Temérdek partra vetett halat látunk az előadáson, mozgásuk olyan, mint egy reménytelen rángatózás, elkeseredett lázadás a lét kegyetlen szabályai ellen, a világegyetem közönyös csendje ellen. A parton fickándozó halak képe az emberi küzdelmet idézi emlékezetünkben. Azt az időszakot, amikor a férfiak nem törődtek bele a sorsukba, hanem kezükbe akarták venni az életünk irányítását. Persze mindez a lét abszurditását is idézi, másrészt viszont a víz az élet maga. A hal, amelyik nem úszhat, amelyik nem jut hozzá az életet adó vízhez, elveszti méltóságát. Görcsös küzdelemmé válik minden pillanata. Ahogy a férfi ösztönlényét is látjuk vonaglani a földön, akárcsak a halakat. Ám az ösztönlény vonaglása addig tart csak, amíg nem figyel rá az ember. Ahogy megfelelő mennyiségű figyelmet kap, azonnal megszelídül.
Az előadás felfogható a férfivá érés folyamatának is, amelyben az ösztöneit kell megfelelő kordába terelnie egy férfinak, hogy aztán stílusos eleganciát tudjon mutatni a világnak és önmaga előtt is. Dimitris Papaioannou színháza a magányos férfi kálváriáját mutatja, és nagyon érdekes, hogy nő nélkül mennyire nem tud magával semmit sem kezdeni az erősebbik nem. Mivel a nő ad célt egy férfi életének, és itt semmilyen nyoma nincsen semmilyen nőnek, úgy tűnik, hogy ez a darab a férfi céltalan vergődését mutatja, aki úgy él lelki és testi magányában, hogy bár folyamatosan célt keres az életének, de képtelen megtalálni azt. Cél nélkül viszont olyan az ember, mint a partra vetett hal.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Jelenet a színdarabból (Fotó: MITEM)
