– Fontos mérföldkő önnek a József Attila-díj?
– Igen, hiszen a irodalomszakma rangos elismerése, és a szellemi elismerésen kívül olyan előnyökkel jár, amely egy művésznek hasznos. Ezenkívül afféle minőségi védjegy, amit a kitüntetettek jogosan használnak.
– Melyik volt az az olvasói vagy szerkesztői visszajelzés, amely felért egy József Attila-díjjal, ami megnyugtatóan, ugyanakkor inspirálóan hatott?
– A pornográfiáról szóló regényem kapcsán egy olvasó beszámolt nekem az elhatározásáról, hogy felszámolja a pornófüggőségét. Azt nem mondom, hogy megnyugtatott, de inspirált, hogy ilyen közvetlen hatása is van a művemnek.
– Miért tartja céljának, hogy a Béla és Ani könyvsorozatban a prózái nyelvét a hétköznapi beszédhez, élőbeszédhez közelebb hozza? Szeretné könnyebben fogyaszthatóvá tenni az írásait?
– Az irodalom soha nem könnyen fogyasztható, ugyanakkor örülök neki, ha van egy könnyen megközelíthető, belépő rétege. Az élőbeszéd-szerűség ilyenként hathat. Írhatnám a humort is, de tudom, hogy a könyveimre nem a könnyen befogadható humor a jellemző. Egyébként azt nem tartom szerencsésnek, ha egy szerző azon erőlködik, hogy az írásai mindenkihez szóljanak. Egyszerűen nem lehet mindenkihez szólni a művészet összetett nyelvén, és az épp azért olyan összetett, hogy sokféle alkotás szülessen és sokféle ember megtalálja azt, ami éppen segíti őt az adott életszakaszán. Ugyanakkor úgy gondolom, létezik minőségi szint, melyet érdemes elérni, és számomra fontos az is, hogy értéket közvetítsenek az írásaim. Persze nem szájbarágósan. Lehet, hogy egy mű éppen úgy tud értéket közvetíteni, hogy rámutat az értékek pusztulására, elemzi a jelenségek változékonyságát.
– Úgy tartja, hogy a történetmesélés az ember természetes igénye, azonban többnyire igazán jól csak az írók tudnak mesélni. Azért fontos az olvasás, hogy saját történeteink irodalmi másaival találkozhassunk?
– Ne sajátítsuk ki az igazán jó mesélés képességét az íróknak. Sok embert ismerek, aki lenyűgözően tud mesélni. Ezzel szemben én élőszóban pocsék történetmondó vagyok, írott formában tudok kibontakozni, sőt leginkább a sorok közötti üres térben. Olyan, csöndben kibontakozó jelentéseket írok körbe, melyek láthatatlanok maradnának, ha nem lenne körülöttük a történet, amit formálok és ami vissza is hat rám.
– Min dolgozik most?
– Egy drámaötletemet szeretném kidolgozni, mely két férfi kutya-macska barátságáról szól. Emellett úgy gondolom, hogy az író legfontosabb műve a saját élete, ahogy igaz ez minden emberre: az embernek érdemes élni azzal a lehetőséggel, hogy megalkossa azt az életet, melyben derűsen helyet tud foglalni.
Borítókép: József Attila-díjas kollégánk, Szilágyi-Nagy Ildikó (Forrás: Szilágyi-Nagy Ildikó archívuma)
