Mintha csak egy régi jó baráttal beülnénk egy italra, és hallgatnánk, ahogyan magyaráz arról, mi minden történt vele az elmúlt hónapokban, olyan érzés hallgatni Berta Zsolt és a Szomjas Szűz koncertjét. A dalokban bírálja a politikát, rádióbarát dalokat, amelyek mindig olyan derűsek és kockázatmentesek, mint egy kereskedelmi tévé reggeli műsora, amely szándékosan úgy van van kalibrálva, hogy nyugodtan elmosogathatjuk közben az örökölt jénai tálat is, nem fenyeget az a veszély, hogy leejtjük és összetörjük egy felkavaró pillanat hatására. Szóba kerül a feleség, a gyerek, a kocsi, a valóságshow-k, a halott kutya, amely a mennybe megy, de mi nem követhetjük oda, mert ránk a pokol vár.
Van egyfajta lázadás a számokban, de nem olyan punkos düh, hogy rögtön felborítanánk a székeket, inkább csak egy nyomatékosan az asztalra csapott korsó hatását keltik a bárpultnál. Egy irodista családfő panaszait hallhatjuk – egy nem irodista előadásában –, aki megcsömörlött a béklyóktól és a megfelelési kényszertől, emiatt pedig visszasírja a fiatalságát, amikor még szabad volt.
Jól érzékelhető, hogy egy író áll a színpadon, már csak a szövegekből is, amelyeket kilencven százalékban maga szerzett, de Ady Endrének is megzenésítette két versét, A magyar messiásokat és a Sírni, sírnit.
Berta Zsolt az édesapja – aki még a beatgeneráció tagja volt – lemezgyűjteményének és Göczey Zsuzsa rádióműsorának köszönhetően szerette meg a blueszenét, és mint a koncert után elmondja, a műfajnak számára éppen az a lényege, mint a népzenének: az átlagos kisember problémái és fájdalmai jelennek meg benne, és az azokból való kitörés.
Letesszük a kapát, bemegyünk a pajtába, vagy kiülünk a sínekhez és szórakoztatjuk magunkat azon az olcsó módon, ami még megmaradt. Erről szól az egész
– fogalmazza meg, majd hozzáteszi: a blues kialakulása igencsak komoly véráldozatokat követelt. Lényegében az európai és az afrikai folk találkozott Amerikában, de az ír és a balkáni elemek is megjelennek benne, nem beszélhetünk vegytiszta fekete zenéről, hiszen az európai népzene pentatonjainak átvételével született egy új műfaj.
De ahhoz a fejlődéshez, amely végül a jazzhez, majd a rockzenéhez vezetett, sok millió embernek kellett szenvednie, akik rabszolgaként, pokoli körülmények között éltek az Újvilágban évszázadokon át. Bármilyen szomorú, de lényegében ennek az áldozatnak az eredménye a modern könnyűzene.
Annak ellenére, hogy Berta Zsolt számára milyen fontos a blues, nem járt és nem is különösebben vágyakozik New Orleansba vagy a műfaj más szülővárosába, mindig az izgatta igazán, hogyan lehet a stílust magyar nyelvre átültetni. Akár a regényeiben, a dalaiban is egyfajta alulnézeti perspektívából tekint a világra, nem akarja eljátszani, hogy az alsóbb néposztályba tartozik, de megvan az érzékenysége ahhoz, hogy azonosuljon velük.
