A művészet szó pedig nem túlzás az esetükben, egy tökéletesen megkoreografált, már-már színházi performanszot láthattunk, az énekes egyetlen szóval üdvözölte csupán Budapestet, egyébként nem kommunikált a közönséggel – nem flegmaságból, egyszerűen csupán nem akarta megakasztani egy másodperce sem azt a depresszív, fortyogó hangulatot, amely leginkább azt a benyomást keltette, mintha a Korn legsúlyosabb dalait beszteroidoznák.
Ezt követően – ha nem is zenei értelemben –, de kifejezetten könnyednek hatott az Alpha Wolf koncertje. Az együttest Ausztrália egyik leggyorsabban feltörekvő bandájaként tartják számon, a kontinens egyébként is élen jár a kemény gitárzenei téren. Nem kell visszamennünk az AC/DC-ig, hogy ezt lássuk, olyan sztárbandák származnak innen, mint a Northlane, a Polaris, a The Amity Affliction, az I Killed The Prom Queen vagy a teljes metalcore-színtér egyik legsikeresebb formációja, a Parkway Drive. Azt jelenleg még nem lehet megítélni, hogy vajon az Alpha Wolf is hasonló karriert fut-e majd be, a lelkesedésükön azonban nem fog múlni: Lochie Keogh énekes örökmozgóként futkosott a színpadon azokat is mozgásra bírva, akik nem ismerik a dalaikat, nem kisebb vehemenciával játszotta végig a koncertet Sabian Lynch gitáros sem, aki sokakban rossz emlékeket ébreszthetett, mert fekete szájmaszkban lépett fel, de ez az imázselem már a járvány előtt is a banda sajátja volt. Kétség kívül egy vérprofi bandáról van szó, azonban a dalaikból hiányzik az a különleges karakter, amelynek hatására igazán kiemelkednének a kismillió metalcore-banda közül, habár a színpadi jelenlétük mindezért kárpótol.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!