A várva várt lovas számot a Barys Lovasakrobata Csoport (Kazahsztán) adja az előadás végén. Hét művész mutatja be, hogy a lólengés lóháton is kivitelezhető.
Kínai rúdon láthatjuk Kassai Benjamint és Buti Gordont, akik egymásra licitálva tagadják meg a gravitáció törvényeit a manézshoz képest függőlegesen elhelyezkedő eszközön.
A Zsonglőr-virtuózokat (Kazahsztán) egy buzogányszámmal láthatjuk: földön és levegőben is összedobnak. A Duo Korotin (Kazahsztán) páros emelőszámában pedig a megszokott, statikus emelések és pózok mellé dinamizmus is társul, amikor az artisták egy hátra szaltó után kísérlik meg az összekapaszkodást.
Az igazán kiváló fellépőknek ugyanakkor nem kedvez az előadás szerkezete. Meghökkentően aránytalan, hogy az első részben csupán három, míg a másodikban öt artista számot láthatunk.
Ezt az érzetet csak tovább mélyíti Maka Gyula felvezetője, amely szinte súlytalanná teszi Kassai Benjamin és Buti Gordon fellépését. A mesélő általánosságban véve kevéssé szervesül ebben a színpadi megvalósításban, mivel az „álmodozó gyerekek” témája önmagában képes vezetni a befogadó figyelmét. Jelenlétük nem csak a színpadépítéshez szükséges idő miatt lehetne fontos, mivel önálló artista etűdjeik konkrétan is párba állítható lenne a profi artistákéval, ha nem egy önálló zárt számot kapnának az első felvonás végén.
A nyitány megkapó díszletét követően kevés kapcsolódási pont marad a sztyeppék népeivel, kultúrájával. A meghívott művészek vagy beleillenek ebbe a miliőbe, vagy profi, ám a szokott módon popos produkciójukkal kilógnak a keleti nomád ideálképből. A mesélő narrációja is inkább utazásra hív, s bizonyítja, hogy lehet nagyot álmodni, semmint közelebb hozná a sztyeppe világát.
Mindezeket egybevéve kitűnő érzékkel összeválogatott műsort, ám felemás atmoszférát kapunk,
amelynek jó kiegészítése lehet a cirkusz előtt megtekinthető, a nomád népekről szóló kiállítás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!