Élő közvetítés
Albánia
ÉLŐ
Spanyolország
Horvátország
ÉLŐ
Olaszország

A kamera átmossa az agyadat, ha nem figyelsz

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon mindenki találhat kedvére való, új filmeket: közönségsikereket, fesztiválokon már bizonyított művészfilmeket, a nagyon színvonalas román filmgyártás remekeit, magyar filmeket és a keményvonalas rajongóknak szóló műfaji filmeket is. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gazdag kínálat mellett két dokumentumfilm lesz ránk a legnagyobb hatással, de sok más mellett például erre is jó egy fesztivál: ahogy két egymásra vágott kép is létrehozhat egy harmadik jelentést (mint a pionír szovjet filmrendezők montázsaiban), úgy két dokumentumfilm egymás után megnézve is kiadhat többet a részei összegénél.

Csiger Ádám
2023. 06. 14. 10:30
A kamera átmossa az agyadat, ha nem figyelsz
A kamera átmossa az agyadat, ha nem figyelsz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik dokumentumfilm az And The King Said What A Fantastic Machine, a másik pedig a Theatre of Thought. Kezdjük az elsővel, hiszen azt láttuk korábban: Axel Danielson és Maximilien Van Aertryck rendezése a fényképezőgép, illetve a kamera feltalálásától napjainkig követi nyomon a „fantasztikus gép” történetét és életünkre gyakorolt hatását. A cím onnan jön, hogy VII. Eduárd brit király, amikor meglátta a mozgókép egyik ősatyjának, Georges Méliès-nek a koronázást rekonstruáló 1902-es filmjét, ezt találta mondani az anekdota szerint: micsoda fantasztikus gépezet a kamera, olyan eseményeit is felvette a koronázásnak, amelyek meg sem történtek.

A kamera átmossa az agyadat, ha nem figyelsz
Jelenetkép az And the King Said, What a Fantastic Machine című filmből (Forrás: YouTube)

 

Dokumentumfilm arról, hogy a kamera egy atombomba

Aztán persze gyorsan kiderül, hogy a dokumentumfilm címe ironikus: az alkotók nem a mozgókép csodájára fókuszálnak, inkább fegyverként, kétélű fegyverként mutatják azt be. Jogos kritika lehetne, hogy miért nem mutatják be a szépet is, de hát azt már mindenki látta, nézzük minden nap a moziban, a tévében és főleg az interneten. Már a mozgókép hajnaláról is inkább Méliès-re és az ő filmtrükkjeire fókuszálnak, nem pedig a dokumentaristákra. Az alkotók tehát azt mutatják be, hogyan és miért hamisítja a valóságot az ember a kamerával.

A kártékony manipuláció egyik korai példájaként bemutatják Leni Riefenstahl híresen hatásos náci propagandafilmjeit, szembeállítva Sidney Bernstein módszerével, aki úgy próbálta – hosszú felvételekkel, vágás nélkül – felvenni a haláltáborok borzalmait, hogy fel se merülhessen a hamisítás gyanúja. Propagandafilmek ma is készülnek, filmünk például az ISIS videóinak kulisszái mögé is elkalauzol, egy kvázi bakiparádét mutatva be a terroristák bénázásairól. A kész produktum és a „werk” ütköztetése visszatérő eleme a film első felének: a világhírű díjnyertes fotó sosem lesz már ugyanolyan hatásos, ha egy másik kép megmutatja magát a fotóst is vagy például a Haitin történt földrengésben meghalt kislány holtteste körül dögkeselyűként köröző fotóriportereket.

A film aztán a második felében rátér a mozgóképes manipuláció egy ISIS-videónál jóval alattomosabb és hatékonyabb formáinak bemutatására, végigkövetve, hogyan lett a televízió az amerikai fogyasztói társadalom fő reklámfelülete. A kereskedelmi televíziózásban végső soron mindennek az a célja, hogy minél több Coca-Cola fogyjon, ennek megfelelően találják ki az eszképista műsorokat is. A film bemutatja, hogy az amerikai szórakoztatóipar a tudományt is bevetette, hogy rájöjjenek, milyen programokkal lehet függővé tenni a nézőket, és ezzel a legtöbb Coca-Colát eladni. Maguk a felmérések talán nem érnek sokat, de nincs is rájuk szükség, hiszen – ezt csak mi tesszük hozzá – azóta a film- és televíziós drámaírás egész szakmája specializálódott arra, hogyan lehet felkelteni és megtartani a néző figyelmét, valamint összességében kellemes élményekkel andalítani.

