– Tudja, hogy itt a fél közönség önnek drukkolt?
– Azt tudom, hogy a barátom és a családom igen, és azt is, hogy sokan, de jó hallani, köszönöm.
– Mi volt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda történetének színészi megformálásában a legnehezebb?
– Az a rengeteg fájdalom, amit meg kellett teremtenem úgymond magamban ahhoz, hogy hiteles legyen a játékom. Nem volt könnyű, mert valahogy úgy gondoltuk ki a szereplőnket, mint aki mindezt visszafojtja. Valahogy szabadulnom kellett ezektől az érzelmektől. Érzelmileg nehéz volt, másrészt
a stresszkezelésem az első pár napban csődöt mondott, akkor elég nehéz volt megnyugtatni magam.
– Hogyan jelentkezett ez?
– Például volt egy jelenet, amiben aludnom kellett, és álmomban megékezik Erőss Zsolt (Trill Zsolt), a férjem. Nem tudtam a szemhéjamat megnyugtatni, annyira izgultam. Álomfázisban pont ezt csinálja a szem, ezért jól jött ki, de nálam ezt a kimerültség okozta.
Állandóan felkészületlennek éreztem magam, holott nagyon sokat készültem.
Meg nincs az az egy hónapos munkafolyamat, mint a színházban, hogy úgymond belakod a testét a szereplőnek. A forgatást elmélyült intellektuális felkészülés előzte meg. Utánaolvastam Hildáék meg a hegymászók történetének, motivációinak. A gyerekekkel való munka és a napi tizenkét órás felvételek is nagy kihívást jelentettek.
– Sterczer Hilda ott volt a forgatáson?
– Csak egy napon volt kint, én nem is beszélgettem vele túl sokat, inkább a rendező beszélgetett vele többet.
Nem akartam még jobban feltépni a sebeit.
– Amikor a díjat átvette, megköszönte, hogy a rendező, Csoma Sándor esélyt adott a határon túli színészeknek. A film előtt úgy érezte, hogy nincs sok esélye bekerülni az anyaországi filmes körforgásba?
– Azt mondják, hogy ha filmezni szeretnél, akkor jó, ha Budapesten vagy Bukaresten élsz. Én a kettő között élek, Kolozsváron, és így nehezebb munkát találni. Eddig egy román és egy magyar játékfilmben volt komolyabb szerepem, utóbbi a Valan – Az angyalok völgye, amiben egy mellékszerepet kaptam.
– Készül új filmre mostanában?
– Most csak a színház van, Kolozsváron dolgozom két független csapattal, és közben egyetemen tanítok.
– A Váróterem Projekttel többek között iskolákba is elmennek tantermi előadásokkal. Fontos, hogy ilyen közvetlen színészi jelenléttel is megélje a hivatását?
– Azt érzem, hogy a független társulatok – legalábbis amelyekkel én dolgozom – előadásainak tétje van. Nemcsak gyártják a darabokat egymás után, de komoly meggondolás van mögöttük.
Ami izgalmas, hogy kicsi terekben játszom, és ez jót tesz a filmszínészi gyakorlatnak.
Vagyis hogy nincs ez a nagy színpadi hanghordozás vagy gesztushasználat, ehelyett természetesebb, közeli viszony alakul ki a nézőkkel. Szerintem ez hasznos a forgatásokon való jelenlétnél.
