Első verseskötetét, melynek címe A törődés eredete, 2019-ben az Előretolt Helyőrség Íróakadémia adta ki. Második kötete, az Egy a semmiből 2021-ben a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg, ahogyan legújabb, A tárgyak talentuma című is. A könyv ajánlójában ezt olvashatjuk: „Bagi Iván (1976-ban született humorista, író, költő) tizenegyedik kötetének világa megrázóan fájdalmas, nem sok okot lát a reményre. A múltbeli erőhöz, életbőséghez, szépséghez és egészséghez, a világ felfalásának egykori, pogány mámorához képest mindent értékcsökkentnek lát, és melankóliáját, félelmeit, borongós kiábrándultságát osztja meg az olvasóval - de akkora meggyőzőerővel, hogy előbb-utóbb gyanakodni kezdünk, nem csak játszik-e velünk, és eltöprengünk: mi lehet az oka, hogy "mindenen túl" ennyi energiát szán a meggyőzésünkre; annak levezetésére, hogy csakugyan minden hiába. Időről időre egyfajta gyógyító szerepében mutatja be magát, amely különleges sámáni erőre, hatalomra utal, és saját felelősségéről, másokért tett erőfeszítéseiről beszél. Olyan tapasztalatokról, amelyek igazolták, hogy speciális mágiája meglehetősen hatékony. Mi pedig egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy észrevétlenül a drukkerei lettünk. Hogy azt kívánjuk, igenis legyen képes megváltoztatni a múltat.”
Bagi Iván lírájának egyedisége
A könyvbemutatón Bagi Iván több költeményét is felolvasta. A versek mélysége, olykor súlyos mondanivalója elgondolkodtatta a közönséget.
– Azt vettem észre a parodisták körében is, ha az ember valamit hivatásszerűen végez, immunissá válik a saját műfajára. Így a paródiák sem lesznek olyan meggyőzőek. Abban a pillanatban, ha azt nem szívből, szenvedélyből csinálja, lélektelen profizmussá válik. Szerintem nem lettem profi a költészetben, de ezzel a műfajjal ki tudom pihenni a másik műfajt. Amíg az ember gyermeki rácsodálkozással, áradással és kellő alázattal tud a versíráshoz látni, addig érdemes – mondta Bagi Iván. Beszélgetőpartnere, B. Orbán Emese így fogalmazott Bagi Iván költészetével kapcsolatban: – Talán egyikünk sem volna képes arra a mély és őszinte kitárulkozásra amit te véghezviszel, ahogy éles szikével, sebészi pontossággal felmetszed, szétfejted és elénk tárod az élet alapkérdéseit. Ebben rejlik lírád egyedisége – mondta a szerkesztő. – Mennyi ebben a kegyetlenség és perverzió nélküli élveboncolásban a tudatosság és mennyire ösztönösen alakult ez így? Mi a legfontosabb szempont nálad az írásnál? – tette fel a kérdést a költőnek.
– Azon kívül, hogy az ember megpróbál minél őszintébben írni, óhatatlanul is kialakul egy karakter, amit magára húz a szerző. Egy szerepet játszik az ember, ahogy Déri János műsorvezető fogalmazott egykor: „Minden szerepem én vagyok, de szerepek nélkül nem létezem.” Ez, úgy érzem, rám is igaz – foglalta össze Bagi Iván. B. Orbán Emese rámutatott, hogy verseiben a nagyváros többnyire nyomasztó és ellenséges, de gyakran megjelenik a természet is, hol enyhet és rejteket nyújtva, hol szintén ellenségesen, mintegy növelve a szenvedő kínjait. Mint mondta, visszatérő motívum költészetében a magányos vagy űzött vad. – A valóságban is ennyire ambivalens a viszonyod a természettel?– kérdezte a költőt. – Ami a nagyvárost illeti, élhetetlen számomra, hiszen ezerszer kinőtte magát. Van bennem is egy „kafkai” szorongás. A természet mindig érdekelt, bár úgy érzem, kevésbé tudok érzékletesen írni róla – mondta elgondolkodva.
Három kötet, mintegy másfél száz vers
B. Orbán Emese megemlítette, hogy verseinek visszatérő témája a magány, a szeretethiány, illetve a szeretet iránti vágyakozás. – A harmadik kötet verseire rányomja bélyegét a pandémia időszaka és a lassan másfél éve dúló orosz–ukrán háború. Mintha elveszett volna a remény, hogy akár a te egyéni sorsod, akár az emberiségé a vágyott irányba fordul. Viszont emberszereteted, a minden – körülmények közötti megbocsátás képessége, a második kötet verseihez hasonlóan, töretlen. Hogy lehet ez, hogy miközben őszintén és kíméletlenül kipellengérezel vétkeinkért, mégis értünk, az egész esendő emberiségért imádkozol? – kérdezte. – Bűntudatom volt a Coviddal kapcsolatban. Sokan meghaltak, ami nagyon szomorú. Viszont olyan furcsa volt látni, hogy üresek voltak az utcák, érezni lehetett, milyen tiszta a levegő. Az első pár hétben az utcára se mertem kimenni, aztán mégis kimerészkedtem. Minden szörnyűsége ellenére a karanténmagány egy nagyszerű időszak volt számomra, sokat adott. Ennél a verseskötetnél a háború felülírta az eredeti terveimet. Ennek a lenyomata érződik a versciklusokban.
– Három kötet, mintegy másfél száz vers. Bevallom, úgy gondoltam, hogy már mindent leírtál, ami önismétlés nélkül az általad művelt formában leírható. Viszont pár napja átküldtél egy újabb, meglepően jó verset. Lesz negyedik Bagi Iván-verseskötet vagy most már ismét „az elhanyagolt” próza következik? – kérdezte végül a szerkesztő. – Jó lenne prózát is írni, de talán vannak még versek. Ki fog derülni, mindig kiderül. Ha már ugyanazok a klisék jönnek elő, akkor tudom, hogy más műfajban kell írnom – mondta Bagi Iván.
A könyvbemutató a költő Mikor Isten bronzszínű bárányfelhői megtorpantak című versének felolvasásával zárult.
Borítókép: Bagi Iván dedikálja a verseskötetét (Fotó: Szentmártoni Anna)
