Sokan még mindig nem tudják, mi az a cigányzene, most rendet teszünk a fejekben

Tizenöt világhírű cigány muzsikus vállalkozott arra, hogy újjáélessze az 1950-ben még működő Fővárosi Cigányzenekart. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a magyar kultúra részét képező cigányzene fontosságára, visszaadva a Budapesten méltatlanul háttérbe szorult műfaj rangját. A Fővárosi Cigányzenekar vezetőjével, Fehér Istvánnal egyebek mellett arról beszélgettünk, miért veszített értékéből az éttermi cigányzene a rendszerváltás után és tisztáztuk azt is, mi a különbség a hagyományos cigány népzene, az éttermi cigányzene és a mulatós között.

Fehér István prímás Fotó: Kurucz Árpád

– Nem mindennapi jelenet zajlott a Fővárosi Közgyűlés szeptember 24-i ülésén, zenésztársaival bevonult a képviselők közé, és az ülésterem közepén kezdtek muzsikálni. Ezzel elsődleges céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a magyar kultúra részét képező cigányzene fontosságára. Eredményes volt a geg, a közgyűlés ugyanis egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, amely a Budapesti Cigányzenekar létrehozását szorgalmazza. Mit jelent önöknek, hogy zöld utat kapott a javaslat?

Fehér István prímás szerint új esélyt kapott a cigányzene műfaja (Fotó: Kurucz Árpád)

– Valami olyasmi történt az életünkben, ami már nagyon régóta váratott magára. Új esélyt kapott a szakmánk. Az elmúlt 30-40 évben átértékelődött a cigányzene, kisebbségi kérdésként kezelik, ugyanakkor nem árt tudni, hogy a cigányzene, azaz a cigányok által játszott zene a magyar kultúra szerves része. Azt gondoltuk, hogy a főváros közgyűlése – ahol minden párt képviselteti magát – alkalmas helyszín lehet arra, hogy az üzenetünket megfogalmazzuk. Az éttermi muzsikálás mindenkié, minden magyar emberhez szól. Az olyan nóták, mint az Akácos út vagy a Cserebogár minden magyar embernek kell, hogy jelentsen valamit. Elsősorban érzéseket, hiszen a magyar ember köztudottan sírva vigad. 

A cigányzene ugyanúgy, mint a magyar nyelv vagy a magyar ételek, a sajátunk, legfontosabb kulturális értékeink egyike. 

Úgyhogy nagyon örülök neki, hogy egyöntetűen rábólintottak a kezdeményezésre. A legnagyobb vágyam az, hogy az eltűnőben lévő cigány muzsikus szakma újra méltó helyére kerüljön.

– A Budapesti Cigányzenekar a főváros hivatalos reprezentatív zenekaraként működik majd, ez pontosan mit jelent? Milyen eseményeken hallhatjuk a zenekart?

– Fontos elmondanom, hogy mi nem szeretnénk a konkurenciája lenni olyan zenekaroknak, mint például a negyven éve töretlenül sikeres 100 Tagú Cigányzenekar. Mi az éttermi cigányzenét, a magyar nótát, a csárdást szeretnénk újra felvirágoztatni. A Budapesti Cigányzenekar fő célja az, hogy minden olyan rendezvényen, itthon és külföldön egyaránt, ahol Budapestről, a magyar értékekről, a zenei világunkról szó van, megjelenjünk és muzsikáljunk, a kisebb rendezvényektől egészen a világfesztiválokig. Képviselve mindazt, amit a világnak Magyarország és a fővárosunk jelent. Minket külföldön Puskásról, a paprikáról, a gulyásról és a csárdásról ismernek. A magyar cigányzenészek – Lakatos, Járóka, Boros – pedig több kazettát és lemezt adtak el a világban, mint az elmúlt ötven évben megjelent hazai popzenészek összességében.

– A rendszerváltástól datálható az éttermi cigányzene hanyatlása, a műfaj veszített az értékéből, hirtelen ránk szakadt a nyugati zenei kultúra, másrészről eltűnt a magyaros éttermek nagy része, amelyekben a cigány muzsikusokat alkalmazni lehetne. Hol kellene elkezdeni az építkezést?

Nagyon ki voltunk éhezve arra, hogy a Nyugat beáramoljon, ugyanakkor egy picit talán túlengedtük. 

