A kilencvenes évek gyermekeként az én szobámból sem hiányozhatott az 1959-ben bemutatott Mattel babajátékok egyike, amely a 20. század egyik vitathatatlan(ul megosztó) ikonja. Mivel órákat töltöttem Barbie világának képzeletbeli megalkotásával, így rendkívül kíváncsi voltam arra, hogy Gerwig mit álmodott vászonra. Annak ellenére számoltam vissza a napokat a július 20-i magyar premierig, hogy a tavaly nyár óta tartó, először cukinak tűnő, ám mára már a csapból is folyó „Hi Barbie! Hi Ken!” kampány az agyamra ment.
A film a 2001: Űrodüsszeia egyik jelenetének paródiájával kezdődik, amelyben a kislányok babázási szokásainak evolúcióját boncolgatja a narrátor, Helen Mirren. Innen ugrunk át Barbielandbe, ahol tökéletes lakói, a mindenféle Barbie-babák problémáktól mentes, boldog életet élnek az általuk és semmiképp nem a Kenek által uralt világban. Minden napjuk a tánc, a buli és a strand plasztikus háromszögében telik, egészen addig, míg a Margot Robbie-féle Barbiet egyszer csak a halál gondolata meg nem legyinti. Innentől indul el főszereplőnk a lejtőn, mert a tökéletes nőiséget képviselő játékszer narancsbőrös lesz, nem tud lábujjhegyen járni, és még a tetőről is leesik. Így a babázás közben szanaszét nyírt, összefilcezett, mondjuk ki, elhasznált Furcsa Barbie tanácsára elindul Los Angelesbe, hogy megkeresse azt a lányt, aki a tulajdonosa. Persze a figyelemre és elismerésre szomjazó Ken (Ryan Gosling) hívatlanul elkíséri Barbiet a kis kiruccanásra, ahol a fiú baba rájön arra, mennyire mellékes szerepet tölt be a képzelt plasztik éterben. Innentől elszabadul a pokol, ugyanis a film kedvenc szava a patriarchátus lesz, ez a fogalom mozgatja a szálakat. Itt kettészakad a játékpolcok álompárja, mivel Ken a Los Angelesben magába szívott tesztoszterontól ittasan visszamegy Barbielandbe és átveszi a hatalmat, míg Margot Barbie a matteles górék elől menekül, akik bedobozolva toloncolnák vissza zárt kis univerzumába. Persze Barbie mindeközben rálel tulajdonosára, Gloriára (America Ferrera) és a lányára, Sashára, akiknek kapcsolatába valódi rétegek nélkül kap bele a sztori. Velük indul vissza Barbie-földre a játék, hogy a feminizmus zászlaját kitűzve visszahódítsa azt.
Az első élőszereplős Barbie-film legnagyobb erőssége a kezdő pillanattól a lezárásig a jelmez és a díszlet, amelyből ha bármit kivehetnénk, máris kezdődhetne a barbizás. Megdöbbentő az a babaméretről felnagyított világ, amibe a néző csöppen, az álomháztól kezdve a mentőautón, a kellékeken, a ruhákon át a járművekig. Ebbe az univerzumba tökéletesen passzol Margot Robbie, aki szívmelengető alakításával megszerzi az alkotás második jó pontját. Tökéletes íven járja be a neki megírt utat, amely a plasztikbabánál kezdődik és az emberi életnél, érzéseknél ér véget. Ryan Gosling is mesterien meghazudtolta azokat a kritikusokat, akik például túl öregnek titulálták erre a szerepre, ugyanis a színésztől az egyik legkiemelkedőbb alakítását láthatjuk. A humoros jeleneteket a legtöbbször ő viszi szépen kidolgozott hátán, és tökéletesen hívja elő a mellőzött Ken szerepét, aki a lányos játékszerek ranglétráján csupán alulról szemlélődik.
Másfelől kellemetlen jelenség, hogy vannak karakterek, amelyek több képernyőidőt érdemeltek volna annak érdekében, hogy mélyebben belelássunk abba, mit is képviselnek ők Barbie-országban vagy akár a való életben. Kijelenthető, hogy humoros pillanatok oltárán áldozták fel a karakterfejlődést.
Greta Gerwig filmje, amelyet Noah Baumbach-kal közösen írt, nem zárkózik el attól a kritikától, amelyet a baba 1959-es bemutatása óta kapott: miszerint az csak a fogyasztói vágyakat, az abnormális testképet képviseli, illetve szexualizálja a nőket. De az alkotás ravaszul mégis azt sugallja, hogy talán ugyanazt a kettős mércét alkalmazzuk Barbie esetében, amellyel a nők világszerte szembesülnek évszázadok óta.
A film azonban gyenge próbálkozás arra, hogy ezt az ikont minden oldalról bemutassa. A feminizmus felszínének erőszakos kapargatása, egy píszí világ megépítése és a rengeteg erkölcsi közhely mellett is az alkotás csupán egy nagyon drága reklámnak tűnik, amelyet a közösségi média korszakának terveztek. A Barbie csomagolása sokkal szórakoztatóbb, mint a dobozban lévő unalmas játék. Tipikusan az egyszer nézhető kategória, amely remek ürügyet kínál arra, hogy felnőtt nők ismét szégyenérzet nélkül hordjanak Barbie-s holmikat, amely végső soron egy kiváló üzleti fogás.
