Ahogy a Duna terem felé közeledtünk, amerre csak néztünk, a viszontlátás örömteli ölelései, elmélyült beszélgetések látványa fogadott. Vibrált a levegőben a találkozások öröme, a műsort és a bált megelőző várakozás hangulata. Ahogy a somoskai Benke Pál fogalmazott a műsor előtt: – Együtt lenni jó. Találkozunk, beszélgetünk, táncolunk, szokásainkat megtartjuk. Petrás Mária fogadta a terembe lépőket, köztük Lévai Anikót, Orbán Viktor miniszterelnök feleségét, Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztert és Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. – Zűrzavar van körülöttünk. Ezt érezzük Európában, a világban, és olyan jó összejönni azokkal, akikkel hasonlóan gondolkodunk – kezdte megnyitóbeszédét Csák János. – Mi magyarok megtestesítünk egyfajta szellemi jelenséget, ahogy Babits Mihály mondta: Van egy lelki örökségünk – folytatta, majd részletesen kifejtette, hogy ez a kultúránk és mit is takar ez az örökségünk. – 1100 éve pontos iránymutatásunk, hogy a kultúránk az Isten, család és haza hármasságában gyökerezik –szögezte le összegzésként Csák János. – Számomra a csángó bál nem a múltról szól. A hagyományainkat meg kell élni, mert aki nem becsüli az ősei teljesítményét, annak nem lesz jövője, és őt sem fogják becsülni az utódai. Az a feladatunk, hogy ezt a lelki örökséget megtartsuk – hangsúlyozta a miniszter.
A Csángó bál különleges szerkesztésű, kiváló gálaműsora
Az első csángó költő, Lakatos Demeter egyik versével kezdődött a műsor. Költészetének különlegessége abban rejlik, hogy az általa beszélt – nyelvújítás előtti, nagyon archaikus – északi csángó nyelvjárásban írta műveit. Nem véletlenül kezdődött az 1974-ben elhunyt költő versével a program; mint Diószegi László, a műsor rendezője és szerkesztője bevezetőjében elmondta, az idei műsorban kiemelt figyelmet kapnak a kortárs csángó költők, írók művei. Először a ma is Klézsén élő és alkotó Duma András, a somoskai születésű Demse Márton, a lujzikalagori Diósi Felicia, a magyarfalusi Iancu Laura és a gyimesi költőreménység Tankó Erika ars poeticáit ismerhettük meg, melyet ők maguk olvastak fel. Szívbe markolóak Iancu Laura sorai: „Következett Csíkszereda, Budapest, Szeged… Nem egy ember: a falu, a táj, a történelem indult útnak. És amikor hazalátogatok? Egész Magyarország megérkezik velem.” Vagy Demse Márton gondolatai, aki a Securitate zaklatásait maga mögött hagyva telepedett le Magyarországon. Diósi Felicia ízes csángó nyelven felolvasott műveiből a gyermekfejjel szerzett tapasztalatain keresztül megértjük, milyen lehet megszületni és felcseperedni egy közösségben, amelynek nyelvjárása, kultúrája és maroknyi képviselője már-már eltűnt. Lenyűgözőek a ma is Klézsén élő és alkotó Duma András művei, aki mint mondta, a magyar nyelvet a szüleitől kapta, írni és olvasni magyarul már magától tanult meg.
