A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bűnügyi táncdrámája újra a Müpában

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámáját egy XIX. századi titokzatos székely népballada ihlette. Zs. Vincze Zsuzsa forgatókönyve ezúttal a mély szenvedélyek és érzelmek hátterét fedi fel egy képzeletbeli nyomozás során. Az előadást az új évadban is láthatja a közönség, méghozzá szeptember 20-án és 21-én a Müpa Fesztiválszínházban. A címszereplőt alakító Paput Júliával egyebek között az előadásról, valamint a női tánckar vezetőjeként végzett munkájáról beszélgettünk.

2023. 09. 13. 7:00
tánc
Fotó: MNTE/Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Paput Júlia, a népművészet ifjú mestere, a női tánckar vezetője alakítja a címszerepet. – Nemcsak az autentikus néptánc van jelen ebben a táncdrámában, hanem a kortárs tánc is, a „Molnár-technika” alapú koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán készítette. Egy drámai táncszínházi előadást láthat a közönség – fejtette ki Paput Júlia. 

Ami nehéz volt számomra, hogy nagyon erős pillanatokat kell színpadra vinni. Nemcsak mozdulatokkal, hanem érzelmileg is: fokozni kell a dühöm, a szomorúságom, a boldogságom. Egy házasság problémáit kell megjeleníteni a színpadon a tánc nyelvén. Olyan mindennapi szituációkat táncolunk el, mint a meg nem értettség, a féltékenység, a szerelem

 – sorolta a szólótáncos, aki idén tavasszal lett a női tánckar vezetője. Az új pozícióval kapcsolatban is nyilatkozott: – Nem könnyű feladat, sok empátiára és konfliktusmegoldó képességre van szükség. Igyekszem segíteni a műsorok gyakoroltatásában, a szereposztások ellenőrzésében, az új táncosok betanításában. Fontosnak érzem, hogy motiváljam őket és motiváljuk egymást, és hogy a legjobb előadást hozzuk létre együtt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben – foglalta össze Paput Júlia. 

 

Borítókép: Paput Júlia szólótáncos a hűtlen feleség alakítója (Fotó: MNTE/Csudai Sándor)
 


 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.