időjárás 20°C Róbert 2023. június 7.
logo
Kulturális programok és túrák az Eger-víz napok programsorozaton

Patakművészeti őrség alakult a Balaton-felvidéken

Bényei Adrienn
2023.03.23. 19:00 2023.03.24. 19:47
Patakművészeti őrség alakult a Balaton-felvidéken

A víz világnapján, a felújított nagyvázsonyi Kinizsi-várban tartottak sajtótájékoztatót a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programban megvalósuló „Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján” című projekt szervezői. A vizes élőhelyek, a források megőrzése érdekében fogott össze a 13 patak melletti település önkormányzata az iskolákkal és civil szervezetekkel. Az áprilisban induló és októberig tartó Eger-víz napok elnevezésű programban 26 helyszínen 30 kulturális eseményt és 11 túrát tartanak.

Márta István zeneszerző, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet elnöke, az Eger-víz projektvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Balaton-felvidék és a Déli-Bakony egyik csodálatos természeti értéke a Balatont tápláló, mintegy 32 kilométer hosszú Eger-víz patak, amelynek vízhozama ijesztő mértékben csökken. Emiatt jött létre a térségi összefogás, a patak melletti tizenhárom település, Nagyvázsony, Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Diszel-Tapolca, Gyulakeszi, Nemesgulács, Badacsonytördemic és Szigliget önkormányzatai, iskolái és a régióban lévő több civil szervezet részvételével. 

Márta István a patakművészeti őrség létrejöttéről is beszélt. Fotó: Havran Zoltán

Tizenhárom Eger-víz napot terveznek a patak vonalán

Prezentációjában hangsúlyozta, hogy a patak melletti 13 település mentén vezetett régen az egyik római hadiút; várak, monostorok, tanúhegyek és 39 egykori vízimalom is része volt a történelemnek. Márta István kiemelte, hogy a patakművészeti őrség a kultúra, a művészet és az edukáció segítségével egy figyelemfelkeltő projekt. Tizenhárom Eger- víz napot terveznek idén, amelyek áprilisban kezdődnek Nagyvázsonyban, folytatódnak a patak menti településeken és  ősszel érkeznek meg Szigligetre. Minden program összefügg a vízzel, például a Duna Szimfonikus Zenekar Smetana Moldvájával, Händel Vízizenéjével lép színpadra három helyen, de jön Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka népdalénekes és zenekara és Gryllus Vilmos többek között. A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD – Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa, aki a sajtótájékoztatón ismertette programjukat. Elmondta, hogy tájművészeti kiállítás valósul meg áprilisban a patakmeder összekötő túraútvonala mentén, Nagyvázsonytól Monostorapátiig. A tájművészeti projekt hívószava „a híd”, amely a kapcsolódásokról, az összekötő utakról szól. Megvalósulási formája egyfajta művésztelep jellegű műhelymunka, amelynek során a patak menti malomhidak környéke megállóponttá, „a híd” inspirálta alkotások alkalmi kiállítóhelyévé válik. A megnyitót április 29-én tartják, amikor 11 kortárs alkotóművész mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását. A kiállítás ezek után szabadon lesz látogatható bárki számára.

 

Az „Eger-víz jövőjéért” címmel szemléletformálási projektek is születnek; elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe, és lesznek jövőkép, vízmegtartási- és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A program a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Pannon Egyetem, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balatoni Limnológiai Intézet, a WWF Magyarország, a Capa Központ, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület és az NKA segítségével valósul meg. 

Borítókép: A projekt sajtótájékoztatóját a nagyvázsonyi Kinizsi-várban tartották. (Fotó: Havran Zoltán)


 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.