A színházi olimpián látható Moszkva című előadás Csehov világát ötvözi a kortárs mexikói valósággal. Felvetődik a kérdés: hogyan kapcsolódik össze ez a két, időben és térben is távoli világ? Aurora Cano az elmúlt években leginkább a parafrázis eszközével szeret dolgozni: a klasszikus műveket és azok problémafelvetéseit adaptálja a mai lét valóságába. Ez saját bevallása szerint nem egyedi megközelítés, szinte minden színházcsináló munkájában ezt láthatja a közönség. – Nem gondolhatjuk és nem várhatjuk el, hogy Szophoklész vagy Euripidész műveit úgy állítsuk színpadra, ahogyan az évezredekkel ezelőtt történt. Úgy látom, hogy nemzetközileg is, de Mexikóban mindenképpen népszerű a társadalmi kérdések kibontása a színház eszközeivel – fejtette ki gondolatait az igazgatónő.
Művészetében arra is választ keres, hogyan reagálhat az erőszakra, a genderkérdésre, valamint az őt és társulatát érintő helyi politikai problémákra. Az ilyen konkrét nehézségek mellett hogyan lehetséges olyan egyetemes fogalmakat feldolgozni, mint a szerelem? Okfejtéséből kiderül, a klasszikus művekben olyan mélyreható megfejtéseket találhatunk, amelyek ma is érvényesek. Munkája során arra jött rá, hogy az ember mint olyan aligha változott az évszázadok során. Gyarló, fűti a hatalomvágy, de reménykedik és éhes a szeretetre. Inkább azok a morális keretek változtak, amelyekben ezek az univerzális vágyak elhelyezkednek.
Pontosan ezért szükséges újraírni a klasszikus műveket, hogy érthetővé tegyük ezt a csodás kimunkáltságot, és közelebb hozzuk a klasszikusokat a mai emberhez. Ezért nem értek egyet azzal a koncepcióval, hogy valamit csak azért ne mutassunk be, mert olyan társadalmi, politikai, rasszokkal kapcsolatos vagy éppen genderálláspontot képvisel, amiről manapság egyesek szerint nem szabad beszélni. Az évek során azt kutattam, mi az örök érvényű és mi az, ami módosítható a nagy irodalmi alkotásokban. A színház társadalmi művészet, mindig is az volt. A színházon keresztül eljuthatunk sokféle emberhez az írástudatlantól kezdve a legjómódúbbakig: ez volt a szerepe évszázadokkal ezelőtt is, ahogyan most is. Össze kell hangoljuk a külső témákat a belső, intim vívódásokkal
– fogalmazta meg álláspontját Aurora Cano.
Május 6-án és 7-én a mexikói előadások pontosan ezeket a problémákat fogják kifejteni. Képet kaphatunk arról, hogyan bontakozik ki az egyén és társadalom, régi és modern viszonya. A Moszkva című előadásban egyszerre látunk három mexikói színésznőt, akik azon gondolkodnak, hogyan kellene színpadra állítani Csehov Három nővérét. Megjelenik tehát egy XXI. századi sík, ahol a három színésznő szembesül azokkal a kihívásokkal, amelyek a művészetben elhelyezkedő nőket érik, és láthatunk egy XX. századi síkot is, ahol a csehovi világ bontakozik ki – derül ki a szerző-rendezővel folytatott beszélgetésből. A mai világ színeiben, hangzásában kihívó, merész és gyors, ahogyan a körülöttünk lévő világ is az. Ezzel szemben Olga, Mása és Irina világa csendes, nyugodt, visszafogott. Ez utóbbiban az intimitást próbálták megvalósítani például úgy, hogy a szereplők szinte suttognak.
– Két teljesen más világ próbál kapcsolódni, s ennek segítségével választ keresünk arra a kérdésre, hogyan lehet egy időben és fizikailag is távol lévő szerzőt, Csehovot és művét, annak esszenciáját megközelíteni. A múlt századbeli orosz kultúra nagyon sokban különbözik a mai mexikói kultúrától, ami erősen globalizált. A saját népi kultúránkat több száz éves elnyomás próbálta háttérbe szorítani. Három XXI. századi mexikói színésznő próbálja értelmezni három XX. századi vidéki orosz nő életét. Felvetődik az a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e, kell-e olyan szerzőhöz és műhöz fordulniuk, aki és ami nem mexikói. Inkább saját kultúrájukhoz kellene ragaszkodniuk, vagy érvényes út lehet egy másik kultúra értelmezése is? A fő kérdés tehát az, hogy mi a művészet feladata és az mennyire lehet egyetemes – mesélt a rendezés kihívásairól Aurora Cano.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
