Még tart a körönd szervizútja mellett az Andrássy út 83 – 85. kavicsos dísznövényekkel beültetett kertjének építése, és mint megtudtuk, a kapu nyitva áll majd a járókelők számára, hiszen hamarosan kertkávézó nyílik a megújult műemlék udvarán.
Elkészült a korábban leégett ház

A szóban forgó előkert hivatalos neve a cour d’ honneur, a körönd sajátos előkertes építési stílusa, ami a francia kastélyépítészetből vált szokásossá.
Itt válik el egyébként a sugárút előkertes, villás beépítése az Oktogon felé vezető, előkert nélküli, utcafronti beépítésű építkezési stílustól.
A Kauser József tervezte eklektikus, neoreneszánsz épület 1884-ben készült el. Mint ismert, 2014 nyarán az akkor már jó régóta felújításra váró, félig üres ház két felső szintje befektetői gondatlanságból leégett. Az égő házat rengetegen fotózták, a látvány egy kortárs festőművészt is megihletett, Barakonyi Zsombor, Tűz jöjj velem! címmel festett képet a szívbemarkoló képről.

Katasztrofális állapotok uralkodtak a tűz után
Budapest évtizedek óta legnagyobb lakóházban történt tűzesetét okozta a hibás eljárás.
Az előző beruházói csoport, ami a teljes harmadik emeletet birtokolta,
kibontotta az összes válaszfalat és tűzfalat, és a födémet is lebontotta,
ezáltal egy 2000 négyzetméteres egybefüggő tér lett belőle. – Ezzel az eredeti tetőtérben tűztér alakult ki, amelyben a 140 éves fagerendák tartják a tetőt. Gyakorlatilag nem volt, ami megállíthatta volna, így fél óra alatt elharapózott a tűz. A tűzoltásra használt rengeteg víz az alatta lévő lakásokat teljes mértékben eláztatta, az épület ezután teljesen lakhatatlanná vált.

A katasztrófa után levágták a gázt az épületről, nem voltak kémények a házon, nem lehetett olyan fűtési megoldást bevezetni, ami hosszú távon fenntartható lett volna – magyarázta a Magyar Nemzetnek Virág Gergely építésvezető, hozzátéve, hogy
az eset után hat lakás maradt lakható a házban.

– Háborús állapotok fogadtak bennünket: az oszlopfejezetek, stukkók, függőlemezek, amik a a futópárkányokon voltak, életveszélyessé váltak, le kellett verni azokat.
A társasháznak gyakorlatilag tégláig kellett lecsupaszítania a falat az életveszély elhárítására.
A belső homlokzatok a rengeteg esőtől olyan szerkezeti károkat szenvedtek, ami tovább nehezítette a munkát – részletezte az építész.