A számok azonban tisztességesek, egy negyven éve működő bandától igazságtalan lenne elvárni, hogy ennyi idősen alkossák meg a főművüket, azonban mindegyik tétel magabiztosan karcol, egyen-egyen – mint a Lux Æterna vagy a Screaming Suicide esetében – pedig egyből érezni a potenciális slágert. És a mozi hangfalain természetesen jóval pengébben szólaltak meg, mint ha az utcán csatangolva fülhallgatóról vagy laptopról hallgatnánk.
A Pólus Center termében egyébként nem fiatal rockerek gyűltek össze, inkább elhivatott negyvenes zenerajongók, akik nem szisszentettek söröket, nem akarták letépni a karfát, hanem figyelmesen, pattogatott kukoricát majszolva ülték végig a vetítést, épp úgy, mintha csak egy mélylélektani dráma peregne a vásznon.
