− A XXI. századi kultúrában hol van a régi filmek helye? Miért fontos egy olyan esemény, mint a Budapesti klasszikusfilm-maraton megrendezése?
− Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy a Lumière fivérektől kezdve folyamatosan meséljük a filmtörténetet az embereknek, mert ez segít megérteni azt, hogy mi az a mozgókép, mi a filmörökség jelentősége. Mostanság kissé megfeledkeznek arról, hogy egy film elkészítése mekkora szakmai hátteret igényel. Ezek ott vannak valahol a felhőben, immateriálisak lettek, egy megtekintés után a sarokba hajítjuk őket, vagyis elvesztették a kulturális értéküket. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a kortárs filmek a régi alkotásokból inspirálódtak, tehát ahhoz, hogy megértsük a mai filmet, érdemes ismernünk a régit is. A fesztivál célja megteremteni annak a lehetőségét, felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alkotók mennyire fontos szerepet játszottak a világ filmművészetében.
− A filmmaraton kapcsán többször elhangzik az a fogalom, hogy felújított film. Ez mit takar pontosan, hogyan kell egy film felújítását elképzelni?
− Tulajdonképpen majdnem minden mű, amit a filmmaratonon vetítünk, digitálisan restaurált. A felújítás kicsit könnyű kifejezés ahhoz képest, amilyen nehéz a restaurálási munka valójában. A gyakorlat úgy néz ki, hogy a digitális technológia elterjedése előtt filmszalagra rögzítették a képeket, egy másodpercben huszonnégy képkocka van, amit ha megfelelő sebességgel vetítünk egy fényforrás által megvilágítva, akkor az agyunk mozgóképet formál a látottakból. Ezek a szalagok műtárgyak, vagyis restaurálás előtt megvizsgáljuk, milyen állapotban vannak. Amennyiben szükséges, fizikailag felújítjuk, mivel lehetnek rajtuk szakadásokat, repedések, amiket meg kell javítani, mielőtt a digitalizálógépre kerülnek.
Ezután jön a legkülönlegesebb szakasz, ugyanis itt a filmarchívumban egy nagyjából harmincfős csoport elkezdi átnézni a sokszorosára nagyított mozgóképet kockáról kockára, és digitálisan korrigálja a hibákat.
Például leszedik a karcokat, a különböző szennyeződéseket, amiket lefotózott a digitalizáló berendezés. Ez filmtől függően lehet egy hónapos vagy akár egyéves munka is. Ennek a műveletnek a végén jön a művészi rész, amikor segítségül hívjuk a film eredeti operatőrét vagy olyat, aki ismerte őt, és tisztában van az originál alkotói szándékkal. A fényelőteremben a meghívott szakember leül a fénymegadóval, és újra kialakítják a restaurált film fény-, szín- és képi világát annak érdekében, hogy az alkotás a lehető legjobban hasonlítson az eredetihez. De ugyanolyan kiemelkedő folyamat a hangrestaurálás is, amelyben, azt hiszem, világszínvonalú áttörést értünk el itt az intézményben, mivel a hangot nem hangként, hanem képként kezdtük el restaurálni.
− Mennyire tudják kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket? Áldás vagy átok ennek megjelenése ebben a szcénában?
− Ez a mai világban egy nagyon fontos felvetés, ugyanis a filmfelújításnak van egy etikai szabályzata, amely kimondja, hogy a digitális restaurálás az eredeti műalkotás paramétereit nem változtathatja meg. A mesterséges intelligencia viszont sokszor hamisan értékel egy-egy részletet a filmen, és törli azt. Ha a kép sarkában átrepül egy madár, azt lehet, hogy az automatizált szoftver kosznak véli, és leszedi. Ezt viszont utólag visszaellenőrizni hatalmas feladat. Szóval mérsékelten alkalmazzuk az automatizált szoftvereket, de semmi esetre sem bízunk abban, hogy jobb értékítélete lenne egy folyamatban, mint az embernek.
− Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány nagyon erősen támogatja a filmmegőrzés és a felújítás kérdését. Mi a helyzet Európában vagy akár Amerikában, hogyan kezelik a régi mozgóképes műveket?
