Gerzsenyi Gabriella Brüsszel után szabadon című könyvéről korábban már írtam és a szerzőtől azóta számos remekbe szabott novellát és humoreszket is olvastam, közöltem. Ezért érthetően nagy várakozással tekintettem új kötete, a Három lábbal a földön című kötet elé. (A három láb egyik lehetséges magyarázata: „Három lábán támaszkodva áll, kimozdíthatatlan egyensúlyban.”)
A könyv pedig messze felülmúlja a várakozásokat, mégpedig a következő okok miatt: a három ciklusra bontott szövegek második és harmadik ciklusa ugyan tartalmaz még az első könyvből megismert, Brüsszelre tett utalásokat (elvégre a szerző éveken keresztül ott élt és dolgozott, és egészen közelről, mondhatni belülről ismeri a hivatalok és a belgák működését), de a legterjedelmesebb és a legsúlyosabb rész – az első ciklus – a Kárpátalján töltött gyermekkorral foglalkozik, és a kötetnek ez a fő vonzereje. (Persze a másik két ciklus is dúskál a humorban, kedélyben, szellemességekben.)
Miközben a könyvet olvastam, egyre inkább irigyelni kezdtem Gerzsenyi Gabriellát: ráébredtem ugyanis, hogy tulajdonképpen az én gyermekkorom is majdnem ugyanígy zajlott, csak éppen egy másik leszakadt országrészben, jelesül Erdélyben, viszont én csak homályos emlékképeket őrzök a korai gyermekkoromról – ezzel szemben Gerzsenyi Gabriella annyira elképesztően pontos és részletes, hogy az ember óhatatlanul azt képzeli: már ötéves korában egy kis jegyzetfüzet társaságában töltötte a mindennapjait, tudván tudva, hogy egyszer majd – jó prózaíróra valló módon – szükség lesz az apró, élményt és hitelességet adó részletekre.
Gerzsenyi Gabriella mindenre emlékszik, minden apró, gyermekkori gondolatára és benyomására – vagy ha kitalálja csak, akkor piszok jól csinálja! –, és nem csupán emlékszik ezekre, hanem megejtő, világra csodálkozó gyermeki szemmel és őszinteséggel (mondhatni: cukin) is tudja láttatni, tud írni róluk: „Szégyellnivaló-e vagy sem, féltem a lovaktól. Nagy test, nagy fej, nagy fogak, hosszú és izmos lábak. Ezt láttam bennük, és szentül meg voltam győződve, hogy ha egy rúgásnyira megközelítenék egy lovat, az bizony ki is használná a lehetőséget, és megrúgna.”
A szövegek ezt a gyermeki látásmódot vegyítik igen mesterien a felnőtt, merengő és emlékező szemlélettel, fegyelmezetten és kiváló ízléssel: bár a szövegek vége sokszor megható, soha, egyetlen alkalommal sem nyálas – mintha valami könnyed elegancia megvédené a szerzőt attól, hogy a kínálkozó csapdába beleessen.
Mégis, amit még az eddigi érdemeinél is többre becsülök, az a pompás humor. Gerzsenyi Gabriella humora elsőrangú, mesteri és magas színvonalú, az iróniától az öniróniáig, a kedélyes szellemeségtől a csípős szarkazmusig terjed, és pompás szórakozást nyújt az olvasónak – nem is tudom, mit idézzek, lássunk találomra néhány részletet: „A szívemhez legközelebb Sárdy állt, teljes életnagyságú fényképén hibátlan fehér fogakkal mosolygott a kamerába, dús, fekete haj hullámzott a fején, a hangja pedig lenyűgözött. […] Az »Utam muzsikálva járom« és az »A nő szívét ki ismeri« című slágereken akár könnyezni is képes voltam. Bánkódtam, hogy az énekes szíve hölgyéről nem tettek fényképet a borítóra”, vagy:
…hogy miképpen lehet egy púposteve púpján kényelmesen ülni, annak minden bizonnyal kifejlesztette már a megfelelő mutatóit a lakberendezéssel, egészségüggyel és állatvédelemmel foglalkozó szakemberekből álló tudományos testület
illetve: „Hála Istennek, éjszaka nem kellett az udvari budi okozta stresszhatásokat elszenvednem, mivel koromnál fogva jogosult voltam a bili használatára. (Meglepve fedeztem fel az enyémnél robusztusabb edényt nagymamáék szobájában is. Eszerint ők is jogosultak voltak használni, vélhetően ugyancsak a koruknál fogva)”, továbbá: „Márpedig a szovjet gazdaság az komoly dolog volt. A szovjet nép, akinek szabadságot Lenin adott, folyamatosan azon fáradozott, hogy a gazdaság dübörögjön. (A második osztályos irodalomtankönybe foglalt mondás pontosan a következőképpen hangzott, hogy aszongya: »Szovjet népnek szabadságot nagy vezérünk Lenin adott«. Mert hát a jó mondás úgy mászik be könnyen a proletárfülbe, ha rímel is.)” Végül pedig (mert Gerzsenyi Gabriellánál még a szóviccek is jók): „A háznak az udvar felőli részén, hogy nagymamáék laktak, volt angol WC. Leghalványabb elképzelésem sem volt, miért angol. Ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik WC a városban. Akár magyar, akár orosz vagy ukrán ismerőshöz mentünk vendégségbe, szakasztott másával találkozhattunk (oroszoknál és ukránoknál adott esetben nemcsak Másával, de Szásával, Natasával, Szerjózsával is.)”
A kötet második része egyfajta beilleszkedési napló (mivel a szerző hazaköltözött Belgiumból Magyarországra), amelybe erőteljes Lázár Ervint idéző mesemotívumok keverednek és alkotnak izgalmas és tartalmas elegyet, a harmadik, szinten rendkívül vicces rész pedig bátran szakít az irodalmunkat jó ideje jellemző nyomorpornó hagyományával, amennyiben tényleg nem a lakosság nagyrészének tipikus problémáiról ír kedélyesen.
„Ebéd utáni levezetésként a nem kevesebb, mint fél mázsát nyomó tófólia nagy forró és nagyon piszkos széleit kellett hengergetni, hajtogatni, egyengetni. A munkában kimelegedve Berenné Karolina úgy döntött, csobban egyet a meleg ellenére is hűs vízben. Ez egészen addig volt jó ötlet, amíg Dezső azt nem közölte, indul a gyerekekért az iskolába, a trágyás teherautó még fordul egyet, utána a sofőrt ki kell fizetni. Juhhé! Karolina mindig is vágyott arra, persze szigorúan csak titokban, hogy egy kerítéssel még csupán mintegy ötödrészben takart kertben flangáljon egy szál fürdőruhában, vizes kerti papucsban poroszkáljon a még el nem készült járda kavicsos-poros-bazaltos vonalán, éktelen méretű trágyakupacot kerülgessen, közben egy teherfuvarossal is üzleteljen. Ám a szükség nagy úr: megtette. Közben a Swarovski függő szolidan himbálózott a fülében. Mert azért az ember mégiscsak adjon magára, falusi élet ide vagy oda!”
Gerzsenyi Gabriella: Három lábbal a földön. Nap Kiadó, Budapest, 2023.
Borítókép: Gerzsenyi Gabriella (Forrás: Facebook/Gerzsenyi Gabriella)