A kocsmákat puboknak kezdtük el hívni, a magyaros éttermek, a magyar ételek kimentek a divatból, pedig ezek hozzánk tartoznak, ezek a mieink. Más országban ez nincs így: elképzelhetetlen, hogy Mexikóban ne tacót, vagy Olaszországban ne tésztát együnk. Nem segített az a miniszteri intézkedés sem, amely eltörölte azt a rendeletet, hogy szórakoztató zenészek csak működési engedéllyel, illetve szakvizsgával legyenek foglalkoztathatók a vendéglátásban. Én még az a korosztály vagyok, akinek vizsgáznia kellett ahhoz, hogy előadóművészi engedélyt kaphasson. Megvolt a szakmánk, elismert emberek voltunk Magyarországon és világszinten is. Szeretném, ha a szüleim, az őseim, ha már csak föntről is, de büszkék lennének arra, hogy amit ők elértek, azt mi tovább tudjuk vinni. Első lépésként véleményem szerint újra intézményesített keretek között kellene tanítani a szakmát, az ország legjobb zenészeivel. És ha lehet tanítani és vizsgázni belőle, akkor minősíteni is lehet. És ha lehet minősíteni, akkor mint a magyar kultúra része, lehet kötelezni akár a szállodákat, éttermeket, hogy a kultúrára igenis odafigyelve tartsanak élő zenét, foglalkoztassanak cigányzenészeket. Ez mindenkinek megéri, hiszen ezzel hozzájárulunk az országimázs építéséhez.

Fotó: Kurucz Árpád

– A fejekben sokszor összekeveredik a hagyományos cigány népzene, az éttermi cigányzene és a mulatós fogalma. Tegyük ezt tisztába!

– Az éttermi vagy kávéházi cigányzene az elsősorban városi cigányzenészek által játszott zenét jelenti. Kétszáz éves múltra tekint vissza, tehát nagyon régóta a magyar kultúra része. A rendszerváltás után egy másfajta cigányzene, az autentikus cigány zene vált felkapottá. Ez egy kisebbség zenéje, ami ugyanolyan értékes és gyönyörű, de az nem a magyarságé, az a cigányságé. Sajnos mára maga a „cigány” szó is változott, pejoratívvá vált, holott harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor édesapám cigányzenészként mutatkozott be, mindenhol elismerés övezte, felnéztek rá az emberek, ma már másképp van. A mai generációk azt gondolhatják, hogy mivel a műfaji megjelölésben szerepel a cigány szó, ezért ez a kisebbségi kultúrához tartozó műfaj kell, hogy legyen. De nem az. Ez a magyar kultúrához tartozó műfaj. A mulatós zene megint csak más: a cigányzene és a lakodalmas zene ötvözéséből kialakult műfaj.

– Kik játszanak a zenekarban?

– Tizenöt nagyon jó barátom alkotja a zenekart, egytől egyig elismert, Magyar Arany Érdemkereszttel és Liszt-díjjal kitüntetett muzsikusok, akik a New York-i Carnegie Halltól a milánói Scaláig a világ legnagyobb színpadain zenéltek. Az egyik prímásom a nagyszerű ifj. Kállai Kiss Ernő, akinek az édesapja a Kossuth- és Liszt-díjas Kállai Kiss Ernő az ország legjobb klarinétosa volt ebben a műfajban. De kiemelhetném az idén Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Sárközi Lajost vagy Vadász Károly cimbalmost, aki a legfiatalabb Liszt-díjasok között szerepel. És sorolhatnám a többieket is, hiszen egytől egyig kiváló zenészekről van szó.

Fotó: Kurucz Árpád

– Hol láthatjuk legközelebb a zenekart?

– Jelenleg is zajlik az egyeztetés a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, amely intézmény pártfogásába vesz minket. A bemutatkozó koncertünk is több mint valószínű, hogy a Zeneakadémián lesz látható, erről még folyik az egyeztetés. Több kisebb fellépésünk lesz, és volt is már – legutóbb az idősek világnapján játszhattunk egy idősek otthonában. Nagy örömmel fogadtak minket, jó volt látni, hogy azok az emberek, akik koruknál fogva már korlátozottabban mozognak, felálltak és megpróbáltak táncolni. Ez a legnagyobb kitüntetés, remélem, hogy a jövőben még sok boldog pillanatot fogunk szerezni a közönségnek.