommy Vig. – Én vagyok Magyarországon az egyetlen muzsikus, akit ennek a zenének a hazájában, odakint elismernek első osztályú dzsesszistának.
Stan Kenton őt és Don Ellist nevezte meg zenei utódainak. (Stan Kenton a big band muzsika megújítója, aki óriási méretű zenekaraival progresszív, innovatív dzsesszt játszott, szintén nagyzenekarban gondolkodott Don Ellis multiinstrumentalista, trombitás, dobos, szimfonikus dzsessz, dzsesszrock műveivel.)
A kiváló dzsesszgitárosokhoz, Zoller Attilához vagy Szabó Gáborhoz hasonlóan Tommy Vig épp olyan elismert vibrafonos az USA-ban, ugyanakkor nagyzenekari műveit szintúgy számontartják.
Azonban, mint elmondta, a legtöbb pénzt a „rockosokkal” kereste az USA-ban, például Rod Stewarttal, aki egy órára háromszáz dollárt fizetett. Történt ez a hetvenes években, az összeg mai értéken több mint nyolc és fél millió forint. Tegyük hozzá, nem kizárólag dobosként működött közre a produkciókban, hanem zenei produceri ötletekkel segítette a munkát, az ütősszekció meghangszerelését.
Bach, Mozart, Beethoven, Bartók, Lutoslawski, Thelonius Monk, Dizzy Gillespie bennem mind együtt vannak
– mondta Tommy Vig, hozzáfűzve: legtöbb muzsikus vagy a dzsesszhez, vagy a komolyzenéhez ért, kevesen mindkettőhöz.
A világhírű dobos és vibrafonművész 2006-ban települt haza. Budapest 1956 című, nagyzenekarra komponált művét a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján mutatták be a Vigadóban. Legújabb munkája szeptember végén kerül színpadra, egy dzsesszvonósnégyes, amit búcsúkoncertnek szán, a MÁV Szimfonikusok és a Monarchia Szimfonikusok vonósai közreműködésével, amely zenészek megszólaltatták a Budapest 1956-ot, illetve tavalyi nagy sikerét, a Jazz Jazz című lemezének kompozícióit.
Borítókép: Tommy Vig (Fotó: Mirkó István)