− A filmművészet minden nemzet számára az egyik legfontosabb kultúraközvetítő eszköz. Magyarországon óriási dolog, hogy a filmtörvény megszületésével létrejött a nemzeti filmvagyon fogalma, ami azt takarja, hogy az 1990 előtti alkotások jogai visszaszállnak az államra, hiszen ezek a filmek többnyire állami finanszírozásban, állami tulajdonban lévő filmgyárakban készültek. Más országban nem léteznek ilyen típusú jogszabályok. A filmjogok különböző stúdióknál vannak. Az állam maximum támogatás formájában közpénzt tud adni a restaurálásokra, de utána semmilyen ráhatása nincsen a felújított verziók utóéletére. Itthon az országvezetés a Nemzeti Filmintézetet, azon belül is a Magyar Nemzeti Filmarchívumot bízta meg azzal, hogy gondoskodjon a filmvagyonunkról. Így nekünk megvan a jogosítványunk arra, hogy a magyar filmeket restauráljuk, megőrizzük és terjesszük a nagyvilágban. Azt hiszem, Európában hazánk az egyetlen olyan ország, ahol kultúrstratégiai kérdéssé vált a filmmegőrzés kérdése.
− Ezután adja magát a kérdés, hogy filmmaraton programjában feltűnő külföldi alkotások vetítési jogát mennyire kalandos megszerezni?
− Bőven igényel utánajárást, de az a szerencse, hogy számos nemzetközi forgalmazó szakosodott az ilyen jellegű eseményekre, így ők egy-két alkalomra tudnak vetítési jogot biztosítani. Másrészt több nemzet filmarchívumával kapcsolatban állunk, például idén a Brit Filmintézet Pressburger Imre- és Korda Sándor-kollekciójából is válogattunk.
Fontos partnerünk Martin Scorsese Oscar-díjas olasz–amerikai filmrendező alapítványa, amely több ezer filmet restauráltatott, köztük magyar alkotásokat is.
Tóth Endre 1939-es, Két lány az utcán című filmjét tíz évvel ezelőtt a Scorsese Alapítvány pénzéből restaurálta a filmarchívum, idén pedig a Pressburger Imre vetítési sorozat darabjait teljes mértékben Martin Scorsese személyes ajánlásával kaptuk meg. A magyar származású, Oscar-díjas forgatókönyvíró, filmrendező munkásságának nagy rajongója az olasz–amerikai rendező, így amellett döntött, hogy finanszírozza ezen mozgóképek rekonstrukcióját is.
− Tavaly első alkalommal diákok is beleszólhattak a Budapesti klasszikusfilm-maraton programjába, idén is folytatják ezt a kedves kezdeményezést?
− Igen, a Toldi mozi szeptember 17-i műsorát diák kurátorok állították össze, mégpedig a Balázs Béla Stúdió összművészeti alkotásainak újrafelfedezésére vállalkoztak. Fantasztikus nézni, hogy milyen lendülettel, kedvvel, kreativitással vágnak bele a diákok egy ilyen feladatba. Egyébként iskolásoknak szóló programokban is bővelkedik az esemény, hiszen a hétköznap délelőttök a diákvetítésekről szólnak.
− Az idén 150 esztendős Budapest előtt is tiszteleg a rendezvény. Milyen szemlélettel válogatták ehhez az alkotásokat?
− Ez a küldetés egyszerre volt nehéz és könnyű. Rengeteg olyan film van, ahol Budapestet megcsodálhatjuk, ezért könnyű lehetne a választás, viszont ha végig akarunk menni a filmtörténet kezdetétől napjainkig azokon, amelyekben a fővárosi helyszíneknek jelentőségük van, szűkül a kör. Az elmúlt hat évben csaknem kétszáz magyar filmet restauráltunk, ebből bekerült a szekcióba egy 1916-os, Budapest utcáit bemutató turisztikai film. Lesz egy játékfilm, a Mackó úr kalandjai, amely szép képeket mutat Budapest már nem létező kerületeiről vagy vidékeiről, úgymint a Tabán vagy a Rác fürdő környéke. Ezeket ma már nem tudjuk megnézni a maguk valójában, de a film mint időkapszula megadja ennek a lehetőségét.
A Budapesti klasszikusfilm-maraton részletes programjáért kattintson IDE!
Borítókép: Ráduly György elmesélte, hogy a filmfelújításnak is van etikai szabályzata (Fotó: Havran Zoltán)
