Barbie-film: a jól fizető nosztalgia rózsaszín hőhullámán érkezik a szórakoztató, ám felszínes alkotás

A vidéki búcsúk olvadozó vattacukrainál is sziruposabb és rózsaszínűbb a nyár egyik legjobban várt mozija, a Barbie, amelyet a független filmesek koronázatlan királynője, a már háromszor is Oscarra jelölt egykori színésznő, Greta Gerwig írt és rendezett. A mozi két sztárja a társproduceri szerepet is betöltő, Barbie-szépségű Margot Robbie és Kenként is kiváló Ryan Gosling. Ha nem is ez az év legkiemelkedőbb filmművészeti alkotása, látványos díszletei, kellemes zenei betétei, valamint szerethető humora miatt szórakoztató élményt ígér, és a gigantikus marketingkampánynak hála szinte garantálható, hogy a Covid-időszak utáni első nagy mozis kasszasiker lesz.

Fotó: Courtesy Warner Bros. Pictures

A kilencvenes évek gyermekeként az én szobámból sem hiányozhatott az 1959-ben bemutatott Mattel babajátékok egyike, amely a 20. század egyik vitathatatlan(ul megosztó) ikonja. Mivel órákat töltöttem Barbie világának képzeletbeli megalkotásával, így rendkívül kíváncsi voltam arra, hogy Gerwig mit álmodott vászonra. Annak ellenére számoltam vissza a napokat a július 20-i magyar premierig, hogy a tavaly nyár óta tartó, először cukinak tűnő, ám mára már a csapból is folyó „Hi Barbie! Hi Ken!” kampány az agyamra ment.

A díszlet a film legnagyobb erőssége Fotó: Courtesy Warner Bros. Pictures

A film a 2001: Űrodüsszeia egyik jelenetének paródiájával kezdődik, amelyben a kislányok babázási szokásainak evolúcióját boncolgatja a narrátor, Helen Mirren. Innen ugrunk át Barbielandbe, ahol tökéletes lakói, a mindenféle Barbie-babák problémáktól mentes, boldog életet élnek az általuk és semmiképp nem a Kenek által uralt világban. Minden napjuk a tánc, a buli és a strand plasztikus háromszögében telik, egészen addig, míg a Margot Robbie-féle Barbiet egyszer csak a halál gondolata meg nem legyinti. Innentől indul el főszereplőnk a lejtőn, mert a tökéletes nőiséget képviselő játékszer narancsbőrös lesz, nem tud lábujjhegyen járni, és még a tetőről is leesik. Így a babázás közben szanaszét nyírt, összefilcezett, mondjuk ki, elhasznált Furcsa Barbie tanácsára elindul Los Angelesbe, hogy megkeresse azt a lányt, aki a tulajdonosa. Persze a figyelemre és elismerésre szomjazó Ken (Ryan Gosling) hívatlanul elkíséri Barbiet a kis kiruccanásra, ahol a fiú baba rájön arra, mennyire mellékes szerepet tölt be a képzelt plasztik éterben. Innentől elszabadul a pokol, ugyanis a film kedvenc szava a patriarchátus lesz, ez a fogalom mozgatja a szálakat. Itt kettészakad a játékpolcok álompárja, mivel Ken a Los Angelesben magába szívott tesztoszterontól ittasan visszamegy Barbielandbe és átveszi a hatalmat, míg Margot Barbie a matteles górék elől menekül, akik bedobozolva toloncolnák vissza zárt kis univerzumába. Persze Barbie mindeközben rálel tulajdonosára, Gloriára (America Ferrera) és a lányára, Sashára, akiknek kapcsolatába valódi rétegek nélkül kap bele a sztori. Velük indul vissza Barbie-földre a játék, hogy a feminizmus zászlaját kitűzve visszahódítsa azt. 

Az első élőszereplős Barbie-film legnagyobb erőssége a kezdő pillanattól a lezárásig a jelmez és a díszlet, amelyből ha bármit kivehetnénk, máris kezdődhetne a barbizás. Megdöbbentő az a babaméretről felnagyított világ, amibe a néző csöppen, az álomháztól kezdve a mentőautón, a kellékeken, a ruhákon át a járművekig. Ebbe az univerzumba tökéletesen passzol Margot Robbie, aki szívmelengető alakításával megszerzi az alkotás második jó pontját. Tökéletes íven járja be a neki megírt utat, amely a plasztikbabánál kezdődik és az emberi életnél, érzéseknél ér véget. Ryan Gosling is mesterien meghazudtolta azokat a kritikusokat, akik például túl öregnek titulálták erre a szerepre, ugyanis a színésztől az egyik legkiemelkedőbb alakítását láthatjuk. A humoros jeleneteket a legtöbbször ő viszi szépen kidolgozott hátán, és tökéletesen hívja elő a mellőzött Ken szerepét, aki a lányos játékszerek ranglétráján csupán alulról szemlélődik.

Barbieland elnöke Fotó: Courtesy of Warner Bros. Pictures

Másfelől kellemetlen jelenség, hogy vannak karakterek, amelyek több képernyőidőt érdemeltek volna annak érdekében, hogy mélyebben belelássunk abba, mit is képviselnek ők Barbie-országban vagy akár a való életben. Kijelenthető, hogy humoros pillanatok oltárán áldozták fel a karakterfejlődést. 

Greta Gerwig filmje, amelyet Noah Baumbach-kal közösen írt, nem zárkózik el attól a kritikától, amelyet a baba 1959-es bemutatása óta kapott: miszerint az csak a fogyasztói vágyakat, az abnormális testképet képviseli, illetve szexualizálja a nőket. De az alkotás ravaszul mégis azt sugallja, hogy talán ugyanazt a kettős mércét alkalmazzuk Barbie esetében, amellyel a nők világszerte szembesülnek évszázadok óta. 

A film azonban gyenge próbálkozás arra, hogy ezt az ikont minden oldalról bemutassa. A feminizmus felszínének erőszakos kapargatása, egy píszí világ megépítése és a rengeteg erkölcsi közhely mellett is az alkotás csupán egy nagyon drága reklámnak tűnik, amelyet a közösségi média korszakának terveztek. A Barbie csomagolása sokkal szórakoztatóbb, mint a dobozban lévő unalmas játék. Tipikusan az egyszer nézhető kategória, amely remek ürügyet kínál arra, hogy felnőtt nők ismét szégyenérzet nélkül hordjanak Barbie-s holmikat, amely végső soron egy kiváló üzleti fogás. 

Borítóképen Barbie és Ken, vagyis Margot Robbie és Ryan Gosling (Fotó: Courtesy of Warner Bros. Pictures)