− A XXI. századi kultúrában hol van a régi filmek helye? Miért fontos egy olyan esemény, mint a Budapesti klasszikusfilm-maraton megrendezése?
− Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy a Lumière fivérektől kezdve folyamatosan meséljük a filmtörténetet az embereknek, mert ez segít megérteni azt, hogy mi az a mozgókép, mi a filmörökség jelentősége. Mostanság kissé megfeledkeznek arról, hogy egy film elkészítése mekkora szakmai hátteret igényel. Ezek ott vannak valahol a felhőben, immateriálisak lettek, egy megtekintés után a sarokba hajítjuk őket, vagyis elvesztették a kulturális értéküket. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a kortárs filmek a régi alkotásokból inspirálódtak, tehát ahhoz, hogy megértsük a mai filmet, érdemes ismernünk a régit is. A fesztivál célja megteremteni annak a lehetőségét, felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alkotók mennyire fontos szerepet játszottak a világ filmművészetében.

− A filmmaraton kapcsán többször elhangzik az a fogalom, hogy felújított film. Ez mit takar pontosan, hogyan kell egy film felújítását elképzelni?
− Tulajdonképpen majdnem minden mű, amit a filmmaratonon vetítünk, digitálisan restaurált. A felújítás kicsit könnyű kifejezés ahhoz képest, amilyen nehéz a restaurálási munka valójában. A gyakorlat úgy néz ki, hogy a digitális technológia elterjedése előtt filmszalagra rögzítették a képeket, egy másodpercben huszonnégy képkocka van, amit ha megfelelő sebességgel vetítünk egy fényforrás által megvilágítva, akkor az agyunk mozgóképet formál a látottakból. Ezek a szalagok műtárgyak, vagyis restaurálás előtt megvizsgáljuk, milyen állapotban vannak. Amennyiben szükséges, fizikailag felújítjuk, mivel lehetnek rajtuk szakadásokat, repedések, amiket meg kell javítani, mielőtt a digitalizálógépre kerülnek.
Ezután jön a legkülönlegesebb szakasz, ugyanis itt a filmarchívumban egy nagyjából harmincfős csoport elkezdi átnézni a sokszorosára nagyított mozgóképet kockáról kockára, és digitálisan korrigálja a hibákat.
Például leszedik a karcokat, a különböző szennyeződéseket, amiket lefotózott a digitalizáló berendezés. Ez filmtől függően lehet egy hónapos vagy akár egyéves munka is. Ennek a műveletnek a végén jön a művészi rész, amikor segítségül hívjuk a film eredeti operatőrét vagy olyat, aki ismerte őt, és tisztában van az originál alkotói szándékkal. A fényelőteremben a meghívott szakember leül a fénymegadóval, és újra kialakítják a restaurált film fény-, szín- és képi világát annak érdekében, hogy az alkotás a lehető legjobban hasonlítson az eredetihez. De ugyanolyan kiemelkedő folyamat a hangrestaurálás is, amelyben, azt hiszem, világszínvonalú áttörést értünk el itt az intézményben, mivel a hangot nem hangként, hanem képként kezdtük el restaurálni.