Bánki Éva prózaíró úgy tartja, számára ez a verseskötet kiruccanás, átlépés a líra világába. A kötetet olvasva rájövünk, hogy az Át egy hosszabb átmenet, és valójában az ember folyamatosan átlépésben van.
Bánki Éva megerősítette a műsorvezető felismerését. A versek egy női sors állomásait elemzik: szerelem, gyerekszülés, betegség, tanítás, tehát az Át az élethelyzetekre vonatkozik egyrészt, másrészt arra az örökös úton létre, miszerint az emberlét elkerülhetetlen velejárója, hogy mindig máshol, máskor akarunk lenni. A múlt elveszett lehetőségei és jövő reménye, a jövőtől való félelmek egyszerre vannak jelen. És hiába csak fikció a múlt és a jövő, mégis van, hiszen van sorsunk. A szerző az ember időben elfoglalt helyét egy kvantumfizikai képpel világította meg:
Az ember egyszerre részecske és sugár természetű is, egyszerre itt és ott is vagyunk. Egy részecske mozgását nehéz megjósolni. […] Mi nem csak a földhöz kötött valóságunkban élünk, hanem előre és hátra is.
Viola Szandra felvetésére, miszerint az irodalom fogódzót kínálhat azzal, hogy egy versnek saját ideje van, amelyhez mindig vissza lehet térni, Bánki Éva elmagyarázta, hogy a versben, irodalomban megőrzött dolgoknak jóval nagyobb szabadsága van, mint amit egy vizuális alkotás adhat:
Egy irodalmi szöveg a tengerhez vagy a zenéhez hasonlít, hiszen soha nem lehet ugyanúgy megpillantani. A rögzítés pillanata nem konzerválja úgy, mint például egy családi fotót. Jóval nagyobb szabadsága van a versben megőrzött dolgoknak. A versek kis élőlények, hullámok, mint a tenger hullámai. […] A vers önmozgása halhatatlan, mint maga a tenger, miközben annak a versnek a szereplői rég porrá váltak.
Bánki Éva egy helyen azt nyilatkozta, hogy a kamaszkori verseket nem lehet a kamaszkor idejében megírni, hanem csak egy későbbi életkorban lehet kívülről ránézni a kamaszkorra. Vajon minden korral az a helyzet, hogy utólag értjük meg, írjuk meg? – kérdezett rá a műsorvezető.
Bánki szerint ugyan vannak kivételek, például Weöres Sándor és Arthur Rimbaud, de alapvetően igaz, hogy a kamaszkori spontaneitást, túlfűtött érzelmeket az emberek nem kamaszkorban írják meg, mert a reflexió, a távolságtartás kamaszkorban még nincsen meg. Bánki felidézte saját tapasztalatát is, miért is nem írt verset az ifjúkori nagy érzelmekről: „18-20 évesen annyira szerelmes voltam, hogy az utcán a szenvedélytől elhomályosultak a szemeim, csodálatos dolog volt, de én akkor ezeket nem tudtam megfogalmazni.”
A versek a női életszakaszokat, életkorokat kísérik végig. A nőket általában hajlamosabbak vagyunk a húsbeli valóságukkal, a testükkel azonosítani, mint a férfiakat. Bánki Éva verseiben megjelenik az is, hogyan válik láthatatlanná egy öregedő női test. Hogy jelenik meg ez a téma a kortárs irodalomban?
Bánki Éva a válaszában egy irodalomtörténeti folyamatra hívta fel a figyelmet:
Sok jó kortárs költőnő van, és sok jó kortárs női vers jelenik meg. Ezeknek különleges sajátsága a testre való reflexió, a testhez való meghitt vagy elidegenített viszony. […] A női testnek ez a rügyező, életet adó, elhalványuló, a férfiaknál korábban kivirágzó és korábban hanyatló természete tényleg létező valóság, de csak most kezdtük el magunkat nőként kifejezni. Lehet, hogy még sok minden van, másfajta történetmondás, másfajta érzékenység, másfajta idő akár. Hiszen a test valahogyan az idővel áll a legszorosabban kapcsolatban. Ennek az útnak nem értünk a végére, az csak a kezdet, hogy vizsgálgatjuk magunkat fürdőruhában a tükörben.
A beszélgetésben szó esik még Isten és ember szükségszerűen egymásra utalt viszonyáról, illetve Bánki Éva januárban megjelenő ifjúsági regényéről, amely a Petőfi vírus címet viseli.
Borítókép: Bánki Éva (Fotó: Wikipédia)
