Rómában járva maradandó emlékem annak a szobának a nyomorúságos volta, ahol Kalazancius meghalt. Végtelen egyszerűség és nagy szegénység lett a remélt egyházi javadalomból. De ez az idős ember nem zúgolódott, nem esett kétségbe. Élete 92. évében halt meg, s utolsó pillanatáig ő tartotta a lelket rendtársaiban, mert tudta: a rendet előbb-utóbb visszaállítják.
– Oktalanság elakadni a másodlagos okoknál, és nem Istenre tekinteni, aki minden történésnek az első oka, és mindent a javunkra akar – fogalmazott a rendalapító. Ez az, amit meg kell tanulnunk tőle. Kudarc, baj, szenvedés, megaláztatás? Nem ok a felháborodásra, hiszen él bennünk annak biztos tudata, hogy Isten a javunkat akarja. Az enyémet is, a hazámét is. Valóban meggyőződésünk ez? A keresztény nem aggodalmaskodik. És te? És én?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!