Ki ez a Varjú Karcsi? Egy olyan jómadár, aki ugyanúgy iskolába jár, mint azok a gyerekek, akik elé kiáll beszélni. Egy olyan karakter, akinek nemcsak az iskolai követelmények és a beilleszkedés stresszes, hanem az otthoni légkör is, ahol a szülők ugyan jót akarnak, de ezt nem mindig tudják kifejezni. Olyasvalaki, aki mer kérdezni a gyerekektől. Habár szinte minden színházi nevelési előadásnak az a mozgatórugója, hogy az eljátszott jeleneteket interaktív részek követik, ahol a játszók és a nézők – az iskolások – megvitatják a helyzetet és megoldásokat keresnek, a Varjú Karcsi mégis különleges. Nem szorul rá ugyanis, hogy valamely klasszikusba szuszakolja a korcsoporthoz való közelítést, ahogy arra sem, hogy egy mai problémához fabrikáljon szövegkönyvet. A Váróterem Projekt csapata jó érzékkel nyúlt az alapanyaghoz, Bertóti Johanna szövegéhez, amely eredetileg vásári bábjátéknak készült, s amit a társulat dolgozott át színházi nevelési produkcióvá. A társulat a Vendégváró Fesztivál Pluszon több produkcióval is bemutatkozott Budapesten. A Bánk bán? Jelen! és az Alkésztisz című előadásokról munkatársaink is írtak.
A színházi nevelési előadás szerkezete
A színészek által előadott és az interaktív jelenetek váltakoznak Visky Andrej rendezésében, ami nagyjából öt részre osztja az egész előadást. Az első színházi rész előtt a Varjú Karcsit játszó Rácz Endre oldja a feszült várakozástól terhes osztálytermi levegőt. Mindig furcsa élmény az, ha idegenek vannak a jól ismert teremben, s az, ha a szokásos szerepek felborulnak. A rövid kérdezz-felelek azonnal rögtön bevonja a tanulókat, akik így lelkesen várják az események alakulását. A történet expozícióját a jól megszokott frontális módon prezentálja a társulat: kiáll a tábla elé, így megalkotva a színpad és a nézőtér hagyományos kettősét. Így zajlik az előadás egészen a problémafelvetésig. Az ezt követő interaktív rész viszont felbontja a korábban kialakított tereket annak érdekében, hogy kisebb csoportokban a játszók és a gyerekek meg tudják vitatni az eddig látottakat és megoldásokat javasolhassanak a probléma feloldására. A következő egység egyfajta késleltetés, amely során a játszók a Varjú Karcsi-sztorin belül elhelyezkedő jelenetet mutatnak meg, Karcsi és barátja rövid, képzeletbeli utazását. Ez egyrészt azért hasznos, mert a figyelem és a nézői fegyelem tudatosan megbontott egységét újra a frontális játék felé fordítják, másrészt teret engednek a tanulóknak ahhoz, hogy javaslataik közvetlenül érvényesüljenek a történetfolyamban. Itt mindent lehet, minél elrugaszkodottabb egy ötlet, annál jobb. Ezt követően újabb színházi jelenetek következnek, amelyek során a probléma kiteljesedik, majd megoldódik. Talán egyetlen restanciája az előadásnak, hogy nem szán külön egységet arra, hogy kiértékelést kérjen a gyerekektől. Nem derül ki, hogy a tanulók hogyan állnak a lezáráshoz: egyetértenek vele vagy sem, ők mit csinálnának máshogyan a főszereplőhöz képest.
A cselekmény
A Varjú Karcsi egy olyan dolmányos varjúról szól, akit egy tipikus zeneiskolába (hangszeren kell játszani, vagy szépen énekelni) íratnak a szülei, mivel a madárvilágban az éneklés az egyik legjövedelmezőbb hivatás. Azt viszont nem tudják, hogy Karcsinak egyáltalán nincs jó hangja – csak károgni tud –, ugyanakkor van tehetsége a rappeléshez. Első iskolai napján találkozik kiközösítéssel, nyilvános megalázással, igazságtalan büntetéssel. A megannyi irreális elvárás nemcsak az iskolában, hanem otthoni környezetében is jelen van. Anyja túlzottan gondoskodó, ám nehezen hallgatja meg, míg apja hirtelen haragú, képtelen kifejezni a szeretetét. A sok megpróbáltatás mellett szerez egy barátot Seregély Sanyi személyében, aki egyúttal cinkosa is: habár csalás árán, de megpróbál Karcsinak segíteni a beilleszkedésben. A varjú károgását playback énekléssel próbálják leplezni az iskolai ünnepségen, de lebuknak. Sanyi az iskolában maradhat, mert tehetséges, Karcsit viszont kicsapják – ezáltal rákényszerül arra, hogy elmondja az igazat szüleinek. Szerencséjére a szülők jól reagálnak, értékelik raptehetségét, és átíratják egy olyan iskolába, ahol kibontakozhat. Összességében egy modern madárköntösbe bújtatott tanmesét kapunk, ahol az igazmondó, őszinte szereplő a végén jól jár. Kérdés marad azonban, hogy milyen érintkezései vannak a történetnek a valósággal. Hogyan érzékelik a gyerekek: tényleg így működik a világ?