Aztán persze ha a televízió túltelítődik eszképista fikcióval, akkor megnyílik a piaci rés a hírek számára is, amiket szintén egyre inkább szenzációhajhász módon tálalnak, elmosva a határokat tájékoztatás és szórakoztatás között, az utóbbi javára. Egy szakértő arról beszél, hogy amikor meghívják beszélni egy tévéműsorba egy lövöldözés kapcsán, mindig kéri, hogy a híradók ne bombasztikusan tudósítsanak, villogó szirénákat ábrázolva, mert akkor már számíthatnak is a következő ámokfutásra rövid időn belül. De persze senki nem hallgat rá.

Aztán megérkezünk a mába, a közösségi média, az okostelefonok, az influenszerek és a 45 milliárd kamera világába. Ahol az ember, főleg a fiatalok a vírusvideók ellenállhatatlan ingerbombázásnak vannak kitéve, és ettől eltompulnak. A filmben egy felhőkarcolóról lelógatott, az életét kockáztató nő arról beszél, hogy hiába néz farkasszemet a halállal, nem érez semmit. Aztán megismerjük Belle Delphine influenszert, egy tinilányt, aki a közösségi médiás feltűnősködés világában az ártatlan grimaszolástól magától értetődő természetességgel jut el oda, hogy neki bizony hardcore pornózásra van szüksége ahhoz, hogy überelje az addigi teljesítményét – és így is tesz. Csak vajon mit tud majd legközelebb kitalálni? A végig vészjósló film aztán kétértelmű végkincsengésre fut ki: megnézzük a Voyager űrszonda idegen civilizációk számára összeválogatott képeit, amelyek egyfelől bemutatják végre, hogy jót és szépet is tud terjeszteni a kamera, másfelől nincs bennük háború, betegség és szegénység, tehát megint manipuláltuk a róluk mutatott képet, hazudunk még a földönkívülieknek is.

 

Werner Herzog agyunk színházáról forgatott filmet

Második filmünk a TIFF-ről a Theatre of Thought, amit a nyolcvanéves Werner Herzog rendezett, és ezzel a filmmel végképp beírta magát minden idők legfontosabb rendezői közé, hiszen kevés filmest érdekeltek olyannyira az élet nagy kérdései, hogy zseniális klasszikusok (Aguirre, Isten haragja, Nosferatu, a vámpír, Fitzcarraldo) mellett dokumentumfilmekben is foglalkozzon velük. Új road movie-jában Rafael Yuste neurobiológussal kel útra meginterjúvolni az agykutatás és a neurológia tudományának úttörőit. Mintha az a jövő, az a sci-fi érdekelné, amit már nem fog látni. Robotkar mozgatása gondolatokkal, súlyos mentális betegségek gyógyítása, a fájdalom kikapcsolása – ez már mind létezik, Herzogot pedig a lélek, Isten, a tudat megismerésétől a telepátiáig minden izgatja.

A film tehát rengeteg mindenről szól, kicsit talán túl sokról is, de néhány epizódjában tudományosan is bizonyítja azt, ami mellett a Fantastic Machine alkotói érveltek. Laboratóriumi egereken mutatják be, hogy bizonyos impulzusokkal direkt módon irányítható az agy és azon keresztül az élőlény, valamint kiderül, hogy már az egereket is jobban érdekli a virtuális valóság, mint az igazi, tehát minden élőlény eszképista. Még manipulálhatóbbak vagyunk tehát a kamera, a média és a történetmesélés trükkjei által, mint gondolnánk.

A film címe – A gondolkodás színháza – pedig arra az evidenciára utal, hogy az embert valójában a háttérben futó agyi – hol öröklött, hol a kultúránkból tanult – programok sorozata irányítja, hogy a világunkat és a személyiségünket ezen programok alapján meglepően nagy részben építjük fel mi magunk. A valóság tehát senkit nem érdekel, önérdek, egó, előítéletek, neveltetés, érzelmek mozgatnak minket, nem pedig a józan ész. És ha ezt hozzávesszük ahhoz, amit a Fantastic Machine-ben láthattunk a kamera agymosásáról, akkor bizony érdemes észnél lennünk. Ilyen a természet, ezzel nincs mit tenni, de biztosan boldogabbak és bölcsebbek leszünk, ha osztjuk kettővel (vagy többel), amit hallunk és látunk.


Borítókép: Belle Delphine (Forrás: YouTube)
 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.