A gazdag programkínálatból szemezgetve a fesztiváligazgató kiemelte: Szaporca ad majd otthont egyebek mellett a hivatalos megnyitónak, Presser Gábor, Karácsony János és a Csík zenekar közös fellépésének, Kuzsner Péter orgonaművész koncertjének, illetve ott lép színpadra a Budapest Jazz Orchestra is Náray Erika, Koós Réka és Papp Attila közreműködésével. Az Eperfa Tájházban a négy nap alatt számtalan folklór rendezvény nyújt ízelítőt a néptánc, az ormánsági hagyományőrzés, a népi kultúra, népi játékok, kézművesség értékeiből. Az Ős-Dráva Látogatóközpontban egyebek mellett tárlatvezetés, kerékpártúra, népi, természetismereti játékok várnak minden korosztályt.

Kémesre érkezik a Svejk vagyok! című produkció Mikó István főszereplésével. Besenczi Árpád A helység kalapácsa című komikus eposzt adja elő, a Forrás Színház művészei pedig Lúdas Matyi történetét keltik életre. Emellett többek közt a Cinema Sense zenekar, a Khelipeske Rom táncegyüttes, Benedekffy Katalin énekművész, valamint Gájer Bálint és zenekara is fellép majd, miközben kiállítások, bemutatók várják a közönséget. Tésenfán többek közt Buch Tibor és zenekara, illetve a Kanizsa Csillagai zenekar muzsikál. A település ad majd otthont az ormánsági szőttesekből nyíló kiállításnak, illetve Varga Gábor zongoraművész koncertjének is. Drávacsehiben egyebek közt rockkoncert, utcabál, a Harka Táncegyüttes és Simon Bogi színművész műsora várja a közönséget, de felfedezhetjük az ország legnagyobb szalmalabirintusát és Németh László kerámiagyűjteményét is, vasárnap pedig a lovassport szerelmesei szurkolhatnak a Kettesfogathajtó Országos Bajnokság versenyzőinek.
– Egy olyan térségben, amelynek településeit az „egykézés” és a leszakadása miatt általában negatív kontextusban említik, különösen fontos a művészet közösségépítő szerepe – hangsúlyozta a rendezvény jelentősége kapcsán Pataki András. – Amikor a térség vezetői néhány éve megkerestek minket azzal, hogy a korábbi fesztiváligazgató, Márta István sajnos nem tudja folytatni a munkát, azonban nagyon fontos lenne, hogy ne szakadjon meg ez a hagyomány, nagy lendülettel vágtunk bele a szervezésbe. Azóta minden évben különleges kihívást jelentett a fesztivál életben tartása, hol a Covid, hol pedig más külső nehézségek miatt. A rendezvény hangulatán azonban ez nem látszott, és minden évben nagy érdeklődés mellett, magas színvonalon sikerült megtartanunk a fesztivált – nyilatkozta a rendezvény igazgatója, hozzátéve, hogy ehhez szükség volt a környékbeli településeknek, a Duna-Dráva Nemzeti Parknak, a térség meghatározó szerveinek és az itt élő embereknek a példás összefogására.